2008 óta nem látott mélyponton a brit munkanélküliség
A brit statisztikai hivatal szerdai bejelentése szerint a március és május közötti időszakban a nyilvántartott állástalanok aránya 6,5 százalékra csökkent; ez a legalacsonyabb ráta 2008 utolsó negyedéve óta.
Az OMV új kőolajlelőhelyet fedezett fel a Fekete-tenger alatt
Új kőolajlelőhelyet fedeztek fel a Fekete-tenger alatt kis mélységben, amelynek kitermelését 3-4 éven belül meg lehet kezdeni, mintegy 100 millió euró beruházással - jelentette be szerdán a román OMV-Petrom, az osztrák OMV csoport leányvállalata.
Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Hálót épít ki a jegybank
Országos civil háló kialakítását kezdeményezi a pénzügyi fogyasztói tudatosság növelése és a fogyasztói jogérvényesítés elősegítése érdekében az MNB. Ennek keretében a jegybank idén 77,5 millió forintnyi pályázati összeggel támogatja a pénzügyi fogyasztóvédelmet erősítő civil szervezetek projektjeit.
Andrássy úti tűz - Még dolgoznak a tűzoltók
Még dolgoznak a tűzoltók, eltávolítják a balesetveszélyes, lelógó épületelemeket, oltják az izzó faanyagot annak a Kodály köröndön lévő épületnek a legfelső szintjén, amelynek tetőszerkezete kedd délután égett le - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t.
Hivatalosan kevesebb a munkanélküli, mégis nőtt az álláskeresők száma
A Profession.hu jelentéséből kiderül, hogy nemcsak a hirdető cégek és a feladott álláshirdetések, hanem a regisztrált álláskeresők száma is nőtt a tavaly júniusi adatokhoz képest. Az oldal online rendszerébe 36%-kal több új pozíció került, az álláskeresők pedig 44%-kal több hirdető állásajánlatai között böngészhetnek.
Yellen nagyot lökött a dollár árfolyamán
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Együttműködési megállapodást köt az Apple és az IBM
Együttműködési megállapodást köt az amerikai Apple és az IBM, amelynek keretében az IBM üzleti cégeknek szánt applikációkat gyárt az Apple iPhone okostelefonjaira és iPad táblagépeire.
Készpénzfüggők a magyarok a vakáció alatt
A magyar lakosság valamivel kevesebb mint fele vakációzik az idén, a belföldi utazási célpontok a legnépszerűbbek – derült ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A felmérés szerint a többség a spórolt pénzét költi a pihenés alatt, csak kevesen vesznek igénybe hitelt. Nyaralás alatt az emberek kétharmada készpénzzel fizet, a második legnépszerűbb fizetési mód a bankkártya.
Kereskedelmi űrkikötő építene Nagy-Britannia
Kereskedelmi űrkikötő építését tervezi Nagy-Britannia. A világűrbe induló járatok "pályaudvarának" 2018-ra kellene elkészülnie, a nyolc lehetséges helyszín között hat skóciai, egy walesi és egy angliai is van - jelentette be Robert Goodwill brit légiközlekedési miniszter a Farnboroughban rendezett nemzetközi repülőgépipari szakvásáron.
850 millió eurónyi kötvényt bocsát ki ma a Fiat
A Fiat 850 millió eurónyi kötvényt bocsát ki ma. A kötvények 2022 júliusában járnak le és 4,75%-os hozamot biztosítanak a tulajdonosok számára.
1 millió forintért 1 egész házat, vagy csak 1 négyzetmétert?
Mennyit ér egymillió forint? Vehetünk rajta 2.392 liter benzint, 6.250 kiló kenyeret, 3.450 liter tejet, vagy akár egy 100 négyzetméteres felújítandó Zala megyei házat. Vagy - az egymilliót további 170 ezer forinttal kiegészítve - egy fővárosi, II. kerületi újépítésű, panorámás lakás 63 négyzetméteréből egyet. Persze a lakás nem négyzetméterenként eladó, ezért az egymilliót még másik 73 millióval kellene kiegészíteni, ahhoz, hogy az egész lakás a miénk legyen. Milliós négyzetméter árak az egyik, míg egy millió forint körülii vételár, tízezer forintos négyzetméter ár a másik oldalon. Az Otthon Centrum szerint ez is jól illusztrálja a lakáspiacon található, akár kétszázszoros árkülönbségeket.
Pluszban nyithatnak az európai piacok
A vártnál kedvezőbb kínai GDP adatoknak köszönhetően emelkedéssel indulhat a kereskedés Európában.
Vártnál jobb lett a kínai GDP adat
Kína bruttó nemzeti terméke (GDP) 7,5 százalékkal emelkedett az idei év második negyedévében a statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján. Mindez pedig felülmúlta a 7,4 százalékos bővülésről szóló várakozásokat, ami megegyezett az előző negyedévben mutatott teljesítménnyel.
USA piacok - A Fed elnökének szavai formálták a tegnapi kereskedést
A Fed elnöknek az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága előtt elhangzott szokásos féléves meghallgatása állt tegnap a befektetők figyelmének középpontjában. Az alapvetően optimista hangvételű beszámoló ellenére vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok, ugyanis kiderült, hogy az eszközvásárlási program lezárása és az első kamatemelés hamarabb bekövetkezhet a korábban gondoltnál.
Behajtások indulhatnak a kamarai hozzájárulást nem teljesítők ellen
Behajtások indulhatnak a kamarai hozzájárulást nem teljesítők ellen, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartása szerint akár a 150 ezret is elérheti a 2014-es befizetést nem teljesítők száma - írta a Magyar Nemzet.
Nagyot nőtt az iGO Navigáció fejlesztője
Magabiztos fejlődésről számolnak be az NNG Kft. pénzügyi mutatói: az iGO Navigáció budapesti székhelyű fejlesztője a 2013-as évben 46 százalékkal növelte bevételeit az előző évhez képest. A szám annak tudatában különösen figyelemreméltó, hogy a cég forgalma szinte teljes mértékben a szoftverek licencdíjából származik.
Mitől vonzó egy bevásárlóközpont?
A magyar vásárlók a családias, lakóhelyük közelében lévő bevásárló-központokat jobban kedvelik, mint az óriásplázákat és szívesen vásárolnak a megszokott, régebbi központokban, minthogy az interneten vegyék meg a kiválasztott termékeket - derül ki a CBRE 21 országra kiterjedő kutatásából.
Gyorsan csökken az elektromos autók ára
Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felméréséből. Bár ezek a járművek még mindig jóval drágábbak a benzines vagy dízelüzemű kocsiknál, az árkülönbség egyre mérséklődik.