Szerdától félpályás útzár lesz a 46-os főúton
Javítási munkálatok miatt szerdától tíz napig félpályás útzár lesz Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 46-os főút Mezőtúr és Törökszentmiklós közötti szakaszán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Egyre több lengyel követeli külföldi orvosi ellátása költségeinek visszatérítését
Több mint egy millió zlotyt (mintegy 74,7 millió forint) követelnek vissza az államtól azok a lengyelek, akik a határon átnyúló egészségügyi ellátásban részesültek az uniós irányelv alapján - közölte kedden honlapján a Dziennik Gazeta Prawna című lengyel napilap.
Megosztja a közvéleményt a szerb munkaügyi törvény tervezete
A szerb kormány szerint az új munkaügyi törvény és a nyugdíjbiztosításról szóló törvény elfogadása lesz az első jelentős lépés, hogy az ország megkezdje az évtizedek óta halogatott, létfontosságú gazdasági átalakításokat, a szakszervezetek viszont a munkavállalók jogait féltik, és attól tartanak, hogy az elszegényedett rétegeket még nehezebb helyzetbe sodorja a kormány.
Egyedülálló hulladékhasznosító üzem épült Magyarországon
Létrejött az egyetlen olyan hazai hulladékkezelő- és hasznosító üzem, amelyben Magyarországon egyedülálló technikának köszönhetően bármilyen használatból kivont elektromos- és elektronikai berendezés károsanyag-kibocsátás nélkül újrahasznosítható. A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ezzel 170 új munkahelyet teremtett a térségben. A több mint 3,5 milliárd forintos beruházás az Európai Unió támogatásával és a K&H finanszírozásával valósult meg.
Sikeres a nemzeti dinnyeprogram
Sikeres a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, amit az is jelez, hogy az utóbbi években 6000 hektárra nőtt a görögdinnye termőterülete Magyarországon, és a fogyasztása is 20 százalékkal emelkedett - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden, Budapesten újságírók előtt.
Garantáltan folytatódik a közfoglalkoztatási rendszer
A közfoglalkoztatás folytatódik, és az erre szánt forrásokat a kormány biztosította - közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.
Ki kell adni a Vértesi Erőmű és a System Consulting közötti szerződéseket
Az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria azon határozatát, amely szerint a Vértesi Erőmű Zrt.-nek nem kell kiadnia a cég és a System Consulting Zrt. között köttetett szerződéseket az adatigénylőnek - közölte az Ab kedden a honlapján.
Kilőtt a Magyar Telekom árfolyama
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,47 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 18 144,25 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Yellen: 2015-ben emelkedhet az amerikai alapkamat
Legkorábban 2015-ben emelkedhet az alapkamat az Egyesült Államokban, és 2015 végére 1 százalék körüli szintre nőhet - mondta el Janet Yellen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke a szokásos féléves meghallgatásán az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága előtt.
Varga Mihály: Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak
Magyarország és Románia gazdasági kapcsolatai kiegyensúlyozottak, az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek, a cégek érdeklődnek a befektetési lehetőségek iránt - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Constantin Nita román gazdasági miniszterrel folytatott hivatalos tárgyalása után. Hozzátette, a magyar fél felvetette, hogy a privatizációs döntést követően Magyarország tulajdonosként is megjelenhessen a constantai kikötőben.
Még az internetező társadalom is inkább készpénzzel fizet
Az innovatív fizetési eszközök terjedése ellenére még a hetente internetező magyar felnőttek is készpénzzel fedezik havi kiadásaik 62 százalékát - derül ki az NRC piackutató vállalat kedden közölt tanulmányából.
Az NFM mindenben segíti az uniót az e-útdíjrendszerrel kapcsolatban
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kész minden tájékoztatást megadni az Európai Bizottság szakértőinek véleményük megalapozott felülvizsgálata érdekében az e-útdíjrendszerrel kapcsolatban - közölte a tárca kedden az MTI megkeresésére.
Gyorsult a brit infláció
Jelentősen gyorsult a múlt hónapban a brit fogyasztói infláció, továbbra is elmarad azonban a Bank of England - a brit jegybank - inflációkövető politikájának célszintjétől.
Rácalmáson gyártott Hankook gumiabroncsokat szerelnek az új Mercedes C-osztályra
Rácalmáson gyártott, csúcsminőségű, defekttűrő Hankook gumiabroncsokat kap az új Mercedes-Benz C-osztály – közölte a Hankook Tire Magyarország Kft. kedden az MTI-vel.
Carlos Slim többségi tulajdonos lett a Telekom Austriában
A mexikói America Movil mobil távközlési vállalat megszerezte a Telekom Austria részvényeinek csaknem 51 százalékát.
Új kötelezettségszegési eljárások indultak Magyarország ellen
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt, emellett pedig a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja a bizottság az uniós joggal - derül ki az Európai Bizottság honlapjára kedden feltöltött adatokból.