A Magyar Lízingszövetség állásfoglalása a devizahitelekről
Súlyos zavarokat okozhat a gépjárműhitelekkel és gépjárműlízinggel foglalkozó hazai társaságok (lízingcégek, pénzügyi vállalkozások) működésében a devizaalapú finanszírozási szerződések rendezésére irányuló új szabályozás. A Magyar Lízingszövetség álláspontja szerint a törvényalkotók nem fordítottak figyelmet a közvetlenül a fogyasztóknak nyújtott jelzálog alapú lakásfedezetű devizahitelezés és a személygépkocsi lízing- illetve hitelkonstrukciók megkülönböztetésére - tájékoztatta a Lízingszövetség a ProfitLine.hu-t.
Több mint 200 új munkahelyet teremt a BOS Automotive Mosonszolnokon
Több mint ötmilliárd forint értékű, a magyar kormány által kiemelten támogatott beruházás alapkövét tették le a BOS Automotive Products Magyarország mosonszolnoki üzeménél. A termékeivel Európa piacát uraló gépjárműipari beszállító kapacitásbővítő fejlesztésének köszönhetően 200 új munkahely is létesül - értesült a ProfitLine.hu.
Versenyhatósági eljárás indult a Daimler ellen Kínában
Versenyhatósági eljárás indult a Daimler ellen Kínában, mivel monopol módon viselkedett néhány autógyártóval együttműködve - olvashatjuk az Erste mai kommentárjában.
A Fiat cáfolta a Volkswagen-nel kapcsolatos pletykát
Nagy volatilitást produkált tagnap a Fiat árfolyama, ami napon belül 5% pluszban is állt, azonban zárásra visszább esett, és 1% fölötti emelkedéssel zárta a napot. A kilengést az okozta, hogy még tegnap cáfolták azt a pletykát, hogy a Volkswagen megvásárolná a Fiat csoport egy részét - olvashatjuk az Erste mai elemzésében.
Májusban is 4%-kal nőttek a keresetek
Májusban 4,0 százalékkal nőttek a keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva az egy évvel korábbiakhoz képest. A béremelkedés a versenyszférában és a költségvetési szektorban gyakorlatilag kiegyenlített 4,1, illetve 3,9 százalékos volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A költségvetési zárolás részleteit augusztus 1-jéig kell elkészíteni
A költségvetési zárolás részleteit augusztus 1-jéig kell - a gazdasági miniszter jóváhagyása után - bejelenteniük a fejezetek kezelőinek a Magyar Államkincstárnak - tartalmazza a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat.
Lázár János újabb feladatokat kapott
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Maláj utasszállító - Romániára nagy teher nehezedik
A román légi irányítás felkészült arra, hogy tovább fog növekedni a forgalom az ország légterében: a malajziai utasszállító ukrajnai szerencsétlensége óta a tervezettnél mintegy 25-30 százalékkal több repülőgép haladt át a román légtéren - közölte csütörtök este a román légiforgalmi szolgálat (ROMATSA).
Gyengülés várható nyitáskor Európában
Elemzők szerint a csütörtöki záráshoz képest fél százalékot meghaladó csökkenéssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Nem október 5-én lesz az önkormányzati választás
Biztosan nem az első lehetséges időpontban, október 5-én lesz az önkormányzati választás, ehhez ugyanis Áder János köztársasági elnöknek csütörtök éjfélig ki kellett volna írnia a választást.
Az ukrán titkosszolgálatnak állítólag bizonyítéka van arra, hogy szakadárok lőtték le a gépet
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) olyan felvételt tett közzé csütörtökön a YouTube videomegosztó portálon, amely a titkosszolgálat szerint bizonyítja, hogy a szakadárok lőtték le a malajziai utasszállító gépet Kelet-Ukrajna fölött.
Szijjártó: a magyar gazdasági növekedéshez kellenek a külföldi befektetők
A magyar gazdasági teljesítmény növeléséhez kellenek a folyamatosan fejlesztő, munkahelyeket teremtő nemzetközi befektetők, olyanok, mint a svájci Hoffmann Neopac, a debreceni Tu-Plast Tubusgyártó Kft. anyavállalata - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben.
A Facebook helyett saját aktív közösség kiépítését javasolja a cégeknek egy szakértő
A hosszú távú, hatékonyabb működés érdekében a magyar vállalatoknak tanácsos egy saját, a Facebook-tól független, aktív közösséget, például egy céges blogot létrehozniuk - mondta Gombos Zsolt Facebook-szakértő, az Online Marketing Akadémia (OMA) alapítója csütörtökön Budapesten, sajtóbeszélgetésen.
Maláj utasszállító - Lezárták az ukrán légtér egy részét
A malajziai utaszállító repülőgép lezuhanása nyomán lezárták az ukrán légtér egy részét csütörtök este, így az Eurocontrol nem fogadja el a régiót érintő repülési terveket - közölte maga az európai légiforgalmi irányítási szervezet csütörtök este az MTI-vel.
Goodyear-kutatás: az üzemanyagár és a szabályozás a fő kihívás fuvarozóknak
Az európai közúti fuvarozóknak a fő kihívást az üzemanyagár és a nemzeti és uniós szabályozás jelenti, de a sofőrök megtartása is egyre fontosabb - derült ki a Goodyear gumiabroncsgyártó vállalat felméréséből, amelyet csütörtökön mutatott be online sajtótájékoztatón.
Maláj utasszállító - Kijev és a szakadárok egymást vádolják
Az ukrán légierő gépei csütörtökön nem emelkedtek a levegőbe, helikopterek és vadászgépek sem - jelentette ki Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes hadművelet szóvivője, aki szerint a malajziai utasszállítót a szakadárok lőhették le, azt gondolva, egy ukrán gépet találtak el.
Maláj utasszállító - független nemzetközi testület vizsgálja ki a körülményeket!
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) fontosnak tartja, hogy független nemzetközi testület vizsgálja ki a malajziai utasszállító repülőgép tragédiájának körülményeit, és nevezze meg "ennek a gyáva és embertelen tettnek a felelőseit".
Új Bónusz kötvények értékesítését kezdi meg az ÁKK
Lezárta a 2018/O és a 2020/P megnevezésű Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) sorozatok értékesítését csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), helyettük két új sorozat értékesítése kezdődik meg a jövő héten: a négyéves új papírok kamatprémiuma 1,25, a hatéveseké 2 százalék - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
Maláj utasszállító - A Wizz Air sem repül Kelet-Ukrajna felett
A Wizz Air további intézkedésig egyetlen járata sem repül át Kelet-Ukrajna felett - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.