Magas megtakarítási szándék jellemzi a magyarokat
Az Erste Csoport felmérése alapján a megtakarítók körében Magyarországon nőtt a legjobban a havi megtakarítások összege: a tavalyi 14 900 forint helyett 2016-ban 16 148 forintot tudnak havonta félretenni, ami 9 százalékkal magasabb, mint 2015-ben - derült ki az Erste öngondoskodási felméréséből, melynek eredményeit a bank eljuttatta az MTI-hez.
Aktív marad az olasz útvonal, amíg nem viszik vissza a menekülteket
Bakondi György szerint a Földközi-tengeren Olaszországba vezető embercsempész-útvonal egészen addig aktív marad az időjárás ellenére is, amíg az olasz hatóságok nem Afrikába szállítják vissza az onnan elinduló menekülteket.
Villant a traffipax? Számold ki, hogy mennyi lesz a csekken!
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, és a természet védelmére vonatkozó előírások betartásra kerüljenek.