Újabb kormányzati megszorító csomag várható
Az MSZP szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt években eredményeket nem, csak brutális megszorításokat hozott, és a kormányzati sikerpropaganda ellenére úgy tűnik, hogy jön az újabb megszorító csomag - mondta Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Járai Zsigmond maradt a CIG felügyelőbizottsága élén
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtöki közgyűlése 99,39 százalékos nem szavazattal elutasította azt a határozati javaslatot, hogy a közgyűlés hívja vissza Járai Zsigmondot a felügyelőbizottságból, amelynek elnöki tisztér tölti be - jelent meg a közgyűlés határozatai között csütörtökön a BÉT honlapján.
Külföldi sajtó Magyarországról
Számos európai újság számolt be csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiságról folytatott vitáról, illetve az Európai Néppárt (EPP) keddi frakcióüléséről.
Hitelszerződést kötött a Wizz Air és a kínai ICBC lízing cége
Az aláíráson részt vett a kínai fővárosban tárgyaló Szijjártó Péter is, aki az eseményen elmondta: Magyarországnak elemi érdeke, hogy minél több keleti partnerével legyen közvetlen légi kapcsolata, hiszen ezzel megteremtődik a gazdasági együttműködés további fejlődésének lehetősége, amely fontos katalizátora a kétoldalú kapcsolatoknak.
USA - Enyhén nőtt a segélykérelmek száma
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 4.000 fővel 352.000 főre emelkedett a megelőző héten mért 348.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma az eredetileg közzétett 346.000 főről 348.000 főre emelkedik.
Jöhet az 5 százalékos áfakulcs?
Ötszázalékos áfakulcs bevezetését javasolja a sertéságazatban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa brüsszeli vétója után. A tárca javaslatáról folynak az egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) - mondta a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.
Már csak 0,8%-os német GDP bővülés várható idén
A német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek gazdaságkutató intézetei szerint Németországban a gazdaság az euróövezeti recesszió ellenére az idén és jövőre gyorsuló ütemben nő, ugyanakkor az idei évre vonatkozó növekedési prognózisukat csökkentették.
Zsákolták az állampapírokat a mai aukción
Az előző aukciós hozamnál és a másodpiaci referenciahozamnál lényegesen alacsonyabb hozammal értékesített csütörtökön 3, 5 és 15 éves kötvényeket a meghirdetettnél magasabb összegben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Szabadulnak a rossz hitelektől a spanyol bankok
A spanyol központi bank (Bank of Spain) ma közzétett adatai alapján a nem teljesítő hitelek aránya 10,39 százalék volt februárban, kevesebb a januári 10,78 százaléknál, és jóval alacsonyabb a novemberi, történelmi csúcsot jelentő 11,4 százaléknál.
Összehasonlíthatóbbá válnak a lakásbiztosítások
Összehasonlíthatóbbá válnak a biztosítók lakásbiztosítási termékei a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által elkészített Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat alkalmazásával - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.
Újabb megszorításról döntöttek
A portugál kormány csütörtökön újabb, mintegy 1,3 milliárd eurónyi kiadáscsökkentésről döntött. A kabinet szerint ezzel az euróövezeti mentőcsomagban vállalt pályán tarthatják a költségvetést.
Hova zuhannak tovább a lakásárak?
Tokodi Gábor, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese számolt be az FHB Lakásárindex legfrissebb adatairól. Tavaly újabb 2,2 százalékkal estek a lakásárak, és a várakozások szerint ez a trend idén is folytatódhat. A szomorú adatot még a kamattámogatott hitelek sem javítják fel.
Soha nem látott magasságokban az Alkermes plc!
A tegnapi napon több mint 16%-ot emelkedett a részvény árfolyama egy jó hírnek köszönhetően.
Kiütötte a forintot a Matolcsy interjú
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
A tehervasúti körgyűrűről is egyeztetett Szijjártó Pekingben
A Budapestet elkerülő V0-s tehervasúti gyűrű kiépítésének finanszírozásáról és kivitelezéséről tárgyalt Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Pekingben Csiang Jao-ping kereskedelmi miniszterhelyettessel, valamint a Kínai Vasútépítési Vállalat (CCECC) és a Kínai Fejlesztési Bank (CDB) felsővezetőivel.
Rogán - 2016-ig fennmaradhatnak a különadók
A különadók fennmaradásával a következő kormányzati ciklus közepéig számolni kell, függetlenül attól, hogy ki nyeri a választást 2014-ben - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti reggelijén csütörtökön Budapesten.
EUR/HUF – megroppant a forint
Egészen jól átvészelte a hazai fizetőeszköz a két napja tartó külpiaci hangulatromlást, ma azonban a forint is intenzíven reagált az új fejleményekre. Matolcsy György, jegybankelnök ugyanis bejelentette, hogy nem minden bank élhet majd a kéthetes kötvényekkel. Részletek, részletek amelyek úgy néz ki még mindig nincsenek tisztázva teljes-körűen és félelemben tarthatják a forint eszközökben érdekelt piaci szereplőket.
Egyre népszerűbb az eurós fizetés a Praktikernél
A Praktiker áruházakban évente több mint 4 millió vásárlási tranzakció zajlik, ezek kétharmada készpénzben történik, míg az euróval fizetés 2 százalékot tesz ki. A Praktikernél évek óta egyre népszerűbb az uniós valuta a pénztáraknál, ez a határ menti áruházak megnyitásának is köszönhető - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
Gyenge negyedéves eredmények várhatók az autóiparban
A Morgan Stanley szerint az autóiparban nem lesznek túl fényesek a negyedéves számok, és a Daimler illetve a Fiat esetében az előrejelzéseket is felül kell vizsgálni.