Harmadával növekedett hazánk piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja, a Budapesti Értéktőzsde egyetlen agráripari cége

Közel három évtizedes történetének legjobb félévét zárta a 2022/23-as üzleti év első hat hónapjában a hazánk legnagyobb takarmánygyártó vállalatának számító UBM Csoport. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cégeként számon tartott UBM a 2022. július 1-től december 31-ig tartó időszakban 122,67 milliárd forintos árbevételt és 6,00 milliárd forint EBITDA-t termelt, ráadásul eredményességi soron is erősödni tudott a vállalatcsoport, ugyanis ezzel párhuzamosan adózott eredményét 1,89 milliárd forintra növelte. Az UBM a továbbiakban is folytatni kívánja beruházásait és nemzetközi terjeszkedését, emellett a cégcsoport szeretné számottevően növelni a kisbefektetők arányát a tulajdonosi struktúrájában.

Harmadával növekedett hazánk piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja,  a Budapesti Értéktőzsde egyetlen agráripari cége

Harmadával bővülő árbevétel, közel 160 százalékkal emelkedő EBITDA

2022 második félévében az UBM tevékenységére és általános piaci környezetére három fő tényező nyomta rá a bélyegét: az emelkedő kamatkörnyezet, a gáz és az elektromos áram árának emelkedése, valamint a világszerte erősödő infláció. Az UBM az elhúzódó pénzügyi és gazdasági nehézségek ellenére is kiemelkedően sikeres félévet zárt, és történetében a legmagasabb 6 havi árbevételt és EBITDA-t termelte. 

A cégcsoport a 2022/23-as üzleti év első felében, azaz tavaly december 31-ig bezárólag 122,67 milliárd forintos árbevételt könyvelt el, ami 33,8 százalékkal haladta meg az előző üzleti év azonos időszakában elért 91,71 milliárd forintos szintet. Ezzel párhuzamosan az UBM EBITDA-ja a tavaly december 31-ig tartó hat hónapban 158,6 százalékkal, 6,00 milliárd forintra bővült a bázisidőszakban teljesített 2,32 milliárdos szintről.

Az árbevétel mellett az eredményességi soron is erősödni tudott a vállalatcsoport: az UBM adózott eredménye a 2022/23-as üzleti év első hat hónapjában – 48,8 százalékos növekedéssel – 1,89 milliárd forintra nőtt a 2021. december 31-ig tartó félévben elért 1,27 milliárd forintról.

Az UBM két önálló működési szegmense a commodity nagykereskedelem (a búza, kukorica, árpa, olajos magvak, szójadara, szójabab és midproteinek klasszikus kereskedelmi tevékenysége) és a takarmánygyártás, illetve takarmányalapanyag-kereskedelem. „A kereskedelmi üzletág 3,72 milliárd forintos EBITDA-ja és 4,1 százalékos EBITDA-marginja minden várakozásunkat felülmúlta, míg a gyártó üzletág 2,31 milliárd forintos EBITDA-ja és 5 százalékos EBITDA-marginja némileg elmarad ugyan a remélt szinttől, de mindenképpen biztató eredmény” - összegezte a 2022/23-as üzleti év első felének teljesítményét Horváth Péter, a cégcsoport vezérigazgatója.

Folyamatos fejlesztések és nemzetközi terjeszkedés

A dinamikus növekedés fenntartása érdekében az UBM folyamatosan törekszik gyártókapacitásának bővítésére. A cégcsoport 2022. október 24-én adta át új takarmánykeverő üzemét a szlovákiai Hernádcsányban. A 6,7 millió eurós, részben pályázati forrásból megvalósult beruházásnak köszönhetően tizedével, évi 840 ezer tonnára növekedett a csoport takarmánygyártási kapacitása. 

E fejlesztésnek is köszönhetően tovább bővülhet az UBM export tevékenysége is; a társaság jelenleg 15 országba – elsősorban Olaszországba, Romániába és Ausztriába – exportál termékeket, ebből származik árbevételének mintegy 46,5 százaléka.

A kapacitásnövelő beruházások mellett a cégcsoport stratégiájában kiemelt szerepet kap a technológiai színvonal folyamatos emelése, amelynek hátterét az évi több mint 300 millió forintból gazdálkodó kutatás-fejlesztési részlegének tevékenysége biztosítja.

Jó úton halad a cégcsoport 2025-ig szóló növekedési stratégiájának megvalósítása

Az UBM Csoport idén március 9-én mutatta be a 2025/26-os üzleti évig felvázolt növekedési stratégiáját és üzleti tervét, amelynek főbb célkitűzései az alábbiak:

-Az UBM Csoport 2025-ig a jelenlegi, évi 0,6 millió tonnás takarmánygyártási volument 1 millió tonnára bővíti, míg a jelenleg 1,7 millió tonnás éves takarmányalapanyag-kereskedelmi volument 2 millió tonnára növelné a cégcsoport.

-A Magyarországon, Szlovákiában és Romániában összesen 6 takarmánygyárat működtető vállalat további akvizíciók és zöldmezős beruházások révén folytatja kelet-közép-európai terjeszkedését.

-Az UBM Csoport 2025-ig új kereskedelmi irodák nyitásával tovább bővíti kontinentális kereskedelmi tevékenységét Kelet- és Nyugat-Európában, így két éven belül valamennyi piacot képes lesz kiszolgálni hazánk nagyjából kétezer kilométeres körzetében.

-Magyarország piacvezető takarmánygyártója törekszik működési vertikumának további szélesítésére, ezért vizsgálja az élőállat-tenyésztésbe való belépés lehetőségét is.

-Az agráripari cégcsoport a commodity üzletágban fejleszti regionális logisztikai infrastruktúráját.

„Mindezeknek köszönhetően az UBM Csoport árbevétele a tervek szerint évi 9-15 százalékos átlagos növekedést mutat majd a 2023-2025 években, így a jelenlegi árkörnyezetet feltételezve, ezen időszak végére elérheti a 350 milliárd forintos szintet. Üzleti céljaink megvalósítása mellett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cégeként fontos törekvésünk, hogy a befektetők számára is lehetőséget biztosítsunk arra, hogy részesedjenek a hazai mezőgazdaság hosszú távú sikereiből, ezért reményeink szerint egy-két éven belül a jelenleginél számottevően nagyobb lesz a kisbefektetők aránya a tulajdonosi struktúrában. Ennek érdekében az UBM részvényének 1:20 arányú felosztását tervezzük, amely várhatóan támogatja majd a papír piaci likviditásának növekedését” - foglalta össze a cégcsoport terveit Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.


Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás:

Felügyeleti biztos a Quartz Alapkezelőné

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a QUARTZ Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez annak további jogszerű működésének szavatolása érdekében, ugyanis a társaság vezérigazgatója jelenleg nem tudja ellátni a feladatát.
2026. 11. 01. 05:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Franciaország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "A plusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
2026. 11. 01. 04:00
Megosztás: