Kína 3,5%-ra csökkentette inflációs célját

Kína az idén változatlanul 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő, kilenc millió új munkahelyet kíván teremteni a városokban, és az éves infláció mértékét 3,5 százalék alatt tartaná - hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) nyitó plenáris ülésén kedden.
2013. 03. 05. 07:20
Megosztás:

Aggasztóak az Alkotmánybíróság jogkörét érintő törvényjavaslatok

Aggasztóak az Alkotmánybíróság jogkörét érintő törvényjavaslatok - írta Michael Link, a német külügyminisztérium államminisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap kedden megjelenő számában
2013. 03. 05. 06:20
Megosztás:

Százezres kárt is okozhat egy kátyú, ki fizet érte? Megtudhatja!

Évente több ezer kátyú keletkezik, melyek jelentős részét a csapadékos időjárás és a fagy okozza. A elővigyázatosság ellenére is előfordul, hogy egy jármű megsérül az úthibák, gödrök miatt. A kátyúk okozta károkért az út fenntartója felel, de a Casco biztosítással rendelkezők ettől függetlenül is számíthatnak kártérítésre - olvasható a K&H Biztosító Zrt. sajtóközleményében.
2013. 03. 05. 04:02
Megosztás:

Egyelőre nincs meg a ciprusi mentőcsomag

Továbbra sincs megállapodás a Ciprusnak szánt uniós mentőcsomagról - jelentette ki hétfő este Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozása után.
2013. 03. 05. 02:50
Megosztás:

Elszállhat a gyapot árfolyama!

Az elmúlt közel egy hónapban komoly teljesítményt tudhat maga mögött a gyapot árfolyama, köszönhetően a gazdálkodók múlt évi lépéseinek.
2013. 03. 04. 21:45
Megosztás:

Felmentést kaphat az e-útdíj kiépítése a normál közbeszerzési eljárás alól

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfőn megadta a felhatalmazást az e-útdíj kiépítésének normál közbeszerzési eljárás alóli mentességéhez.
2013. 03. 04. 21:26
Megosztás:

Szakítópróba előtt a forint - tesztelik az MNB új vezetését?

Várhatóan jóval 290 forint/euró felett marad a forintárfolyam mindaddig, amíg a piac nem ismeri Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökének terveit - jósolták hétfőn londoni pénzügyi elemzők.
2013. 03. 04. 20:35
Megosztás:

Carlos Slim maradt a világ leggazdagabb embere

Hetvenhárom milliárd dollárra becsült vagyonával már negyedik éve Carlos Slim mexikói üzletember vezeti a világ leggazdagabb embereinek Forbes-listáját. A dollármilliárdosokat számba vevő lista idei kiadása minden korábbinál több, összesen 1426 nevet tartalmaz, 16 százalékkal többet az előző évinél.
2013. 03. 04. 20:10
Megosztás:

Napi mélyponton zárt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,88 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 18 620,06 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
2013. 03. 04. 19:45
Megosztás:

Begyorsult a forint esése - 299 felé hajlik az euró

A forint árfolyama gyengült a főbb devizákkal szemben hétfő estére a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2013. 03. 04. 19:22
Megosztás:

Szijjártó lett az orosz és a kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos

A magyar-orosz és a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szijjártó Pétert, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát.
2013. 03. 04. 18:50
Megosztás:

A zálogházak megválaszthatják a különadót fizetési módját

A zálogházak választhatnak, hogy a pénzügyi vállalkozásokra, vagy pedig a hitelintézetekre szabottak szerint fizetik meg a különadót - az erről szóló törvényjavaslatot Aradszki András (KDNP) képviselő hétfőn terjesztette a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján is olvasható.
2013. 03. 04. 18:27
Megosztás:

Benyeli a kormány az egyházak devizahiteleit?

A kormány a közeljövőben tárgyal az egyházak által felvett devizahitelek tervezett konszolidációjáról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
2013. 03. 04. 18:11
Megosztás:

Ötletpályázat az üres budapesti kirakatok hasznosítására

Ötletpályázatot írt ki a fővárosi önkormányzat az üres budapesti kirakatok hasznosítására, a mintaprojekt helyszíne az V. kerületi Kossuth Lajos utca egy szakasza lesz.
2013. 03. 04. 17:50
Megosztás:

Nem élnek a spórolási lehetőségekkel a KKV-k

Annak ellenére, hogy 2004 nyarától a kis- és közepes vállalkozások szabadon választhatnak áramszolgáltatót, eddig csupán alig negyedük élt a szabad piac adta lehetőségekkel. Igaz, 2012-ben volt némi mozgolódás, de a többség a tájékozatlanság, az időhiány, a hitetlenség, vagy éppen a szakértelem hiánya miatt még mindig nem tájékozódott a lehetőségek felől. Pedig az a vállalkozás, amely körültekintően vált szolgáltatót, villamosenergia számlájának minimum 10, de akár 30 százalékát is megspórolhatja - közölte elemzésében Dome Facility Services Group Kft. hétfőn.
2013. 03. 04. 17:25
Megosztás:

S&P 500: 6 százalékos lehet az összesített profitbővülés

Már 480 S&P 500 komponens tette közzé gyorsjelentését, a szezon a végéhez közelít, a friss előrejelzések alapján 6 százalékos lehet az összesített profitbővülés, a szezon elején még csak 2 százalékos növekedéssel számolt a konszenzus.
2013. 03. 04. 17:04
Megosztás:

Pandurics Anett a Mabisz új elnöke

Pandurics Anettet, a Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnökének, helyettese Erdős Mihály, a Generali-Providencia Biztosító vezérigazgatója - közölte a szövetség az MTI-vel.
2013. 03. 04. 16:50
Megosztás:

Megtépték a Clovis Oncology részvényeit

A jelentés hatására 16%-os pluszban a Clovis Oncology részvényei. A Clovis Oncology egy amerikai bio gyógyszerkutató vállalat. Profilja különböző rákellenes gyógymódok és gyógyszerek felkutatása. A vállalat február 28-án tőzsdezárás után jelentett.
2013. 03. 04. 16:36
Megosztás:

Jelentős bírságot kapott az Aldi

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor nem volt elég akciós áruja – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért 25 millió forintra bírságolta - közölte hétfőn a GVH az MTI-vel.
2013. 03. 04. 16:18
Megosztás:

A hitelezés 'agresszív' újraindítását tervezi az Erste

Az Erste Bank Hungary 6,1 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárta az elmúlt évet, ez azonban jelentős javulást mutat az előző évhez képest - mondta Jelasity Radován elnök-vezérigazgató a bank hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten
2013. 03. 04. 15:57
Megosztás: