Távolléti díj - Megjelent a kormány honlapján a törvénytervezet
Megjelent a kormány honlapján az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával összefüggő és egyéb célú módosításáról szóló törvénytervezet pénteken.
Megvertek egy Fideszes aláírásgyűjtőt - elkapták a tettest
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki pénteken a főváros XVII. kerületében bántalmazta a Fidesz egyik aláírásgyűjtőjét - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.
Izraelre vasárnap lecsaphatnak
„A történelem legnagyobb internetes csatájának” megindításával fenyegetőznek nemzetközi hackerek, akik vasárnap kibertámadást akarnak kibontakoztatni Izrael ellen.
Nappali idősgondozó épül Noszvajon százmilliós beruházással
Nappali ellátást biztosító idősgondozó központot alakítanak ki a Heves megyei Noszvajon egy csaknem százmillió forintos beruházás keretében - tájékoztatta a projektgazda Medicin-Liget Alapítvány az MTI-t.
Navracsics Tibor a Mol-ról és a közigazgatási reformról
Navracsics Tibor volt a vendége péntek este a horvát közszolgálati televízió (HTV) Tema dana (A nap témája) című aktuálpolitikai műsorának, amelyben a magyar miniszterelnök-helyettest a többi között a Mol-ról, valamint a magyar közigazgatási reform tapasztalatairól kérdezték.
Simort Varga váltja az IMF Kormányzótanácsában
Varga Mihály új nemzetgazdasági miniszter képviseli Magyarországot több nemzetközi szervezet irányító testületében Simor András volt jegybankelnököt, illetve Matolcsy György volt nemzetgazdasági minisztert váltva - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Tovább fog tartani a rezsicsökkentés második üteme
Kósa Lajos szerint a kormányoldal a rezsidíjak közötti területi különbségek mérséklésével kívánja folytatni a tízszázalékos rezsicsökkentést.
Rosszul áll a befektetése? Bízza inkább Warren Buffet-re!
Warren Buffett nevét mindenki ismeri, aki valaha is közel került a tőzsdéhez. Mesés vagyona, mesteri befektetései mára tankönyvi példának minősülnek, és minden befektető álma, hogy nyomdokaiba léphessen. Most Ön megteheti ezt!
Tudta ezt? A svájci frankon nagyot nyerni is lehet!
Sokan a házukat, az egzisztenciájukat, az életüket vesztették el a svájci frank hitelekkel. Mégis hatalmas profit rejlik benne! Érdekli hogyan?
Javított Litvánia hitelbesorolásán a Fitch
Javította Litvánia államadós-osztályzatait pénteken a Fitch Ratings, a litván gazdaság "meglepően jó" teljesítményével és a maastrichti feltételrendszer teljesítésében elért haladással indokolva a döntést.
Elveszítette képernyőzár szabadalmát Németországban az Apple
A német szövetségi szabadalmi bíróság megsemmisítette az Apple szabadalmát a iPhone és iPad képernyőzár kézmozdulattal történő feloldására - írja a német Die Welt lap online kiadása.
Megint támad a madárinfluenza-vírus?
Hongkong óvintézkedéseket hozott az új madárinfluenza-vírus miatt azt követően, hogy egy hétéves kislányon, aki Sanghajban járt, gyanús tüneteket észleltek. A szárazföldi Kína keleti részén eddig hat halálos áldozata van a H7N9-nek.
Nem hatott a nemzetközi pesszimizmus az OTP-re
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,83 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 18 056,23 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető papírok vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A K&H közel 2,5 milliárd forintot nyújt a Karcagi Hulladékipari Központ fejlesztéséhez
A K&H Bank közel 2,5 milliárd forintot biztosít a Karcagi Hulladékipari Központ fejlesztéséhez. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás teljes értéke mintegy 3,53 milliárd forint.
Május 31-ig pályázhatnak a vállalkozások minimálbér-támogatásra
A minimálbér-emelési támogatásra május 31-ig nyújthatják be kérelmüket az érintett vállalkozások a munkaügyi központnak, az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben olvasható.
6 millió dolláros aranyfogás az olasz-svájci határon
Az olasz határőrség 12 darab, összesen 6 millió dollár értékű aranyrudat talált egy öttagú család kocsijának hátuljában a svájci határnál, húsvéthétfőn.
Külföldi sajtóvélemények az új MNB-programról
A csütörtökön bejelentett jegybanki programról közölt elemzői véleményeket az osztrák Wirtschaftsblatt és a svájci Neue Zürcher Zeitung pénteken, a pozsonyi Pravda a jövő évi magyar parlamenti választásról írt, az amerikai International Herald Tribune pedig a politika és a színház viszonyát boncolgatta.