Visszatér a Vueling spanyol légitársaság Budapestre
Ismét közlekednek majd a Vueling spanyol légitársaság gépei Barcelona és Budapest között jövő nyáron - tájékoztatta a Budapest Airport (BA) kedden az MTI-t.
BKK: bevált az elsőajtós felszállási rend
Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint folyamatosan emelkedik a bevételük anélkül, hogy a jegyár az inflációt meghaladó mértékben nőtt volna, ez az elsőajtós felszállási rend bevezetésének is köszönhető, ezért szükséges annak további járatokra való kiterjesztése.
Kamatdöntés: még két hasonló csökkentésre van mozgástér
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a 3,00 százalékos alapkamat eléréséig várhatóan lesz mozgástere a monetáris enyhítés folytatásához, ha nem romlanak a külső kockázati feltételek - jósolták a monetáris tanács által kedden végrehajtott 0,20 százalékpontos kamatcsökkentés bejelentése után londoni pénzügyi elemzők.
Ma csak az OTP mutatott érdemi mozgást
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,63 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 18 780,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi biztonság nélkül nincs siker
Az Intrum Justitia követeléskezelő cég felmérése ismételten rámutat arra, hogy az európai vállalatok egyre rosszabbul teljesítenek. Miközben a közel 10 000 vállalkozásra kiterjedő felmérés szerint a különböző ágazatokban a leírási veszteség és a késedelmes fizetés eltérő, a trend a szektorok többségében mégis negatívan alakul. Relatív és abszolút értékben is a média, az építőipar és a szolgáltatói szektor a legrosszabbul fizető ágazatok. Az idei évben a teljes leírt tartozásállomány értéke jóval 350 milliárd euró felett alakult, ami azt jelenti, hogy az egy év alatt lebonyolított összes üzleti tranzakció 3,0%-át kellett leírni késedelmes vagy nem teljesített fizetés miatt.
Adótörvények - Varga: négy célja van a javaslatnak
Négy célt tűzött ki a kormány az adótörvényekről szóló javaslat elkészítésekor, a családok terheinek csökkentését, a vállalkozói környezet javítását és az adminisztráció csökkentését, továbbá a gazdaság fehérítését - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
A szakszervezetek 103 500 forintos minimálbért javasolnak 2014-re
A szakszervezetek egységesen 103 500 forintos minimálbérre és 120 000 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumnak (VKF) keddi ülésén, amelyen a jövő évi bérekről tárgyaltak a kormánnyal és a munkaadói szervezetekkel - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-vel.
Csökkenő hozamok és emelkedő bérleti díjak hajtják az ingatlanpiacot
Minden ingatlanszegmensben a csökkenő hozamok és az emelkedő bérleti díjak bizonyítják az európai kereskedelmi ingatlanpiac erősödő lendületét. A befektetési piacok erőre kaptak Európában az egyre jelentősebb tőkeáramlás és a javuló befektetői hangulat miatt - közölte a CBRE kereskedelmi ingatlan-tanácsadó cég az MTI-vel.
Budapest vonzó lehet sok befektetőnek
Minden ingatlanszegmensben a csökkenő hozamok és a csekély mértékű, de emelkedő bérleti díjak bizonyítják az európai kereskedelmi ingatlanpiac erősödő lendületét. A CBRE 2013-as harmadik negyedévi kutatásának adatai igazolják, hogy a befektetési piacok erőre kapnak a régióban az egyre jelentősebb tőkeáramlásnak és a javuló befektetői hangulatnak köszönhetően.
Jövőre emelkedhet az önkéntes pénztári befizetések adókedvezménye
Jövőre emelkedhet az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve egészségpénztári egyéni befizetések után igénybe vehető adókedvezmény felső határa. Erről Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke beszélt kedden Budapesten, egy szakmai konferencián.
Egyre többen fedezik fel a BÉT-en forgó kisebb társaságokat
Az átlagosnál magasabb értékben cserélnek gazdát a Budapesti Értéktőzsdén lévő kis- és közepes cégek részvényei az utóbbi hónapokban, és a régióban is több kisebb kapitalizációjú cég az intézményi befektetők érdeklődésének homlokterébe került, derült ki a Budapesti Értéktőzsde és a KBC Securities mai közös befektetői konferenciáján. Míg az ANY Biztonsági Nyomda stabil osztalékfizetése miatt már sokak favoritja, addig a CIG Pannónia inkább a fel nem fedezett sztorik közé tartozik, hangsúlyozta a KBC Securities részvényelemzője a rendezvényen.
Véget ért a spanyol recesszió?
Úgy tűnik, Spanyolországban véget ért a gazdasági válság, a következő időszakban akár egy sovány növekedés sem kizárt. A spanyol kereskedelmi bankok 31 százalékkal kevesebb hitelt vettek fel az EKB-tól az év első nyolc hónapjában, decemberre 10,5 százalékra nőhet a tőkemutatójuk.
USA - 6 havi mélyponton a fogyasztói bizalom
Az előzetes elemzői várakozásokat meghaladó mértékben csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója októberben.
Augusztusban is emelkedtek az ingatlanárak (S&P/Case-Shiller)
Az amerikai lakóingatlan-árak augusztusban az S&P/Case-Shiller felmérését tekintve március óta a legkisebb mértékben emelkedtek havi szinten, míg éves összevetésben 2006 eleje óta nem látott áremelkedés mutatkozott.
MNB kamatdöntés indoklása
A Monetáris Tanács a 2013. október 29-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2013. október 30-i hatállyal 3,60%-ról 20 bázisponttal 3,40%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Az alábbiakban a mai kamatdöntés indoklása olvasható.
Equilor: Nem okozott meglepetést az MNB
A várakozásoknak megfelelően 20 bázisponttal 3,40%-ra vágta az irányadó rátát a jegybank. A hazai monetáris politika mozgástere a Fed eszközvásárlási programjának későbbi (a Bloomberg felmérése szerint 2014 márciusában kezdődő) visszavágása miatt nőtt meg, így az is elképzelhető, hogy a tanács tagjai közül néhányan nagyobb mértékű lazításra szavaztak. Erről azonban csak a 15 órakor megjelenő közleményből tudhatunk meg többet - olvasható az Equilor elemzésében.
Csalódást okozott az amerikai kiskereskedelmi adat
A várt bővüléssel ellentétben öt havi emelkedés után csökkent az amerikai kiskereskedelmi forgalom szeptemberben.
Döntött az MNB - 3,40%-ra csökkent az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes elemzői várakozásokkal összhangban a mai kamatdöntő ülésén október 30-i hatállyal, 20 bázisponttal 3,40%-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
Kilőtt az álláspiac ősszel
Az első őszi hónapban minden szempontból felélénkült az álláspiac, a folyamatosan növekedő - a 2008-as szintet is meghaladó - meghirdetett pozíciók mellett 11 százalékkal ugrott meg az álláskeresők száma is. Legtöbben főiskolai, vagy egyetemi diplomával és középfokú nyelvtudással szeretnének elhelyezkedni, de a középiskolai, vagy szakmunkás képesítéssel rendelkezők között is egyre többen keresnek online munkát - számol be az internetes álláskeresési piac 67 százalékát* lefedő Profession.hu harmadik negyedéves jelentésében.