Ajándékvadászat? Megbánás követi az ajándékok utáni leskelődést
Késő este felforgatják a pincét, vagy éppen az ágy alatt kotorásznak: ők azok a felnőtt karácsonyi ajándéklesők, akik ugyan kíváncsiságuknak engedve már az ünnep előtt tudják, mit kapnak, legtöbbjük azonban mégis megbánja az előzetes "felderítést".
Londoni elemzők: jó irányú módosítások az MNB-törvénytervezeten
Kedvező irányúnak nevezték a magyar jegybanktörvény-tervezeten végrehajtott módosításokat pénteki kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a módosítások megteremthetik az alapját a januári újabb kapcsolatfelvételnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.
Elfogynak a hívők Csehországban
A tízmillió lakosú Csehországban csak a lakosság egyharmada vallja magát hívőnek, ami hét százalékkal kevesebb, mint 15 éve. Közülük is mindössze tíz százalék jár rendszeresen templomba. Karácsonykor azonban jóval többen vannak a templomokban, mint máskor - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a prágai STEM közvélemény-kutató intézet készített decemberben.
Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket!
Minden kedves olvasónknak, partnerünknek, ügyfelünknek Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket kíván a ProfitLine.hu szerkesztősége!
Az álláskeresők közel harmada egy idegen nyelvet sem beszél
A magyar álláskeresők közel harmada egyetlen idegen nyelvet sem beszél, akik pedig mégis, azok főként angolul és németül tudnak - közölte a workania.hu internetes állásportál legutóbbi kutatásának eredményeit az MTI-vel.
Csaknem nyolcszázmillió forintos veszteség érte az államot a HM ingatlanügyei miatt
Összesen negyvennégy, korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakás eladásával kapcsolatban folytat vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt pénteki sajtótájékoztatóján közölte annak apropóján, hogy ez ügyben a volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről pénteken dönt az Országgyűlés.
Kolumbusz a hibás !
Kolumbusz Kristófnak "köszönheti" az Óvilág a vérbajt - állítják amerikai kutatók, akik szerint a szifiliszes elváltozásokat mutató csontleletek téves kormeghatározásán alapultak azok a korábbi vélemények, miszerint az Újvilág felfedezése előtt is pusztított a kór Európában.
Montenegró januárban IMF-hitelt kér
Montenegró a Nemzetközi Valutaalaptól kér hitelt januárban - jelentette az Analitika internetportál, pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva.
Orbán 'NEM'-et nyomott - véletlenül
Véletlenül nyomot nem gombot Orbán Viktor kormányfő a családvédelmi törvény egyszerű többséget igénylő pontjainak szavazásakor - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI kérdésre.
Tőzsdezárás - New York: DJIA: +1,02 százalék, S and P: +0,90 százalék, Nasdaq: +0,74 százalék
New York, 2011. december 23., péntek (MTI/Reuters) - Nőttek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói pénteken.
Litvánia új atomerőművet épít
Litvánia új atomerőmű építéséről állapodott meg a Hitachi-General Electric japán-amerikai konzorciummal - jelentette be pénteken a litván energiaügyi minisztérium. A végleges szerződést 2012 közepéig írják alá.
Provokáció volt a Klubrádió gyenge pályázati ajánlata
Egy éve folyamatos, nemzetközi és hazai nyomás nehezedik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsára, amit a tanács politikai provokációként értékel, ennek egyik példája a 95,3 MHz-es frekvencia pályáztatásának ügye - mondta a testület szóvivője pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján, amely a héten kihirdetett három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvenciával kapcsolatos döntésről szólt.
Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt két órával
New York, 2011. december 23., péntek (MTI/Reuters) - Jó hangulatban készülődik a karácsonyra New York: a vezető tőzsdemutatók nyereségen álltak a pénteki kereskedés leállítása előtt mintegy két órával, és ezzel immár negyedik napja tart a növekedés.
'Jó irányú módosítások az MNB-törvénytervezeten' - elemzők
Kedvező irányúnak nevezték a magyar jegybanktörvény-tervezeten végrehajtott módosításokat pénteki kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a módosítások megteremthetik az alapját a januári újabb kapcsolatfelvételnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.
Nyereséggel zártak az európai tőzsdék
London, Frankfurt, Párizs, 2011. december 23., péntek (MTI/Reuters/Dow Jones/dpa) - Emelkedéssel zártak pénteken a főbb európai tőzsdék.
Lehetőséget teremtettek az MNB és a PSZÁF összevonására
Az Országgyűlés kormánypárti többsége pénteken támogatta azt az új alaptörvény átmeneti rendelkezései közé illesztett módosító javaslatot, amely alkotmányos alapot teremt arra, hogy később összevonják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, s ellátásukra egy új szervezet jöjjön létre.
RÖVIDHÍR - Londoni elemzők: "jó irányú módosítások az MNB-törvénytervezeten"
London, 2011. december 23., péntek (MTI) - Kedvező irányúnak nevezték a magyar jegybanktörvény-tervezeten végrehajtott módosításokat pénteki kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők.
Újraszabályozták a befektetési alapok működését
Az Országgyűlés pénteki döntésével a magyar jogrendbe foglalta az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó európai uniós szabályokat. Az erről szóló törvény egyúttal újraszabályozza a befektetési alapkezelőket és a kollektív befektetési formákat, valamint bővíti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendeletalkotási jogkörét.
Új választási rendszer: kisebb parlament, egyfordulós választás, határon túli szavazatok
A következő általános választás eredményeként 199 tagú lesz az Országgyűlés - így döntött a parlament pénteken. A vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a nemzetiségek kedvezményesen juthatnak mandátumhoz, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak.
RÖVIDHÍR - Nyereséggel zártak az európai tőzsdék
London, Frankfurt, Párizs, 2011. december 23., péntek (MTI) - Emelkedéssel zártak pénteken a főbb európai tőzsdék.