Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el a nyugat-balatoni térségben
Zalaegerszeg, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el csütörtöktől a Nyugat-Balaton térségében, a zalai települések határában található erdőkben és fásításokban, valamint az azok határától számított 200 méteren belüli sávban - tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-t.
IMF/EU konzultáció - Az IMF budapesti képviseletének vezetője Fellegi Tamás washingtoni látogatásáról
Budapest, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter informális találkozót tart majd az IMF magyarországi misszióvezetőjével ez év március 16-án Washingtonban, hogy megvitassák a közelmúltbeli magyarországi fejleményeket - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője az MTI-vel.
Veszteséggel zárta 2011-et az Air France KLM légitársaság
Veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet és a teljes pénzügyi évet az Air France KLM légitársaság - tájékoztatta cég az MTI-t csütörtökön.
Tartja árfolyamát a forint
Budapest, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - Tartotta árfolyamát a forint csütörtökön napközben elsősorban a pozitív nemzetközi hangulat miatt erősödött a forint, az eurót 293 forint közelében jegyezték, délutánra azonban 294 forintra emelkedett az euró árfolyama, vélhetően az Európai Központi Bank (EKB) borúlátóbb prognózisának hatására.
Bővül a Nyúl-unk a munkáért program
Újabb öt település kapcsolódik be a Nyúl-unk a munkáért elnevezésű nyúltenyésztési programba, a program keretében országszerte már mintegy háromszáz család foglalkozhat nyúltenyésztéssel - jelentették be program szervezői csütörtökön Gyulajon.
Gazdák tüntettek az amerikai marhahúsimport ellen Tajvanon
Peking, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - Tajvan fővárosában, Tajpejben több mint 1.000 - a sziget minden részéből érkezett - sertéstartó vonult az utcára csütörtökön tiltakozásul az amerikai marhahúsimport tervezett engedélyezése ellen.
Citigroup: Magyarország legfőbb kihívása a növekedési probléma
A Citigroup vezető elemzője szerint Magyarország legfőbb kihívása, legnagyobb gondja az ország növekedési problémája, az export GDP-hez viszonyított magas aránya miatt Magyarország nagymértékben ki van téve a külső sokkoknak.
Együttműködési megállapodás magyar cégek és a Vajdaság között geotermális erőforrások kihasználásáról
Belgrád/Újvidék, 2012. március 8., csütörtök (MTI) – A Vajdaság geotermális energiaforrásainak felhasználásáról született megállapodás csütörtökön Újvidéken, a tartományi kormány, a szerb olajipari vállalat (NIS) és két magyarországi cég, az EU–FIRE, valamint a GMV között.
Növelte nyereségét és üzemi eredményét a francia Coface csoport
Budapest, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - Nettó nyereségét 21, üzemi eredményét több mint 17 százalékkal növelte tavaly a hitelbiztosítással foglalkozó, Magyarországon is jelen lévő francia Coface csoport.
Évi negyvenezer forint alatt kötnének casco biztosítást az autósok
Az internetet használó autósok évi 40 ezer forintos díj alatt fontolnák meg azt, hogy kössenek-e kocsijukra casco biztosítást, jelenleg az interneten (online) kötött ilyen biztosítások átlagos díja 64 ezer forint - közölte felmérése eredményét a kotelezo.hu gépjármű-biztosítási portál az MTI-vel.
Az EKB gyengébb gazdasági teljesítményre, nagyobb inflációra számít
Az Európai Központi Bank (EKB) némileg visszafogta az euróövezet gazdasági teljesítményével kapcsolatos korábbi várakozását az idei és a jövő évre, miközben magasabb inflációt jósol az eddig becsültnél.
Nem számíthat második mandátumra az EBRD elnöke
Nem számíthat második mandátumra júliusban lejáró megbízatása után Thomas Mirow, a kelet-európai beruházásokat támogató Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) német elnöke, a pozíciót valószínűleg egy francia jelöltnek kell átengedni - írta csütörtökön a Handelsblatt.
Jóváhagyta az Európai Bizottság a pénzintézetek feltőkésítését célzó magyar intézkedési csomag meghosszabbítását
Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy Magyarország június 30-ig meghosszabbítsa azt a programot, amely a bankok támogatására, feltőkésítésére szolgál.
Tőzsde - Emelkedő indexekkel nyitott New York
New York, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - Erősödő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.
Rekordév a német luxusautógyártóknál
Rekordévet hagytak maguk mögött a prémium gépkocsikat gyártó német vállalatok, és az idén is hasonlóan jó eredményekre számítanak.
A válság erősítheti az uniós tagállamok közötti koordinációt
A gazdasági és pénzügyi válság következtében az uniós tagállamok közötti koordináció további erősödését várja Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója.
A vezérigazgatók kevesebb mint fele bízik vállalata 2012. évi növekedésében
A magyarországi vezérigazgatók 47 százaléka bízik abban, hogy cége növekedni tud 2012-ben, s ez az arány jócskán elmarad a világban átlagosan mért 84 százaléktól - hangzott el a PwC könyvvizsgáló és tanácsadó csütörtöki tájékoztatóján, ahol ismertették a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) közösen készített első vezérigazgatói felmérés eredményeit.
Környezetvédelmi világszervezet létrehozását támogatja Magyarország
Budapest, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - A magyar kormány, hasonlóan az Európai Unió tagországaihoz, támogatná egy új, környezetvédelmi világszervezet létrehozását az ENSZ égiszén belül – mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az MTI-nek csütörtökön Budapesten, a "Rio+20" konferenciát előkészítő civil fórumon.
Erősödik a forint
Budapest, 2012. március 8., csütörtök (MTI) - Bizakodó befektetői hangulatban erősödésnek indult a forint csütörtökön, korrigálva előző napi jelentős veszteségét.
USA - Nőtt a munkanélküli kérelmek száma a múlt héten
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 8.000 fővel 362.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 354.000 főről, elemzők 352.000 fővel számoltak.