Uniós bankfelügyelet - A tanács rábólintott a megállapodásra

Támogatásáról biztosította az Európai Unió Tanácsa az Európai Parlament és a tanács képviselői között létrejött megállapodást az eurózóna közös pénzügyi felügyeletét jelentő úgynevezett Egységes Felügyeleti Mechanizmusról (SSM) - közölte a tanács sajtószolgálata csütörtökön.
2013. 04. 18. 22:31
Megosztás:

Idén is lesz béremelés az egészségügyben

Lesz idén is béremelés az egészségügyben, és biztosra vehető az intézeti gyógyszerészek, a diplomás ápolók és a szakdolgozói bértábla alján lévők bérének emelése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára csütörtökön Siófokon, a Magyar Kórházszövetség kongresszusán.
2013. 04. 18. 22:00
Megosztás:

Új járatok indulnak a budapesti repülőtérről

Számos új járat indul a nyári utazási szezonban a budapesti repülőtérről - közölte a Budapest Airport (BA) csütörtökön az MTI-vel.
2013. 04. 18. 21:33
Megosztás:

Így reagáltak a londoni elemzők Matolcsy szavaira

Várható piaci hatásaikat tekintve gyakorlatilag monetáris enyhítésnek felelnek meg azok az intézkedések, amelyek lehetőségéről Matolcsy György szólt csütörtöki nyilatkozatában - vélekedtek első értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
2013. 04. 18. 20:56
Megosztás:

Esik az Apple? Szakítson vele nagy pénzeket!

Az elmúlt hónapok egyértelműen az Apple-ről szóltak. Csak már nem a folyamatos emelkedésről, hanem a sorozatos kudarcokról, és ennek okán az árfolyam leépüléséről. A napokban már sikeresen letörte a 400 dolláros szintet a vállalat részvénye, amivel megnyílt az út a 350 dolláros újabb lélektani határig.
2013. 04. 18. 20:33
Megosztás:

A MOL feltámadása is kevés volt a BUX emelkedéséhez

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,92 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 17 969,97 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
2013. 04. 18. 20:10
Megosztás:

Készülhetünk az újabb MNB kamatvágásra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa várhatóan folytatja a tavaly augusztusban megkezdett egyenletes kamatcsökkentési ciklust, és keddi kamatdöntő ülésén újabb történelmi mélypontot jelentő 4,75 százalékra csökkenti a kéthetes jegybanki kötvényre kínált alapkamatot - vélik a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők
2013. 04. 18. 19:46
Megosztás:

Ígéretes lehet az Egis és a Celltrion együttműködése

Az Egis dél-koreai partnere beszüntette egy bioszimiláris készítmény vizsgálatait, fontos azért, mert a hazai gyógyszercég több készítmény forgalmazását is át szeretné venni a Celltrion-tól itthon és a régióban, ez támogatólag hathatna az Egis profitabilitására.
2013. 04. 18. 19:10
Megosztás:

Nem sikerült államfőt választani Olaszországban

Franco Marini, az olasz bal- és jobbközép közös jelöltje nem kapta meg a győzelemhez szükséges kétharmados többséget (671 szavazatot) csütörtökön a római parlamentben tartott államfőválasztás első körében.
2013. 04. 18. 18:45
Megosztás:

Új állampapír-forgalmazási pontokat nyíltak

Járási hivatalokban bővíti állampapír-forgalmazói hálózatát a Magyar Államkincstár; az első ilyen értékesítési pontok csütörtökön nyíltak meg Budapest V. és VII. kerületében.
2013. 04. 18. 18:23
Megosztás:

Százlakásos passzívház épül Budapesten

Megkezdődik a százlakásos passzívház építése a főváros XIII. kerületében, miután a városrész képviselő-testülete csütörtökön elfogadta a beruházási célokmányt.
2013. 04. 18. 18:04
Megosztás:

Most Indonézia felé fordul a magyar kormány

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma hivatalában fogadta Djoko Kirmanto indonéz közműügyi minisztert - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
2013. 04. 18. 17:45
Megosztás:

Nagyot esett a Nokia árfolyama a gyorsjelentés után

A Nokia délben publikált gyorsjelentése lényegesen alulmúlta az elemzői várakozásokat, amire nagy eséssel reagált a részvény - olvasható az Erste elemzésében.
2013. 04. 18. 17:22
Megosztás:

Tovább zuhan az Apple árfolyama

A tegnapi esés után ma is az eladók vannak többségben a technológiai szektor környékén. Jelentős esést mutat az eBay és az Apple árfolyama, előbbi a csalódást keltő negyedéves eredménye, utóbbi pedig amiatt, hogy két brókerház is csökkentette a részvény célárát.
2013. 04. 18. 17:00
Megosztás:

Csalódást keltő adatok érkeztek az USA-ból

Áprilisban a várt javulással szemben romlott a philadelphiai régió feldolgozóipari szektorában az üzleti környezet. A Philly Fed index értéke a márciusban mért 2 pontról 1,3 pontra esett. Elemzők 4 pontra történő emelkedésre számítottak.
2013. 04. 18. 16:45
Megosztás:

Gyengült a forint

Gyengült a forint csütörtökön azon jegybanki terv hatására, amely szerint a kéthetes jegybanki kötvény elérhetőségét a hazai pénzintézetekre korlátoznák: délután fél négy körül az eurót 297,60 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 294,45 forinttal szemben.
2013. 04. 18. 16:22
Megosztás:

Alig mozdultak nyitáskor az indexek New Yorkban

Alig mozdultak nyitáskor az indexek az amerikai értékpapírpiacokon a szerdai záróértékekhez képest.
2013. 04. 18. 16:01
Megosztás:

Újabb kormányzati megszorító csomag várható

Az MSZP szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt években eredményeket nem, csak brutális megszorításokat hozott, és a kormányzati sikerpropaganda ellenére úgy tűnik, hogy jön az újabb megszorító csomag - mondta Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2013. 04. 18. 15:40
Megosztás:

Járai Zsigmond maradt a CIG felügyelőbizottsága élén

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtöki közgyűlése 99,39 százalékos nem szavazattal elutasította azt a határozati javaslatot, hogy a közgyűlés hívja vissza Járai Zsigmondot a felügyelőbizottságból, amelynek elnöki tisztér tölti be - jelent meg a közgyűlés határozatai között csütörtökön a BÉT honlapján.
2013. 04. 18. 15:20
Megosztás:

Külföldi sajtó Magyarországról

Számos európai újság számolt be csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiságról folytatott vitáról, illetve az Európai Néppárt (EPP) keddi frakcióüléséről.
2013. 04. 18. 15:00
Megosztás: