Megvette az ENI az RWE Tigáz-részesedését
Megvette a német RWE 44 százalékos tulajdonrészét a Tigázban az ENI, így az olasz energiaipari vállalat csaknem 97 százalékban a Tigáz Zrt. tulajdonosa - erősítette meg az ENI S.p.A. az MTI megkeresésére szerdán.
Tovább esik az olaj az amerikai készletadatok után
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek 2,7 millió hordóval, 0,7 százalékkal 388,6 millió hordóra emelkedtek, a megelőző héten mutatott 3,3 millió hordós bővülés után. A mostani olajkészlet 7,2 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mutatott készletet. Elemzők 1,8 millió hordós növekedést vártak.
Ez lehet a váratlan jegybanki ülés témája
A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György sajtótájékoztatót tart csütörtökön délelőtt, várhatóan stratégiai döntésekről. Ezt követően a jegybank szakértői a hitelösztönzés jegybanki lehetőségeiről tartanak elemzői fórumot.
USA - Vártnál jobban csökkent az ISM szolgáltatóipari index
A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent a márciusi amerikai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index: a márciusi érték 54,4 pont lett a februári 56 pont után, miközben elemzők arra számítottak, hogy a mutató 55,9 pontra gyengül.
USA - Csalódást okozott a márciusi ADP adat
A vártnál kevesebb új munkahelyet teremtettek márciusban a magánszektor vállalkozásai az Egyesült Államokban - derül ki az ADP munkaügyi szolgáltató szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Tilosban parkolásért csak egy bírság szabható ki
Dupla büntetést szabtak ki egy autósra tilosban parkolásért. Az esetet kivizsgáló ombudsman szerint az egyik bírságot a közterület-felügyeletnek vissza kell fizetnie.
A Magyar Posta uniós támogatással fejleszti elektronikus szolgáltatásait
A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) - jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Csütörtökön az MNB Monetáris Tanácsa rendkívüli ülést tart
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa csütörtökön rendkívüli ülést tart, ahol a jegybank tervezett gazdaságösztönző lépéseiről lesz szó - értesült Világgazdaság Online.
Újabb vállalat integrálásával erősít a T-Systems Magyarország
A T-Systems Magyarország Zrt. teljes mértékben integrálja szervezetébe április 1-jével az informatikai alkalmazások fejlesztésében, telepítésében és üzemeltetésében több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Daten-Kontor Kft.-t - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Megkapja Ciprus a 10 milliárd eurós mentőcsomagot
Megkapja Ciprus a 10 milliárd eurós mentőcsomagot, bár nincs kitörő öröm, hisz az eurózóna gazdasági problémái ismét felszínre kerültek. A holnapi EKB kamatdöntésen kamatvágás valószínűleg nem várható, Mario Draghi sajtótájékoztatója azonban tartogathat meglepetéseket.
300 forintnál az euró jegyzése
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Balog Ádám reagált a WSJ-ben a múlt heti Kopits-cikkre
A magyar központi bankot átlátható módon irányítják - reagált Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke Kopits György múlt heti véleménycikkére, az alelnök írását a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti-politikai napilap európai kiadásának szerdai száma a szerkesztőséghez intézett levelek rovatában közölte
Wizz Air - Közvetlen járat Budapestről Dubajba
Dubajba indít közvetlen járatokat a Wizz Air légitársaság Budapestről - jelentette be szerdán Abrán György, a cég kereskedelmi igazgatója Budapesten.
Kelendő volt a BMW Észak-Amerikában
Ismét szép hónapot zárt a BMW csoport Észak-Amerikában. Március során összesen 33 ezer gépkocsit értékesítettek a kontinensen, ami 11,2%-kal múlja felül az egy évvel korábbi értékesítési adatokat.
Sokan panaszkodnak a kuponos szolgáltatókra
Sok panasz érkezik a fogyasztói csoportokra, amelyek szervezését tiltja ugyan a törvény, de a szervezők azzal érvelnek, hogy nem újakat hoznak létre, hanem a régiekbe léptetnek be új tagokat, így újabb jogszabályi rendezés nélkül nem oldódik meg ez a probléma - mondta Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége ügyvezető elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Mit hozhat a 2. negyedév - menni vagy maradni a tőzsdén?
A piacok lendületét sem az olasz, sem ciprusi események nem tudták tartósan megtörni. Az első néhány hónap optimizmusa után azonban egyre visszafogottabbak a növekedési kilátások, így kérdéses, hogy meddig maradhat a pozitív hangulat és ezzel együtt az emelkedés a tőzsdéken. A befektetőknek el kell tehát dönteniük, hogy tovább élvezik-e a jó piaci hangulatot, vagy most realizálják az elmúlt hónapok profitjait - mutat rá a K&H trendmonitor.
GBP/USD – Bizonytalan angol font
A héten nem csak az EKB és a BOJ, tart kamatdöntő ülést, hiszen az angol jegybank monetáris tanácsa is összeül csütörtökön. Igaz az euró sem a legerősebb 1.28-as szinteknél várja a fejleményeket, de a fontnak talán még több félnivalója lehet hiszen jelenleg egy 7 napos aljba próbál kapaszkodni 1.51-nél. Fundamentálisan is megszórhatják a héten az angol fizetőeszközt, illetve technikailag sem fest a legjobban.
Pozitív nyitás után veszteségbe fordult a BUX
Hiába volt jó a hangulat az USA piacain, illetve száguldott a japán börze az új jegybanki intézkedésekben bízva, Európában visszaeséssel indult a kereskedés. A vezető nyugat-európai indexek közül a DAX 0,23 százalékos, a CAC-40 0,57 százalékos, míg a FTSE-100 0,37 százalékos mínuszban tartózkodik.