A kormányfő szerint valóban igazságtalanul magas a fizetése
Mikola Azarov ukrán kormányfő egy csütörtöki rendezvényen elismerte, hogy valóban igazságtalanul magas a miniszterelnöki fizetése, emiatt viszont "narancsos" elődeit tette felelőssé.
Ujjlenyomatos alkoholszonda fenyegeti a dolgozókat
Ujjlenyomatos alkoholszonda bevezetését tervezik Nagy-Britanniában jó pár munkahelyen, hogy kiszűrjék azokat, akik ebédidőben szeszesitalt fogyasztanak.
A trafikbotránnyal betelt a pohár
A trafikbotránnyal betelt a pohár, s nemcsak az egyszerű dohányosoknál és a trafikot üzemeltetőknél, hanem minden olyan magyar állampolgárnál is, akinek fontos a becsület - mondta Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szombati, budapesti tiltakozó akcióján.
Ön mindig nyer! Ha esik, ha emelkedik az OTP!
Nem ért a tőzsdézéshez, de szeretne magas hozamot megtakarításaira? Elégedetlen a bankbetétek kamatával, és szeretné, ha pénze magasabb hozamot termelne?
Leveszi a Derricket a műsorról a közszolgálati televízió
Nem sugározza többé a Derricket a világhírű krimisorozatot gyártó ZDF német közszolgálati televízió, miután kiderült, hogy a felügyelőt alakító Horst Tappert a Waffen SS tagja volt.
Direkt életbiztosító a magyar piacon
Év elején megkezdte működést a magyar piacon is az életbiztosításokat direkt (internetes) technikával értékesítő 4Life Direct Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Jó negyedévet zárt a UPS
A UPS (NYSE:UPS) bejelentette, hogy 2013 első negyedévében 1,04 dolláros korrigált részvényenkénti hígított nyereséget ért el. Az eredményekre jó hatást gyakorolt a vártnál jobb ünnepek utáni szezon, mivel az ügyfelek jól reagáltak a UPS új e-kereskedelmi megoldásaira.
Megnyílt a Wizz AirRepülés Szimulációs és Képzési Központja
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a tegnapi napon ünnepelte a Liszt Ferenc repülőtéren található Wizz Air Repülés Szimulációs és Képzési Központ megnyitását - olvasható a légitársaság sajtóközleményében.
Nagy mennyiségben lopták a rézkábelt munkahelyükről a biztonsági őrök
Az általuk őrzött épület tetejéről loptak el nagy mennyiségű rézkábelt a biztonsági őrök, akkor fogtak el a rendőrök őket, amikor 500 kilogrammnyi kábellel hazafelé tartottak - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Magyarország az Európai Unió egyik legnagyobb méztermelő országa
Magyarországon a legnagyobb a fajlagos méhsűrűség az Európai Unióban: 2010-ben 1 millió, 2012-ben pedig több mint 1,2 millió méhcsaládot tartottak nyilván, így a méhpopuláció sűrűsége meghaladja 11 családot négyzetkilométerenként - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Jövő héten startol a hazai gyorsjelentési szezon
Várhatóan a Magyar Telekom nyitja meg a soron következő gyorsjelentési szezont hazánkban jövő szerdán, akit eddigi információink szerint a Richter követhet. A többi nagyágyúra sem kell sokat várni, ugyanis már két hét sincs az OTP, a Mol és az Egis jelentéséig - olvasható a KBC Equitas elemzésében.
Közzétették a tiltott keresztnevek listáját
Nincs Igazság Új-Zélandon: tilos Justice keresztnevet adni - és persze jó pár mást. Összesen 77 név szerepel a tiltott nevek listáján, amelyet a szigetország belügyminisztériuma tett közzé a hét közepén.
Hová tűnt a magyar lakosság bankbetéte?
Az előző hónaphoz képest márciusban a háztartások forint- és devizabetéteik állománya egyaránt csökkent - számolt be az MNB. A háztartások betétállománya a tranzakciókból eredően 85,1 milliárd forinttal csökkent a februárban regisztrált 45,1 milliárd forintos csökkenés után. Márciusban a forintbetétek esetében 10,7 milliárd forint, míg devizabetétek esetében 74,4 milliárd forint nettó betétkivonás történt.
A Pentagon tökéletesítette bunkerromboló bombáját
A Pentagon újraterveztette legnagyobb bunkerromboló bombáját, hogy az képes legyen megsemmisíteni Irán legjobban megerősített, fordói nukleáris létesítményét - adta hírül pénteken a The Wall Street Journal (WSJ).
Ez is E(l)gyütt! Ellopták Bajnai Gordonék autóját
Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Szövetség Szlovákiában tartózkodó küldöttségének személygépkocsiját a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt székháza elől péntek délután.
Gyurcsány-Bajnai szövetség: a megosztás a cél?
A Fidesz szerint Bajnai Gordon pénteken bebizonyította, hogy a Gyurcsány-Bajnai szövetség ma is csak a megosztásra, a feszültségkeltésre használja a nemzetpolitikai kérdéseket.
Személygépkocsikat hív vissza a Mercedes-Benz
Extrafelszereltséggel gyártott B osztályú személygépkocsikat hív vissza hibajavításra a márkaszervizeken keresztül a Mercedes-Benz - mondta a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője pénteken az MTI-nek.