Az öt leghíresebb szellemváros, amit a hitelválság teremtett

A 2008-as gazdasági válság szellemvárosok sorát teremtette meg az egész földgolyón. A több százezer főre tervezett városokban ma sokszor egy lélek sem lakik. A hitelválság során az emberek elhagyták otthonaikat, vagy éppenséggel be sem költöztek az újonnan épült házakba. Íme, a világ öt leghíresebb szellemvárosa, a hitelmindenkinek.hu gyűjtése alapján, amelyet a 2008-as hitelválság teremtett.
2013. 07. 15. 09:55
Megosztás:

Jó erőben a Richter-OTP páros

A "megnyugtató" kínai GDP adat hatására emelkedő indexekkel nyitottak hétfőn a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 0,71 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,61 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,78 százalékos erősödést mutat a kereskedés elején.
2013. 07. 15. 09:37
Megosztás:

Irán után Irakban is kitört az aranyláz

Ahogyan a szomszédos Iránban, Irakban is egyre többen fektetik a pénzüket aranyba, tartva a terrorizmustól és a vallási közösségek erőszakhullámától.
2013. 07. 15. 09:18
Megosztás:

Májusban csökkent az építőipari termelés

A KSH ma közzétett adatai alapján májusban az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest 11,2%-kal emelkedett az áprilisban mért 9,8% után. Az év első öt hónapjában 7,5%-kal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés ugyanakkor májusban 0,8%-kal csökkent az áprilisi 1,4%-os emelkedés után.
2013. 07. 15. 09:03
Megosztás:

Emelkedéssel nyithatnak az európai részvénypiacok

Mérsékelten emelkedő indexekkel indulhat a kereskedés a főbb európai értéktőzsdéken. Az előzetes várakozások szerint londoni FTSE-100 index 21 ponttal, a frankfurti DAX-30 20-21 ponttal, a párizsi CAC 40 pedig 8-11 ponttal pénteki záróértéke fölött nyitja a kereskedést.
2013. 07. 15. 08:46
Megosztás:

OTP részvény: bírja-e 5000 fölött?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 637,99 ponttal, 3,38 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 19 531,80 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 53,24 milliárd forintot tett ki az előző hét 44,50 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények ára változó mértékben, de emelkedett.A vezető részvények közül az OTP 4,41 százalékkal drágult a héten, 5045 forinton zárt pénteken. Mai elemzésünkben a bankpapír árfolyamát vettük nagyító alá.
2013. 07. 15. 08:22
Megosztás:

Richter - korrekció jöhet, de aztán rally!

Jól szerepelt a Richter a múlt héten, a nagyobbik gyógyszergyártó részvénye heti szinten 4,27 százalékkal 36 860 forintra erősödött. Elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át.
2013. 07. 15. 08:03
Megosztás:

Már csak ma éjfélig lehet a régi elárusítóhelyeken cigarettát venni

A koncessziós jogot nem nyert trafikok, boltok, szórakozóhelyek csak július 16-ig - vagyis hétfő éjfélig - árusíthatnak cigarettát, azok, akik ezt a rendelkezést megszegik, súlyos büntetésre számíthatnak.
2013. 07. 15. 07:50
Megosztás:

7,5%-ra lassult a kínai gazdasági növekedés

A ma közzétett adatok alapján tovább lassult a gazdasági növekedés üteme Kínában, miután a gyengébb tengerentúli kereslet ellensúlyozta az ipari termelés és a beruházások növekedését. Éves összehasonlításban 7,5 százalék volt a bruttó hazai össztermék (GDP) bővülése a második negyedévben, kevesebb, mint a január-márciusi 7,7 százalék.
2013. 07. 15. 07:26
Megosztás:

A kínai jegybank kiállt a hitelfolyósítás stabil bővülése mellett

A kínai jegybank vasárnap ígéretet tett arra, hogy több eszközzel is biztosítja a banki likviditást, és arra törekszik majd, hogy fennmaradjon a hitelfolyósítás stabil bővülése.
2013. 07. 15. 07:08
Megosztás:

A kormányfő lemondását követelik Spanyolországban

Az ellenzéki spanyol szocialisták Mariano Rajoy miniszterelnök lemondását követelik egy kiterjedt korrupciós ügy miatt.
2013. 07. 15. 06:02
Megosztás:

52.000 Ft-ot kereshet - mindössze 2 számot kell beírni...

Most, hogy sokak számára kitört a nyár, és a tőzsdei befektetők is inkább a strandon hűsölnek, a ProfitLine.hu gazdasági on-line magazin is lazulni hívja Önt. Egy könnyed játékra invitáljuk, melynek neve: ProfitLine/ProfitMánia.
2013. 07. 15. 04:01
Megosztás:

Fidesz: ha a baloldalon múlik, a fiataloknak semmi esélyük

Ha a baloldalon múlik, akkor a Fidesz szerint a fiataloknak nincs semmi esélyük - közölte a nagyobbik kormánypárt Niedermüller Péternek, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének közleményére reagálva vasárnap.
2013. 07. 14. 21:08
Megosztás:

BKK: újabb akadálymentes midibusz áll forgalomba Budapesten

Hétfőn a hétköznapokra az Infoparkban közlekedő 203-as, a hétvégén pedig a Gellérthegyen járó 27-es busz vonalán áll forgalomba egy újabb, alacsonypadlós, akadálymentes midibusz Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2013. 07. 14. 20:03
Megosztás:

Trafik - Az MSZP a Széchenyi programirodák érintettségéről vár válaszokat

Az MSZP az Európai Unió által támogatott Széchenyi programirodáknak a "trafikmutyiban" való részvételéről, hasznáról vár válaszokat. Török Zsolt, a párt szóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján egy levelet mutatott be, amely szerint a koncessziót elnyert cégek, illetve azok képviselői a Széchenyi programirodákban kötötték meg a szerződéseket.
2013. 07. 14. 19:02
Megosztás:

Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman

Az Alkotmánybírósághoz fordult az alapvető jogok biztosa, mert álláspontja szerint alapjogsértő és ellentétes a nemzetközi emberi jogi normákkal is a teljesen korlátozó gondnokság alatt álló, jellemzően fogyatékossággal élő emberek nyilatkozatainak automatikus semmissége, illetve a legszemélyesebb döntések megtételének általános kizárása - közölte Szabó Máté hivatala vasárnap az MTI-vel.
2013. 07. 14. 18:00
Megosztás:

Remek hetet zárt a magyar tőzsde - mi történt?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 637,99 ponttal, 3,38 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 19 531,80 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 53,24 milliárd forintot tett ki az előző hét 44,50 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények ára változó mértékben, de emelkedett.
2013. 07. 14. 17:00
Megosztás:

Trafik - Az LMP feljelentést tesz a vesztes pályázatok visszaküldése miatt

Az információszabadság megcsúfolásának nevezte a vesztes trafikpályázatok visszaküldését Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus bejelentette, hogy pártja az ügyben feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közérdekű adattal való visszaélés miatt.
2013. 07. 14. 16:04
Megosztás:

Digitális átállás - Tizenegy helyi tévé 72 millió forintos támogatást kapott a technikai költségekhez

A médiatanács 11 helyi tévének ítélt meg együttesen 72 millió forintos támogatást a digitális átállás technikai költségeihez - tájékoztatta Zsuppán Attila, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatója az MTI-t vasárnap.
2013. 07. 14. 15:03
Megosztás:

Aláírják a megállapodást a 2013. évi bérajánlásról hétfőn

Aláírja a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
2013. 07. 14. 14:04
Megosztás: