Nőtt a segélykérelmek száma az USA-ban
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 16.000 fővel 360.000 főre emelkedett a megelőző héten mért 344.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma 342.000 főre csökken az eredetileg publikált 343.000 főről.
Bejegyezte pártként a 4K!-t a bíróság
Bejegyezte pártként a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalmat a Fővárosi Törvényszék első fokon - tudatta a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Erste alapok: 130 milliárd forintos vagyonbővülés az első félévben
Az Erste Alapkezelőnél az első félévben 130 milliárd forinttal, 600 milliárdra nőtt a kezelt vagyon, ami annak is köszönhető, hogy a megtakarítók az alacsony kamatkörnyezet miatt a befektetési alapok felé fordultak.
Külföldi sajtó Magyarországról
Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemről közölt ismertetőt a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap csütörtökön.
Trafik -'Gazdasági puccs' történt
Gazdasági puccsnak nevezte a trafikügyet Braun Róbert szocialista politikus, aki csütörtökön azt állította: amögött vélhetően Lázár János áll, a Miniszterelnökség vezetőjének ezért távoznia kellene a közéletből.
Nyár végéig új műholdas termékekkel bővít a BTel
Egy éve indította el műholdas szélessávú internet-szolgáltatását lakossági és vállalati ügyfelek számára a Business Telecom (BTel). A vezető alternatív szolgáltató, amely az ország teljes területén biztosít szélessávú műholdas internet-elérést, azóta az első évre tervezettnél több, mintegy 2500 végpontot szolgál ki. A BTel a következő időszakban folytatja a szélessávú szolgáltatással máig nem lefedett területek bekapcsolását; termékfejlesztése keretében idén őszre műholdas „három az egyben” csomagot, illetve a vállalati ügyfélkörnek szánt új szezonális terméket vezet be - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
Nem érinti a felszámolás a magyarországi Praktikert
A németországi Praktiker AG rövidesen kezdeményezni fogja a felszámolási kérelem megindítását, ez azonban nem érinti a barkácsáruházlánc magyarországi érdekeltségét, a Praktiker továbbra is működteti áruházait Magyarországon - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Az alacsony infláció 4%-alá viheti az alapkamatot
A következő hónapokban várhatóan csökkenni fognak az élelmiszerárak a jó mezőgazdasági termésnek köszönhetően, a kormány az újabb rezsicsökkentéssel az energia és a szolgáltatások árát szoríthatja lejjebb. Az MNB az inflációt szem előtt tartva folytathatja a kamatcsökkentést.
Keményen megrángatták a dollárt
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Nem kell a magyar államnak fizetnie a MÁV ÁBE helyett
Nem kell a magyar államnak helytállnia a 2008-ban fizetésképtelenné vált és megszűnt MÁV Általános Biztosító Egyesült helyett - következik abból az ítéletből, amelyet csütörtökön hirdetett ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Nem aprózta el a saját részvény vásárlást az OTP
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint – a 2013. április 26-i Közgyűlés 9/2013. számú határozata alapján – 2013. július 10-én, a Budapesti Értéktőzsdén 213.625 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 5.071,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével.
A tanácsadókra és a barátokra hallgatnak a leendő nyugdíjasok
A képzett pénzügyi tanácsadók és a barátaik, családjuk tanácsaira hallgatnak leginkább a leendő nyugdíjasok az előtakarékossággal kapcsolatos döntéseik meghozatalakor – állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 országban végeztek el az AEGON megbízásából. A tanácsadásnál a konkrét termékeken túl a stratégia meghatározása is komoly hangsúlyt kap. A bizonytalan gazdasági környezet miatt ugyanakkor a legtöbben alacsony kockázatú konstrukciókat keresnek.
Sikeresen értékesítette szentesi ingatlanját az Appeninn Nyrt.
Az elsősorban irodapiaci befektetésekre fókuszáló Appeninn Nyrt. sikeresen értékesítette 3 hektáros szentesi ipari telepét. Az Appeninn Nyrt. a belterületi ingatlan értékesítéséből befolyó forrást iroda-portfóliójának bővítésére és saját részvény vásárlásra kívánja fordítani - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
Bernanke szavai az arany piacára is hatottak
Bernanke szavai hatására zuhanó dollár aktivizálta az aranypiaci befektetőket is, amelynek köszönhetően a nemesfém árfolyama közel 50 dollárral emelkedett.
1,9%-ra gyorsult az infláció Magyarországon
A KSH ma közzétett adatai alapján júniusban a fogyasztói árak éves szinten 1,9%-kal emelkedtek a májusban mért 1,8% után. Az alacsony éves árnövekedés fő oka a háztartási energia árak jelentős mérséklése. Havi szinten a fogyasztói árak 0,2%-kal emelkedtek a májusban mért 0,1%-os csökkenés után. A maginfláció ugyanakkor a májusi 3,2%-ról júniusban 3%-ra csökkent.
Bernanke szavai újraélesztik a részvénypiaci bikákat
Ben Bernake szavainak köszönhetően kilőttek az ázsiai részvénypiacok, emellett erőteljes árfolyam-emelkedés várható a vezető nyugat-európai tőzsdéken is.
OTP és MOL - Van még bennük energy?
Nyárhoz képest magas forgalomban emelkedett a tegnapi kereskedésben a BUX, a húzóerőt az OTP és a Magyar Telekom adta. A részvénypiacokon világszerte optimizmus mutatkozik, amit a tegnap indult amerikai gyorsjelentési szezon támogat, Magyarországon pedig a monetáris tanács kamatdöntő ülése jegyzőkönyvének publikálása sem gátolta az emelkedést. A szerdai erősödésből minden nagyobb papír kivette a részét; az OTP, a Richter, a Mol és maga a BUX index is fontos ellenállások közelébe érkezett, ugyanakkor egy-két hetes távlatban további emelkedés várható a BÉT-en.
Richter részvény - ma zsugorodik, de átjut-e az ellenálláson?
A tegnapi kereskedésben a Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,13 százalékkal 35 800 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 955,9 millió forintot ért el. Egyre közelebb a 36.000 (3.600) forintos ellenállási szint, a lendület lassulását jelzi a tegnapi doji star.