Elemzők szerint kérdéses, meddig tudja tartani az alacsony kamatszintet az MNB
A kamatcsökkentési ciklus végének bejelentése után az MTI-nek nyilatkozó elemzők kérdésesnek tartották, hogy a Magyar Nemzeti Bank meddig tudja tartósan alacsony szinten tartani az alapkamatot.
Elkelt az Onkokés - amerikaiak vették meg az 'Intelligens Kés' technológiáját
Az onkokést fejlesztő MediMass Kft. ma bejelentette, hogy a massachusetts-i központú Waters Corporation (WAT: NYSE) megvásárolta a fejlesztés alapjául szolgáló tömegspektrometriás ionizációs (REIMS) technológiáját. Az üzletág értékesítése gyakorlatilag magában foglalja a MediMass összes eszközét, beleértve a szabadalmi beadványokat, szoftvereket, adatbázisokat és a technológiához fűződő tapasztalatot, szakértelmet és munkaerőt.
Ukrán válság - a jövő héten rendkívüli EU-csúcsot tartanak
Valószínűleg valamikor a jövő héten rendkívüli EU-csúcsot tartanak, amelyen az ukrajnai válsággal kapcsolatban konszenzussal kell majd dönteniük a tagországok állam-, illetve kormányfőinek az Oroszország elleni uniós szankciók harmadik szakaszára való esetleges áttérésről - közölte kedden Brüsszelben Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter.
A Magyar Telekom vezetésével emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,60 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 18 104,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Nokia - fontos, hogy az elbocsátottak maximális segítséget kapjanak
Az Európai Bizottság számára fontos, hogy nagyarányú munkavállalói elbocsátás esetén a dolgozók maximális segítséget kapjanak az újbóli elhelyezkedéshez, illetve az érintett térség meg tudja oldani a kialakult helyzettel kapcsolatos kihívásokat - hangsúlyozta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelős uniós biztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten azt követően, hogy tájékozódó megbeszélést folytatott a komáromi Nokia-gyár bezárásáról a vasas szakszervezeti vezetőkkel.
Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Kormány és a ZF Hungária Kft.
A Kormány stratégiai megállapodást kötött a sebességváltók gyártásával foglalkozó ZF Hungária Kft.-vel. A német tulajdonban lévő, egri székhelyű vállalat és a Kormány együttműködésének négy fő pillére a beszállítói kör növelése, a gyártásfejlesztés, a foglalkoztatás bővítése, a szakképzési rendszer fejlesztése.
Április óta 1,3 milliárd euró támogatást utalt az EU
Az Európai Bizottság 2014. április 15-e óta, azaz a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításának második ütemét követően 30 alkalommal utalt át Magyarország számára uniós forrásokat, összesen több mint 1,3 milliárd euró értékben. A brüsszeli utalások eredményeként összesen több mint 400 milliárd forintnyi, korábban a költségvetésből megelőlegezett támogatást egyenlítettek ki, amivel nőtt a kormány mozgástere - közölte kedden a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkársága az MTI-vel.
A magyar lakosság alig harmada vásárol interneten
A magyar lakosság 86 százaléka rendelkezik internet hozzáféréssel, ám mindössze 28 százalékuk vásárol rendszeresen termékeket a világhálón keresztül - derül ki az eMAG online kereskedő felméréséből.
Engedélyezte a bíróság a kannabisztermesztést súlyos betegeknek
Súlyos betegek kivételes esetben termeszthetnek kannabiszt saját fogyasztásra, terápiás céllal - döntött kedden a kölni közigazgatási bíróság.
50 millióra bírságolta a GVH a Netrisk.hu-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. (Netrisk) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampánya során, ezért a hivatal 50 000 000 Ft bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
Erősödik a forint az MNB bejelentése miatt
Erősödni kezdett a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden délután bejelentette, hogy véget ért kétéves kamatcsökkentési ciklusa.
Az elemzőket meglepte a jegybanki kamatcsökkentés.
Az MTI által megkérdezett elemzőket meglepte a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának 0,2 százalékpontos alapkamat-csökkentése kedden, többen már azt sem tartják kizárhatónak, hogy a jegybanki alapkamat 2 százalék alá csökken.
Equilor: Gyorsított az MNB, meddig gyengül a forint?
A várakozásoknál nagyobb mértékben 20 bázisponttal, 2,10%-ra vágta az irányadó rátát a magyar jegybank. Bár az orosz-ukrán konfliktus ismét kiéleződött, ami rontotta a nemzetközi kockázati környezetet, az alacsony hazai júniusi inflációs adat viszont támogatta a sorozatban 24-ik kamatcsökkentést. A vártnál nagyobb mértékű kamatvágás meglepte a befektetőket, vélhetően az állampapírpiacon mutatkozó erős kereslet motiválhatta a Tanácsot. További részleteket 15 óra után tudhatunk meg a döntésről - olvasható az Equilor elemzésében.
Vártnak megfelelően alakult az infláció az USA-ban
Az Egyesült Államokban az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelő mértékben emelkedtek a fogyasztói árak júniusban.
A GDP-arányos magyar államadósság alacsonyabb, mint az unióé
Az euróövezetben 93,9 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság idén az első negyedévben, míg az Európai Unió 28 tagállamában 88 százalékra - közölte kedden az Eurostat. A magyar államháztartás GDP-arányos adóssága március végén 84,3 százalék volt.
Meglepetést okozott az MNB - 20 bázispontot vágott
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben 2014. július 23-i hatállyal, 20 bázisponttal 2,10 %-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
Maláj utasszállító - IATA: a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnöke szerint a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat, ezzel segítve a légi közlekedés biztonságosabbá tételét.