A fogászaton is él a fél éves garancia

A fogászati beavatkozások utáni számlaadás fontosságára hívta fel a figyelmet Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2016. 06. 19. 02:30
Megosztás:

Így lehet megszerettetni a diákokkal a fizikát

Kroó Norbert fizikus szerint a korai tanítással és kísérletekkel lehet a fiatalokkal megszerettetni a fizikát, amelyről húsz éve még azt tartotta, hogy a többi természettudományt kiszolgáló ág lesz, de azóta kiderült számára, hogy megmarad önálló tudományágnak.
2016. 06. 19. 01:30
Megosztás:

Közel a továbbjutás az Izland elleni döntetlen miatt

A magyar labdarúgó-válogatott a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent ért el szombaton Izland ellen a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában, így közel került a nyolcaddöntőbe jutáshoz.
2016. 06. 19. 00:30
Megosztás:

Válsághelyzetben lenne az oktatás?

Az oktatás "válsághelyzetben" van, a megoldásra a Demokratikus Koalíció hárompontos tervet dolgozott ki, amelynek része, hogy a felelős miniszternek és az államtitkárnak távoznia kell, új tárcavezetőre van szükség, akinek van bátorsága új alapokra helyezni az oktatási rendszert.
2016. 06. 18. 23:30
Megosztás:

Családi nap és drogellenes koncert lesz a Városmajorban

Koncertet rendeznek a drogellenes világnap alkalmából június 26-án vasárnap a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A fellépők között lesz Snétberger Ferenc, Szirtes Edina Mókus, Jammal, Szőke Nikoletta, Boggie, az InFusion Trio, a WindSingers és a Kállay Saunders Band.
2016. 06. 18. 22:30
Megosztás:

A kárpátaljai magyarság helyzetéről tárgyaltak

Köszönet illeti a kárpátaljai magyarságot, hogy a mostani rendkívül nehéz ukrajnai körülményeket teljes nyugalommal és szervezetten vészeli át - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője szombaton Huszton, a magyar szervezet választmányi ülésén.
2016. 06. 18. 21:30
Megosztás:

Történelmi megállapodás született az olimpia tudósításáról

Történelminek nevezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-nek azt a megállapodást szombaton, amelynek értelmében a közmédia sugározhatja a nyári és a téli olimpiákat 2018 és 2024 között.
2016. 06. 18. 20:30
Megosztás:

Már egy éven belül recesszióra kerülhet a brit gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a brit gazdaság már jövőre recesszióba kerülhet, és hosszú távon is súlyos veszteségeket szenvedhet, ha az EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazáson a többség a kilépésre szavaz.
2016. 06. 18. 19:30
Megosztás:

Nőtt a biztonság Magyarországon

A helyismerettel, kapcsolati rendszerrel rendelkező polgárőrök olyan tudás birtokában vannak, amelynek szakszerű, rendőri felhasználása meghozta az elvárt eredményt, az adott terület közbiztonságát, nyugalmát, és nőtt az objektív biztonság - mondta Pintér Sándor beszédében a XXII. Országos Polgárőr Napon Sopronban.
2016. 06. 18. 18:30
Megosztás:

Jó aratásra lehet számítani idén

Az előzetes termésbecslések alapján jó eredményekre lehet számítani az idén, őszi búzából hektáronként 5 tonnás termés várható - mondta aratónapi köszöntőjében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton Jászapátin.
2016. 06. 18. 17:30
Megosztás:

Több zöldterülettel csökkenthetnénk az energiafogyasztást

Juhász Árpád geológus szerint Magyarországnak még sokat kell tennie az energiahatékonyság területén, például a városokban több zöldterület telepítésével csökkenteni lehet az energiafelhasználást.
2016. 06. 18. 16:30
Megosztás:

Oroszország kész együttműködni Ukrajnával a gázszállítások ügyében

Oroszország több feltétellel kész lenne Ukrajnával is együttműködni az európai gázszállítások ügyében, az Északi Áramlat-2 tisztán kereskedelmi projekt, Oroszország ugyanakkor nem mondott le a Déli Áramlat megvalósításáról sem - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a 20. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából, helyi idő szerint péntek éjjel a világ 12 vezető hírügynökségének vezetőivel találkozott.
2016. 06. 18. 15:30
Megosztás:

Condoleezza Rice nem lesz Trump alelnökjelöltje

Nem érdekli az alelnöki poszt, nem kíván szerepet vállalni Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje mellett - tudatta pénteken közleményben Condoleezza Rice, George W. Bush korábbi amerikai elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere, jelenleg a Stanford politológus professzora és a kaliforniai egyetem egyik intézetének igazgatója.
2016. 06. 18. 14:30
Megosztás:

Gyógynövény nap lesz Majkon

A Forster Központ fenntartásában működő majki Kamalduli remeteség udvarán vasárnap a gyógynövények titkaival ismerkedhetnek meg a látogatók, miközben az egyház gyógyító szentjeinek története is megelevenedik.
2016. 06. 18. 13:30
Megosztás:

Most már végképp nem lehetünk jók a sísportban

A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) legutóbbi kongresszusán határozatban fogadta el a nemzeti szövetségeknek járó támogatás elosztásának új módszerét, amely miatt a kisebb, versenyrendezési infrastruktúrában szegény országoknak, így Magyarországnak is komoly veszteséggel kell szembenéznie.
2016. 06. 18. 12:30
Megosztás:

Hétfőn megalakul a vajdasági kormány

Három párt alkotja majd a vajdasági tartományi kormányt, a Pásztor István házelnökkel folytatott pénteki tárgyalások eredményeként kiderült, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezeti a következő négy évben Szerbia egyetlen tartományát, a vajdasági kormány pedig várhatóan már hétfőn feláll.
2016. 06. 18. 11:30
Megosztás:

Obama nem változtat Szíriával kapcsolatos politikáján

Mind a külügyi szóvivő, mind a Fehér Ház szóvivője megerősítette, hogy Barack Obama elnök a külügyminisztérium tisztségviselőinek bíráló levele ellenére sem változtat Szíriával kapcsolatos politikáján.
2016. 06. 18. 10:30
Megosztás:

Az orosz atléták nem indulhatnak az olimpián

Igazságtalannak minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) azt a döntését, amellyel gyakorlatilag kizárta az összes orosz könnyűatlétát a riói olimpián való részvételből, egyúttal kijelentette, hogy Oroszország fokozni fogja a doppingolás elleni harcot.
2016. 06. 18. 09:30
Megosztás:

Terjed Puerto Ricoban a magzatokra veszélyes zikavírus

Amerikai egészségügy szakemberek, elsősorban is a járványügyi központ vezetői azzal számolnak, hogy Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők lélekszáma. Megnyugtatónak nevezik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok vérellátó központjaiban rendszeres a szűrés, és eddig nem találtak fertőzött vérállományt.
2016. 06. 18. 08:30
Megosztás:

Ennyien nézik az Európa-bajnokságot - ábra

A labdarúgó Európa-bajnokságok össznézőszáma (1960-2012)
2016. 06. 18. 07:30
Megosztás: