Hidegfront hozza az esőt

A hétfői napos idő után kedden erős széllel érkező hidegfront hoz esőt, de szerdán, mindenszentek napján alapvetően napos idő várható 14 és 20 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében folytatódik az enyhe, de változékony, szeles őszi időjárás, majd pénteken ismét többfelé lehet eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hidegfront hozza az esőt

Hétfőn reggel, kora délelőtt az északi völgyekben is kitisztul az idő, felszakad a felhőzet és általában fátyolfelhős időre lehet számítani sok napsütéssel, csapadék nélkül. Délelőtt nyugat felől kis eséllyel vastagabb felhőtömbök sodródhatnak az ország fölé, amelyekből gyenge csapadék nem zárható ki. A déli, délnyugati szelet nagy területen kísérik élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 19 és 24 fok között alakul, de az északi völgyekben pár fokkal alacsonyabb érték is lehet.

Kedden egy hidegfront hatására nyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Sokfelé lesz élénk, erős a déli, majd az északnyugatira forduló szél, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalra általában 12 és 18 fok közé hűl a levegő, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 17 és 25 fok között várható.

Mindenszentek napján, szerdán reggelre mindenütt csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, napközben alapvetően napos idő várható főként az ország északkeleti felén gomolyfelhőkkel, ekkor már csak északkeleten lehet egy-egy zápor. Késő délutántól délnyugat felől összefüggő fátyolfelhőzet érkezik. Az ország északkeleti felén élénk, erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet, amely a nap második felében fokozatosan délire fordul és mérséklődik. A minimum-hőmérséklet 4 és 11, a csúcsérték 14 és 20 fok között alakul.

Csütörtök hajnalban főként északon, északkeleten képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagyobb része feloszlik, ezt követően délnyugatról északkelet felé haladó, változó vastagságú felhőtömbök zavarják, szűrik a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, déli szél az északkeleti tájak kivételével nagy területen megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik. A minimum jobbára 4 és 10 fok között valószínű, ugyanakkor a kevésbé felhős, hidegre érzékeny területeken fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet. Kora délutánra döntően 15 és 21 fok közé melegszik a levegő, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

Pénteken nyugat felől egyre nagyobb területen befelhősödik az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiség is hullhat. A kiterjedt felhő- és csapadékzóna a délkeleti, keleti tájakat éri el legkésőbb, arrafelé van nagyobb esély némi napsütésre. Sokfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések a déli, délkeleti szelet. Hajnalban 3-14 fokig hűl a levegő, északkeleten lesz a hidegebb. A csúcshőmérséklet 14 és 23 fok között valószínű, nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.

Szombaton szakadozottabbá válhat a felhőzet, van esély hosszabb napos időszakokra is. Ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken, napközben már kevesebb helyen eshet. A délies irányú szél helyenként nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A hajnali 6-14 fokról várhatóan 12 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás, ismét többfelé valószínű eső, zápor. A délies irányú szelet továbbra is több helyen kísérhetik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 5-13, délután 11-19 fok valószínű.

Nem a beavatkozás, hanem a tétlenség a legdrágább a telepített, magukra hagyott erdőkben

Egy friss hazai kutatás szerint a magára hagyott, telepített erdők nemhogy nem „gyógyulnak maguktól”, hanem ökológiai és pénzügyi értelemben is a legrosszabb pályára kerülnek. A REKK Alapítvány kutatóinak és a Pannon Örökerdő Kft. szakembereinek vizsgálata három erdőkezelési megközelítést hasonlított össze 50 éves időtávon, és azt találták, hogy a folyamatos erdőborításon alapuló kezelés a 38 hektáros vizsgált területen több ezer tonnával kedvezőbb szénmérleget és lényegesen kisebb pénzügyi veszteséget eredményez. A kezeletlenség ezzel szemben még a hagyományos gazdálkodásnál is rosszabb kimenetet adhat. A kérdés így nem az, hogy érdemes-e beavatkozni, hanem az, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy ne tegyük.
2026. 05. 03. 19:00
Megosztás:

Kerozinpánik söpör végig az utazókon

A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a szakértők szerint a helyzet nem indokol pánikot.
2026. 05. 03. 18:00
Megosztás:

Ezek a legjobb kriptó befektetési nyereségek 1 hét alatt - melyik a legígéretesebb most?

A kriptopiac ezen a héten megint megmutatta, miért veszélyes és ellenállhatatlan egyszerre: néhány nap alatt elég volt egy narratíva, egy tokenégetés, egy AI-sztori vagy egy NFT-brand körüli újraéledő lelkesedés, és a kereskedők máris azt kérdezték egymástól, vajon melyik lehet a legjobb kriptovaluta befektetés a következő körben.
2026. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás: