Hány kilométered van hátra statisztikailag a következő balesetig?

Bármelyik autóval előfordulhat karambol, a járművek általában néhány évente kisebb-nagyobb károkat szenvednek. Egy autó futásteljesítményének ismerete sokat elárul a múltjáról, többek közt azt is, hogy valószínűség szerint hányszor sérülhetett meg.

Hány kilométered van hátra statisztikailag a következő balesetig?

A carVertical autóipari adatszolgáltató cég kutatást végzett Magyarországon, hogy kiderítse, átlagosan hány kilométert tesz meg egy autó, míg bekövetkezhet egy káresemény.

Egyre nő az autóbalesetek száma Magyarországon

A cég 2021 és 2023 között mérte az autók futásteljesítménye és a baleseti ráta közötti összefüggést. Az adatokból kiderült, hogy 2021-ben Magyarországon egy átlagos jármű 167 574 kilométert tett meg, mielőtt balesetezett, 2022-ben 154 301 kilométert, 2023-ban pedig 149 244 kilométert, ami arra utal, hogy ma már gyakrabban szenvednek balesetet az autók.

A növekvő kárarány azonban összefügghet a világjárvány utáni utazási tendenciával, amely 2020 óta jelentős emelkedést mutat.

„Egy 300 000 kilométert megtett jármű vélhetően 2 balesetet szenvedhetett. Mivel azonban még egy kisebb ütközés vagy karcolás is balesetnek minősül, a használtautó-vásárlóknak érdemes előbb utánajárniuk, pontosan milyen jellegű sérüléseket szerzett a jármű” – magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autószakértője.

Bár a kisebb sérülések nem kell, hogy befolyásolják az adott jármű megvásárlására vonatkozó döntést, egy súlyos baleset esetén azonban feltételezhető, hogy az autó szerkezeti károkat is szenved, így előfordulhat, hogy nem biztonságos vezetni.

Más európai országokban több baleset éri a járműveket

A hazaihoz hasonló kártrendek figyelhetők meg a szomszédos Horvátországban is, ahol a balesetmentesen megtett út a 2021-ben mért 150 077 km-ről 2023-ra 119 638 km-re csökkent. Vagyis egy átlagos horvát autó jelenleg 31 000 km-rel kevesebbet tesz meg közlekedési baleset nélkül, mint pár éve.

A tanulmány szerint 2023-ban a magyar autók az uniós átlagnál 1,3 százalékkal több balesetmentes kilométert tettek meg. Ez azt jelenti, hogy a magyarok ritkábban okoznak károkat az autóikban, mint más országok sofőrjei. Azonban, mivel balesetek továbbra is nagy számban fordulnak elő, a rossz szándékú eladók megpróbálhatják eltitkolni a jármű történetét, hogy több pénzhez jussanak.

„A vevőknek soha nem szabad vadonatúj járműként tekinteniük a használt autókra. Minden sofőr abban bízik, hogy az autója jó állapotú, de a valóságban ez sajnos nincs mindig így. Becsléseink szerint a használt járművek 52,4%-a legalább egyszer megsérül. Éppen ezért az előzmények ellenőrzése nagyon fontos szerepet játszik az autóvásárlás folyamatában, a tesztvezetéssel és a hivatalos műhelyben végzett fizikai ellenőrzéssel együtt” – véli Buzelis.


A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 17:00
Megosztás:

Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?

A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
2026. 05. 17. 15:00
Megosztás:

Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak

Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
2026. 05. 17. 14:00
Megosztás:

Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe

Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2026. 05. 17. 13:00
Megosztás:

A TRON átlépte a 14 milliárd tranzakciót: stabilcoin-nagyhatalommá érett a hálózat

A TRON hálózat újabb látványos mérföldkőhöz érkezett: az összesített tranzakciószám meghaladta a 14 milliárdot. Ez nem csupán egy impozáns statisztikai adat, hanem annak a jele is, hogy a TRON az elmúlt években a globális stabilcoin-forgalom egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. A hálózat növekedését elsősorban az olcsó, gyors és kiszámítható USDT-utalások iránti kereslet hajtotta, ami mára a kriptoszektor egyik legforgalmasabb blokkláncává emelte a TRON-t.
2026. 05. 17. 12:00
Megosztás:

Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!

A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befektetés, vagy csak egy újabb rövid életű piaci fellángolás?
2026. 05. 17. 11:00
Megosztás:

A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.
2026. 05. 17. 10:00
Megosztás: