Az EU-nak vissza kell szereznie a polgárok bizalmát
Egyre több európai polgár szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az EU valóban az emberek érdekeit szolgálja, "gyakran érzik úgy, hogy tőlük távol és a fejük felett döntenek", ezért az uniónak vissza kell szereznie a bizalmukat - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Fitch: továbbra is negatív a déli európeriféria bankjainak kilátása
Továbbra is negatív a déli európeriféria bankrendszereinek kilátása, elsősorban azért, mert e bankok anyaországainak mindegyike várhatóan recesszióban lesz az idén - közölte hétfői helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
A magyar médiaszabályozással foglalkozott az Európai Parlament igazságügyi bizottsága
Aggályokat fogalmaz meg a magyarországi médiaszabályozás több pontjával kapcsolatban az a munkadokumentum, amelyet hétfő este tárgyalt az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága.
Londoni elemzők: gyengébb szintekre állhat be a forint
A gyengébb forinttal szembeni kormányzati toleranciára utaló legutóbbi jelzések heves negatív forintpiaci árfolyam-reakciója megmutatta, hogy van mozgástér a forint további gyengüléséhez, bár a kormány tűréshatára ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan továbbra is korlátozott a gyenge forint valószínűsíthető gazdasági és politikai ára miatt - közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Veszélyben a jegybanki függetlenség világszerte
Világszerte egyre több jegybank függetlenségét veszélyezteti a politikai nyomásgyakorlás - mondta hétfőn a Bundesbank, a német központi bank elnöke a frankfurti tőzsdét üzemeltető társaság évnyitó rendezvényén.
Alstom-szerelvények - szoftverfrissítéssel javíthatók a hibák
Az Alstom Transport szerint Metropolis metrószerelvényeik bizonyos meghibásodásait szoftverfrissítéssel orvosolni lehet, így az utastájékoztató rendszer leállásai megszűnhetnek. A cég ezt azután közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a Metróért Egyesület beszámolt arról: ismét ki kellett állnia egy ilyen szerelvénynek a forgalomból Budapesten.
Mégsem sztrájkolnak a mozdonyvezetők
Elálltak a mozdonyvezetők a január 24-ére meghirdetett sztrájktól, mivel a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. hétfőn konstruktív megállapodást kötött a Mozdonyvezetők Szakszervezetével a kért munkakörülmény-javító intézkedésekről - közölte a vasúttársaság az MTI-vel hétfőn.
Elstartoltak a legnépszerűbb energetikai pályázatok
Már lehet pályázni azokra a legnépszerűbb energetikai kiírásokra, amelyek az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Zöldgazdaság-fejlesztési Programjának keretében jelentek meg az utóbbi hetekben, és amelyek együttes keretösszege 69 milliárd forint - hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Roubini idén sem lát okot az optimizmusra
Az idei év nem sokban különbözik majd a 2012-estől, a növekedési kilátásokat komoly kockázatok terhelik, és egyre sokasodnak a baljós gazdasági és politikai előjelek - írja Nouriel Roubini, a Roubini Global Economics elnöke a Project Syndicate weboldalon közzétett 2013-as gazdasági előrejelzésében.
Zárásra húzták pluszba a részvényeket
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,97 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 19 664,12 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Egyetlen cég az MFB kommunikációs tenderén
Egyetlen ajánlattevőként a Bell and Partners Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte meg az MFB Zrt. banki termékeinek kommunikációjára kiírt, hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzési eljárást, az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Jön a Robin Hood-adó Romániában is
A román kormány több különadó bevezetését tervezi februártól energiaipari, valamint természeti és ásványi kincseket kitermelő vállalatoknál, amiből 2014 végéig várhatóan mintegy 470 millió euró bevétel folyhat be az állami költségvetésbe.
Rendezvényszervezőt keres a Miniszterelnökség
Rendezvényszervező céget keres a Miniszterelnökség: az ajánlati felhívás szerint a megbízás több száz millió forint értékű, és 2014. május 31-ig szól.
Döglött részvényen ülsz? Van megoldás!
Kevesen tudják, hogy a „beragadt” értékpapírokkal is lehet rendszeresen pénzt keresni! Értékelje Ön is befektetéseit és ne habozzon szakértőhöz fordulni, ha szükséges.
A holland pénzügyminiszter ülhet az eurócsoport élére
Megkezdődött Obama második elnöki ciklusa, bár támogatottsága a II. világháború óta a legalacsonyabb az amerikai elnökök között. Ma kiderülhet ki ülhet Jean-Claude Juncker székébe, az eurócsoport élére, a legesélyesebb a holland pénzügyminiszter lehet.
Február végéig több kalauz lesz a vonatokon
Folytatja a MÁV-Start a fokozott ellenőrzéseket, több lesz a kalauz február végéig a vonatokon, az intézkedéstől körülbelül 80 millió forintos bevételnövekedést várnak - tájékoztatta a vasúttársaság hétfőn az MTI-t.
Aláírta a részmegállapodást a szakminiszter és a HÖOK
Részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn Budapesten. Balog Zoltán miniszter közlése szerint az ideiglenes megállapodás erre az évre szól, a felek fenntartják a jogot, hogy a jövő évben változtassanak.