Egykori növényvédelmi állomás került Kenderes tulajdonába
Több mint félszáz embernek már most keresetet biztosítanak, a lehetőségek kiaknázásának azonban még csak az elején járnak, hiszen a mezőgazdasági munkával, terményfeldogozással valamint az alkatrész-összeszereléssel tovább bővíthető a foglalkoztatottak köre - fogalmazott a politikus, megjegyezve: ily módon lényegében ipari park funkciót tölthet be az értékes ingatlan.
Pádár Lászlóné polgármester elmondta: a telephelyen jelenleg dolgozó 51-en egy vállalkozó megbízása alapján reklámanyagot készítenek. Az önkormányzat több céggel tárgyal ipari tevékenység meghonosítására, és ha a tervek megvalósulnak, több mint 200 ember foglalkoztatását tudják megoldani. Elképzeléseik között szerepel az is, hogy a telepen egy kisebb zöldség-gyümölcs-feldolgozót hozzanak létre - tette hozzá. (MTI)
###ajanlo_szja###