Egyre aktívabbak a befektetők a MOL piacán
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,46 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 19.217,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Lerövidül az útlevelek elkészítésének határideje
Harmincról húsz napra csökken az útlevelek elkészítésének határideje, és gyorsabb lesz az erkölcsi bizonyítványok kiadása is annak a törvénynek az értelmében, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
Kirobbanó eladási eredmények, startolhat a Toyota
Jelentett a Toyota Motor Corporation, nagyban felűlmúlva a konszenzus elvárásait.
Továbbra is mélyen a tavalyi szint alatt a BÉT részvényforgalma
Októberben enyhén emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma az előző hónaphoz képest, a kétszeres árfolyamértéken számított 428,56 milliárd forintos adásvétel 7,5 százalékkal haladta meg a szeptemberit, ugyanakkor 19,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakában mutatott 534,5 milliárd forinttól.
A héten már a külföldi hírek is a forint ellen dolgozhatnak
Hosszú hetek óta tartja a jelenlegi szintet a magyar fizetőeszköz, azonban már holnaptól erős, forint-mozgató hírek érkezhetnek. Lesz amerikai elnökválasztás, európai országjelentés, valamint Görögországban parlamenti szavazás egy újabb megszorító csomagról.
Mire számíthatunk a Richtertől?
A Richter holnap, piacnyitás előtt fogja közzétenni harmadik negyedéves gyorsjelentését. Véleményünk szerint az árbevétel ugyan mérsékelten növekedhet, azonban eredményszinten már közel 50%-os csökkenést várunk - olvasható az Erste elemzésében.
Nem lenne világkatasztrófa az euróövezet részleges felbomlása
Az euróövezet néhány gyengébb tagállam távozására szorítkozó részleges felbomlása nem okozna világgazdasági katasztrófát, és a Lehman Brothers amerikai nagybank csődje után elhatalmasodott globális pénzügyi válsággal ellentétben hosszabb távon akár kedvező gazdasági hatásai is lehetnének - vélekedtek új forgatókönyvükben londoni pénzügyi elemzők.
USA - Vártnál jobban csökkent az ISM szolgáltatóipari BMI
A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent az októberi amerikai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index: az októberi érték 54,2 pont lett a szeptemberi 55,1 pont után, miközben elemzők arra számítottak, hogy a mutató 54,6 pontra gyengül.
Novemberben is nő a befektetői bizalom (Sentix)
Novemberben már harmadik hónapja mutatott javulást a befektetői hangulatindex az euróövezetben - közölte hétfőn a berlini Sentix gazságkutató intézet.
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai piacok
A pénteki esés után minimális csökkenéssel kezdték a hetet az amerikai tőzsdeindexek, egy nappal az amerikai elnökválasztások előtt. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,15 százalék, a S&P-500 index 0,13 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,06 százalék mínuszt mutatott.
Komoly díjkedvezmények az Aegon-nál
Az Aegon biztosító több díjkedvezményt, számos kiegészítő biztosítást, és assistance szolgáltatást kínál ügyfeleinek az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban - olvasható a biztosító sajtóközleményében..
Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében
Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el. Míg a legtöbb nyugati ország az adósságráta növekedésétől szenved, addig hazánk esetében a 2012 második negyedévének végén az államadósság a GDP-nek 77,7%-át tette ki, amely 2010 első negyedévéhez képest több mint 4%-os csökkenést jelent. Az EU országaiban ezzel szemben átlagosan 8%-kal került feljebb a mutató - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzésében
Befektetési szintre emelte Törökország minősítését a Fitch
Befektetési ajánlású adóskategóriába emelte át hétfőn Törökországot a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő. A hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy a hosszú futamidejű török szuverén devizaadósság osztályzatát az eddigi BB pluszról egy fokozattal BBB mínuszra, a hazai valutában kibocsátott hosszú lejáratú török államadósság besorolását BB pluszról két fokozattal BBB-re javítja.
Ezen a héten is áresés lesz a kutaknál
Csökkenti bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin, illetve 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Megtorpant a Chevron!
Pénteken tette közzé negyedéves számait a Chevron. A cég régen ChevronTexaco néven volt ismert, 2005-ben átnevezték Chevron Corporation-re. A Chevron Corporation leányvállalataival együtt világszerte végez kőolaj, földgáz bányászati és szállítási tevékenységet. Két fő szegmensben működik a válllat: az egyik a kutatás és termelés, a másik pedig feldolgozás és kereskedelem.
Megugrott októberben a forgalomba helyezett új autók száma
Októberben 4047 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 15,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első tíz hónapban pedig 16,2 százalékkal 43 369-re nőtt az új autók száma - közölte hétfőn a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Ismét mínuszban a német kötvényhozamok
Ismét nulla százalék alatt a kétéves német államkötvények hozamszintje, hathetes mélypont közelében az EUR/USD és az arany árfolyama. Erős szakadás látható a piacokon, a hét fontos eseményei előtt óvatosak a befektetők - Soós Róbert, vezető elemző értékelése.
Fenyegető sms-üzenetek és levelező lapok miatt bírságolt a PSZÁF
Tízmillió forint bírsággal sújtotta az EOS Faktor Magyarország Zrt.-t a PSZÁF és megtiltotta az általa elkövetett jogsértő magatartás további folytatását. A társaság az ügyfeleinek küldött fenyegető sms-üzenetekkel és levelező lapokkal többszörösen megsértette az agresszív kereskedelmi gyakorlatot tiltó rendelkezést - olvasható a felügyelet honlapján.
EUR/USD - Tovább folytatódott a pénteki szakadás
Tovább folytatódott a pénteki szakadás az EURUSD pár esetén, a befektetők láthatóan csökkentik kockázatukat a héten várható fontos események előtt. Holnap az Egyesült Államok elnököt fog választani, majd szerdán a görög parlament dönt óriási sztrájk hullámok közepette, hogy elfogadja e az újabb megszorító csomagot.
Lakásbiztosítási együttműködés az AXA és a SIGNAL között
Az AXA Biztosító Zrt. (AXA Biztosító, AXA) és a SIGNAL Biztosító Zrt. (SIGNAL) hosszú távú stratégiai együttműködésről határozott, amelynek első lépéseként megállapodás született arról, hogy az AXA portfólió-transzfer keretében átadja Pillér lakásbiztosítási állományát a SIGNAL részére. A portfólió átadására a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzését követően – várhatóan még az idei évben – kerül sor - olvasható az AXA sajtóközleményében.