Az EFKON csoport indulna az e-útdíjfizetési tenderen

Az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata, pályázik a magyar integrált ellenőrzési és díjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzésével és működtetésével kapcsolatos közbeszerzési tenderen - közölte az osztrák társaság az MTI-vel.

 Magyarország jövő év közepén tervezi bevezetni a teherautókra az elektronikusan mért, kilométer arányos útdíjat. Az EFKON szerint csupán három-négy olyan cég található ma a piacon, amely képes lenne Magyarország számára a tervezett időpontra kiépíteni az e-útdíj technikai feltételeit.
    

A megoldásra két főbb technológia ismert. A GNSS (Global Navigation Satellite System) rendszer működése egy navigációs rendszeréhez hasonlít. A rendszer a jármű pillanatnyi helyzetéről műhold-alapú navigáció segítségével nyer információt és a rögzített adatok alapján kalkulálja a megtett kilométerek után fizetendő útdíjat. A másik a DSRC (Dedicated Short Range System) rendszerben egy kisméretű, mikrohullámokkal működő eszközt helyeznek el a szélvédőn, az antennák pedig az egyes útszakaszok feletti portálhidakon mérik az adatokat.
    

Mindkét rendszert használja már számos európai ország. A szatellit-alapú technológia akkor jelent költséghatékony megoldást, ha kevés (például csak 12 tonna feletti) teherautó használja nagyméretű úthálózaton. A DSRC technológia pedig abban az esetben optimális, ha az útdíjat minden 3,5 tonna feletti tehergépjárműre kivetik egy viszonylag kisebb méretű úthálózaton (például kizárólag autópályákon).
    

Az EFKON szállította Németországban a tehergépjárművek számára kötelező szatellit-alapú útdíj-rendszer - a világ legnagyobb útdíj-rendszere - technológiai elemeit, amelyhez a termékek nagy részét magyar partnerek közreműködésével gyártották - közölte a cég.

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása: Az XRP a jövő globális fizetési rendszerének középpontjába kerülhet

Egyre több jel utal arra, hogy a Ripple és saját kriptovalutája, az XRP nem csupán túlélője lesz a kriptoipar változásainak, hanem aktív formálója is. Egy friss elemzés szerint a Ripple már évek óta szisztematikusan építi pozícióját a globális pénzügyi színtéren – és úgy tűnik, most érik be az évtizedes munka gyümölcse. A következő cikkből kiderül, hogyan kapcsolódik az XRP a fenntartható fejlődési célokhoz, a világ legnagyobb pénzügyi intézményeihez, és milyen szerepet tölthet be a jövő határokon átnyúló fizetéseiben.
2025. 09. 28. 19:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO vezet, hét párt jutna be a képviselőházba

Egy héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom támogatottsága a legmagasabb Csehországban - derült ki a legutóbbi országos felmérésből, amelyet a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára.
2025. 09. 28. 18:30
Megosztás:

Jaguar Land Rover leállás: hitelgaranciával tartja életben a beszállítókat London

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.
2025. 09. 28. 17:30
Megosztás:

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 09. 28. 16:30
Megosztás:

Újabb csapás a Hyperliquid ökoszisztémára – 773 ezer dollárt loptak el a HyperDrive DeFi protokollból

Alig 72 órával a HyperVault nevű projekt 3,6 millió dolláros „rug pull”-ja után újabb súlyos biztonsági incidens rázta meg a Hyperliquid ökoszisztémát. Ezúttal a HyperDrive DeFi protokoll vált hackerek célpontjává, akik egy router sebezhetőséget kihasználva több mint 773 ezer dollárnyi eszközt loptak el, és különböző blokkláncokra utalták át azokat. Az eset újabb figyelmeztetés a decentralizált pénzügyek (DeFi) világának kockázataira.
2025. 09. 28. 15:00
Megosztás:

Deutsche Bank: 2030-ra a Bitcoin az arany mellé kerülhet a jegybankok tartalékaiba

Egyre erősebb a geopolitikai és monetáris bizonytalanság, ami új lendületet ad a Bitcoin és az arany iránti keresletnek. A Deutsche Bank elemzői szerint a következő évtized közepére a kriptovaluta jegybanki tartalékeszközként is helyet kaphat – az arany mellett.
2025. 09. 28. 14:00
Megosztás:

Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. 09. 28. 13:00
Megosztás:

Solana, Ethereum, Bitcoin – A következő kriptoboom nyertesei? Mike Novogratz szerint igen

A kriptopiac egyik legismertebb szereplője, Mike Novogratz ismét megszólalt – és most is nagyot mondott. A Galaxy Digital vezérigazgatója szerint véget ért a várakozás időszaka: a hagyományos pénzügyi világ belépett a kripto térbe, és ezzel kezdetét veszi egy új, példátlanul erős bikapiac. De mi hajtja majd ezt az új ciklust? És miért fogadhatunk szerinte Solanára, Ethereumra és Bitcoinra? Mutatjuk!
2025. 09. 28. 12:00
Megosztás:

Hatékonyság a kertészkedésben: a benzinmotoros háti permetezők előnyei

Esetleg eszedbe jutott már, mennyire fontos a kertápolás során a hatékony növényvédelem? Manapság rengetegen fordulnak a saját növénytermesztés felé, hiszen ki ne akarna friss zöldségeket és gyümölcsöket közvetlenül a kertjéből az asztalára tenni?
2025. 09. 28. 11:00
Megosztás:

Tömeges tőkekiáramlás sújtotta az Ethereum és Bitcoin ETF-eket

Szeptember utolsó hetében drámai fordulatot vett a kriptopiaci ETF-szegmens. Mind az Ethereum, mind a Bitcoin spot ETF-ek rekordmértékű tőkekiáramlást szenvedtek el, miközben a kereskedési volumen az egekbe szökött. Mi áll a háttérben, és mit üzen ez a jövőbeli befektetési stratégiák számára?
2025. 09. 28. 10:00
Megosztás:

Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében

Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. 09. 28. 10:00
Megosztás: