Új üzemcsarnok épül a Rail Safe Kft. zagyvarékasi telephelyén
Európai uniós támogatással vasúti biztosítóberendezéseket előkészítő és összeszerelő csarnokot épít a Rail Safe Kft. zagyvarékasi telephelyén.
Ingyenes Nemzeti Cégtár indult és érhető el bárki számára
Ingyenes Nemzeti Cégtár céginformációs szolgáltatást indított a BCE Nemzeti Cégtár Zrt., hogy hozzájáruljon az üzleti etika erősödéséhez, a lánctartozások visszaszorításához és az egészséges cégstruktúra kialakításához. A céget alapító Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint a szolgáltatás a hallgatók kutatási feladatait is segíti, hiszen a cégtárból – egyedülálló módon – friss aggregált pénzügyi adatok is nyerhetők a cégvilágról.
Világdíjas a Gödöllői Királyi Kastély
A FIABCI World Prix d`Excellence Nemzetközi Nívódíj arany kategóriás nyertese lett 2014-ben hazánk kiemelkedően látványos turisztikai-történelmi helyszíne, a Gödöllői Királyi Kastély.
Több mint tízmillió forintra bírságolta a versenyhivatal a Biofarma Intézmény Kft.-t
Az előző évi nettó árbevétele alapján maximálisan kiszabható 10 millió 427 ezer forintra bírságolta a Biofarma Intézmény Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A német modell szerint fejlesztik a magyar szakképzési rendszert
Tizennyolc német és magyar szakképesítés összehasonlítását, programfejlesztést, komplex tanári felkészítő programot követően pilot képzés keretében félezer diák tanulhat a német duális szakképzési modell szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közös projektjében.
Újabb tárolókamra kialakítása kezdődött el a bátaapáti radioaktívhulladék-tárolóban
Már több mint kétezer hordónyi kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot helyeztek el Bátaapátban, a nemzeti radioaktívhulladék-tárolóban biztonságosan, zökkenőmentesen, és elkezdődött a harmadik tárolókamra építése - mondta el a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK) ügyvezetője, Kereki Ferenc Mőcsényben pénteken.
MSZP-tisztújítás - Elrendelte a teljes tisztújítást a szocialista párt választmánya
Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát - jelentette be Botka László választmányi elnök szombaton. A pártot július közepéig Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja.
Felavatták a Velencei-tó Kapuját
Felavatták pénteken a Velencei-tó Kapuját, amely több mint kétmilliárd forintos összköltséggel, európai uniós támogatással valósult meg és Velence Korzó és Szabadstrand néven nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
Tony Blair fellépne az EU-szkeptikus erők ellen
"Magas szintű páneurópai szerepvállalással" akar kampányolni Tony Blair volt brit kormányfő az EU-szkeptikus erők ellen a Financial Times értesülése szerint.
Uniós forrásból 200-250 milliárd forintot fordíthat Magyarország árvízvédelemre
Az Európai Unió 2020-ig tartó költségvetési ciklusában 200-250 milliárd forintot fordíthat Magyarország árvízvédelemre – mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese pénteken Baján, az Árvízi veszélyeztetettség Magyarországon 2014 című konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón.
Új elektronikus iratkezelési rendszert vezet be az MVH
Gyorsabb, kényelmesebb és költséghatékonyabb ügyintézést tesz lehetővé a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal új elektronikus iratkezelési rendszere - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
Szövetkezeti rendszerváltás ment végbe a mezőgazdaságban
Szövetkezeti rendszerváltás ment végbe a mezőgazdaságban, megerősödtek a termelői értékesítő, a beszerző szövetkezetek (TÉSZ-ek, BÉSZ-ek), valamint a termelői csoportok - mondta Patay Vilmos, a Hangya Szövetkezetek Együttműködése elnöke pénteken Budapesten a szervezet közgyűlésén.
A román piacon terjeszkedik az ML Global Systems
A román piacon kíván terjeszkedni a nyíregyházi ML Global Systems Informatikai Kft. egy járműkövető rendszer értékesítésével.
Befejeződött a püspökladányi szeméttelep rekultivációja
A Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító társulás beruházásában 36 településen - köztük Püspökladányban - állították helyre a jogszabályoknak nem megfelelő szilárdhulladék-lerakókat, visszaállítva ezzel az eredeti környezeti állapotokat. A beruházás csaknem 1,8 milliárd forint európai uniós támogatással és hazai társfinanszírozással valósult meg az Új Széchenyi Terv keretében - közölte Muraközi István, a társulás elnöke pénteken sajtótájékoztatón Püspökladányban.
Nemzetközi Szuperszámítástechnikai Nyári Egyetem
Június 1- 6 között Budapesten kerül megrendezésre a Nemzetközi Szuperszámítástechnikai Nyári Egyetem. A rendezvényre idén már ötödik alkalommal kerül sor. A 6 napos Nyári Egyetemre az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból és az Európa országaiból érkeznek hallgatók, összesen nyolcvanan. A rendezvényt első sorban Phd hallgatók számára szervezik, és a programozási előképzettség előfeltétel. A program délelőttönként hagyományos előadásokat foglal magába, míg a délutánokat rendszerint workshopokkal töltik ki.
Az EPAM szoftverfejlesztő cég bővíti magyarországi létszámát
Az EPAM Systems nemzetközi szoftverfejlesztő cég az idén 400-zal bővíti foglalakoztatottai számát magyarországi érdekeltségénél, ezzel az év végéig 1200-an dolgoznak majd a cég budapesti, szegedi és debreceni telephelyein - jelentette be Fejes Balázs, az EPAM Systems banki és pénzügyi szolgáltatások üzletágának globális vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Visszatérhettek a kórházba a kimenekített betegek Sátoraljaújhelyen
Röviddel éjfél után visszatérhettek azok a betegek a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházba, akiket egy péntek éjjel meggyulladt ágy miatt kellett kimenekíteni az épületből - tájékoztatta az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombatra virradóra.
Öt százalékkal drágul Romániában a gáz, és a villamos energia ára is emelkedhet
Az idén két részletben, várhatóan öt százalékkal drágul a földgáz a lakosság számára, és a villamos energia ára is emelkedhet Romániában - mondta Niculae Havrilet, az energiaár-szabályozó hatóság vezetője pénteken.
Megkopott, elértéktelenedett az MSZP márkanév
Megkopott az MSZP-márkanév és meggyengültek a párt pénzügyi, szervezeti erőforrásai - olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Elképesztő, 2% alatt a lakossági forintbetétek kamata!
Az MNB adatai alapján 2014. áprilisban a háztartások forint lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghiteleinek átlagos hitelköltség mutatói csökkentek. A szezonálisan igazított adatok alapján a háztartások által felvett forint lakáscélú hitelek új szerződéses értéke kismértékben tovább emelkedett. A nem pénzügyi vállalatok forint hiteleinek átlagos kamatlábai áprilisban tovább mérséklődtek. A háztartási és a nem pénzügyi vállalati forint betétek átlagos kamatlábai csökkenést mutattak.