Növekedőben a nettó keresetek

Júniusban a bruttó átlagkereset 5,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt, a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,3 százalékkal emelkedett. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,3 százalékkal nőtt a bruttó és 7,9 százalékkal a nettó keresetek átlagos összege - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A mínusz 0,2 százalékos júniusi inflációt figyelembe véve a reálbérek a nettó keresetek növekedését meghaladó ütemben 7,5, a közfoglalkoztatottak nélkül pedig 8,1 százalékkal emelkedtek.
    

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt - tette hozzá a KSH.
    

Az alkalmazásban állók létszáma júniusban 2,775 millió volt, 70 ezerrel, 2,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
    

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 259 900 forint volt. A családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset 172 800 forint volt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva júniusban 275 700 forint volt a bruttó és 183 400 forint a nettó átlagkereset.
    

A vállalkozásoknál 4,9 százalékkal volt magasabb az átlagos júniusi bruttó és 6,5 százalékkal a nettó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül. A költségvetésben 9,9, illetve 11,6 százalékos keresetemelkedés volt egy év alatt.
    

A júniusi átlagos 5,7 százalékos éves béremelkedéshez képest a mezőgazdaságban 7,0, az iparban 5,0, az építőiparban pedig 5,4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek, ezzel a bruttó átlagkereset 280 ezer forint volt az iparban, 202 ezer az építőiparban és 207 ezer a mezőgazdaságban. A legmagasabb átlagkereset változatlanul a pénzügyi, biztosítási szektorban volt 515 ezer forinttal, ami 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A kereskedelemben és a szállítás raktározás területén 240-242 ezer forint volt a bruttó átlagbér júniusban, míg az infokommunikációban 462 ezer forintos átlagbért mért a KSH. A költségvetési szektorban a közigazgatás és védelem területén 14,3, az oktatásban 7,5, az egészségügyben 5,8 százalékkal magasabbak voltak a bruttó bérek, mint tavaly júniusban, ami 290, 226, illetve 227 ezer forintnak felel meg.
    

Az első fél évben 6,0 százalékos volt a bruttó és 7,6 százalékos a nettó keresetek átlagos emelkedése a tavalyi év azonos időszakához képest. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,6, illetve 8,3 százalékos volt a növekedés. Az első fél évben mindössze 0,1 százalék volt az infláció, azaz a reálbérek emelkedése gyakorlatilag megegyezik a nettó béremelkedés ütemével.
    

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 146 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, aminek összege az első fél évben átlagosan 9700, illetve 9500 forint volt - tette hozzá a jelentés.

Több mint 300 millió forintból fejlesztik az utakat Tótkomlóson

Csaknem 320 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a belterületi utakat a Békés vármegyei Tótkomlóson – közölte az önkormányzat.
2026. 04. 09. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 09. 08:00
Megosztás:

Sürgetik a kriptovaluta törvényt: szűkül az időablak az amerikai „Clarity Act” előtt

Röviden: új lendületet kapott az amerikai kriptoszabályozás körüli vita, miután Scott Bessent pénzügyminiszter nyíltan felszólította a Kongresszust a Digital Asset Market Clarity Act elfogadására. A törvényjavaslat célja, hogy végre egyértelműen kijelölje, melyik hatóság felügyeli a digitális eszközök piacát az Egyesült Államokban.
2026. 04. 09. 07:30
Megosztás:

Országszerte megszépülnek az iskolák

Országszerte 800 iskola jelentkezett a Szépítsük együtt a magyar köznevelést! programra, a tavaszi szünetben 200 iskola vesz részt a munkában - mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szerdán Kazáron, az Aba Sámuel Általános Iskolában.
2026. 04. 09. 07:00
Megosztás:

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást. Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a Kiskunság és a Nyírség erdőtelepítései hozzájárulhatnak a táj szárazodásához, mert a zárt erdők csökkentik a csapadék talajba szivárgását, miközben a fák jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el. A megoldás nem feltétlenül több erdő, hanem a táj adottságaihoz igazodó tájhasználat: a száraz homoki területeken a nyílt gyepek területe nőhetne, a vízjárta ártereken viszont kifejezetten kedvező lehet az erdők terjeszkedése. Így egyszerre javulhat a vízgazdálkodás, a biodiverzitás, és összességében erdeink területe sem csökken.
2026. 04. 09. 06:30
Megosztás:

Vezetői magabiztosság kontra dolgozói bizonytalanság: ki hidalja át a 2026-os AI-szakadékot?

A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken. A Microsoft Work Trend Index adatai szerint a vezetők 67%-a már magabiztosan delegál feladatokat AI-ágenseknek, miközben a munkavállalóknak csupán 40%-a érzi úgy, hogy rendelkezik a technológia irányításához szükséges ismeretekkel. Ez a „bizalmi szakadék” (Trust Gap) alapjaiban rengeti meg a szervezeti hatékonyságot.
2026. 04. 09. 05:00
Megosztás:

Folyamatosan érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák

Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2026. 04. 09. 04:30
Megosztás:

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás: