Szerény forinterősödés a bankközi devizapiacon
Erősödött kissé a forint kedden a bankközi devizapiacon az enyhülő euróövezeti válságaggodalmaknak köszönhetően.
A Rába teljes megvásárlására az MNV-nél rendelkezésre áll a forrás
A Rába-részvények 100 százalékának megvásárlása a társaság saját tulajdonában lévő részvények nélkül körülbelül 10,1 milliárd forintba kerülne, a szükséges forrás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. rendelkezésére áll – közölte Polacsek Csaba, az MNV társasági portfólióért felelős főigazgatója kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
Akár a 2000 dollárt is megcélozhatja az arany az év végére
Az arany ára szeptemberben még rekord magasságokat döngetett, majd egyik napról a másikra egy természetes korrekcióval közel 300 dolláros esést produkált. Mostanra újra magára talált az évezredek óta stabil értéket képviselő sárga nemesfém, és újra megcélozta az 1800-as magasságot, de mire számítsunk év végéig? Az Arteus Capital piaci elemzője emelkedő trendet jósolva nem tartja elképzelhetetlennek, hogy év végére akár 2000 dollárig kúszhat az arany ára.
Mi átlagosan 34.800 forintot, a németek 449 eurót költenek az idén karácsonykor
A gazdasági bizonytalanság ellenére a tavalyinál 4,3 százalékkal többet, fejenként átlagosan 449 eurót terveznek költeni a németek az idei karácsony alatt ajándékokra, étkezésre és szociális tevékenységekre.
Nőtt az Intesa Sanpaolo profitja a harmadik negyedévben
Milánó, 2011. november 8., kedd (MTI/Dow Jones) - Üzleti tervének megfelelő mértékben emelkedett a legnagyobb olasz lakossági bank, a CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo harmadik negyedévi adózott eredménye éves szinten.
A Munich Re nyeresége 62 százalékkal csökkent
A világ legnagyobb viszontbiztosítója, a német Munich Re nyeresége 62 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
A szén vesztésre áll a versenyképesség szempontjából
Bár a világon a megkutatott szénvagyon 118 évre lenne elegendő, a szén versenyképesség szempontjából Európában és Magyarországon is vesztésre áll a többi energiahordozóval szemben - állapították meg a szakértők az energiainfo.hu internetes szakportál kedden Budapesten tartott sajtóbeszélgetésén.
New York erős tőzsdeindexekkel nyitott
New York, 2011. november 8., kedd (MTI) - Emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
Az IMF 3-5 százalék közötti éves inflációt vár el Moszkvától
Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 2011. november 8., kedd (MTI) - Christine Lagarde, a Nemzetközi Vautaalap (IMF) vezérigazgatója moszkvai sajtótájékoztatóján, kedden arra figyelmeztetett, hogy Oroszországnak az éves inflációt 3-5 százalék között kellene tartania.
A megyei önkormányzatok a területi fejlesztések főszereplőivé válnak
A Kormány múlt heti ülésén döntött az új típusú megye koncepciójáról, a térségi és a megyei területfejlesztési, fejlesztéspolitikai feladatok átalakításáról. A területi tervezés teljes mértékben a megyei önkormányzatok feladata lesz a jövőben.
Magatartási kódexet fogadtak el a követeléskezelő társaságok
Magatartási kódexet fogadtak el a hitelintézetek, közműszolgáltatók és egyéb gazdasági társaságok követeléseinek kezelésével foglalkozó követeléskezelő társaságok, amely a hitelintézetek magatartási kódexére épül, a kódexet aláíró társaságok kedden a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarán (BKIK) belül létrehozták a követeléskezelő szakmai osztályt.
George E. Pataki az E-Star igazgatóságában
Az E-Star Nyrt. igazgatósága a volt New Yorki-i kormányzóval, George E. Patakival és az OTP volt vezérigazgató-helyettesével, a Keler Zrt. jelenlegi elnökével, Lantos Csabával 8 fősre bővült - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t a rendkívüli közgyűlés döntéseiről.
Csökkent az Alstom eredménye, de nőttek a megrendelései
Az Alstom csoport értékesítési árbevétele 10 százalékkal, mérleg szerinti eredménye 9 százalékkal csökkent a folyó pénzügyi év első felében, új megrendeléseinek értéke viszont 45 százalékkal emelkedett az előző évihez képest - írja az Alstom MTI-hez eljuttatott féléves jelentése.
Az ázsiai piacoktól várnak növekedést az APEC-országok vállalatvezetői
Sanghaj, 2011. november 8., kedd (MTI) - Az ázsiai, elsősorban pedig a kínai piacok vásárlóerejében bíznak az ázsiai és csendes-óceáni térség cégeinek vezetői - derül ki a PricewaterhouseCoopers jelentéséből.
Elfogadták az EU-pénzügyminiszterek a 'gazdasági kormányzás' új jogszabályait
Végérvényesen jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon azt a hat új jogszabályt, amelynek köszönhetően az unión belül a korábbinál jóval szorosabbá válik a gazdasági koordináció és együttműködés, illetve várhatóan nő a tagországokban a költségvetési fegyelem is.
Hamis cikkek tömegére bukkant a kínai rendőrség
Peking, 2011. november 8., kedd (MTI) - Több mint kétezer doboz hamisított külföldi márkájú sampont és testápolót kobzott el a pekingi rendőrség, mintegy 25 millió jüan (3,9 millió dollár) értékben legutóbbi razziái alkalmával - tájékoztatott a kínai főváros közbiztonsági hivatala.
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: szakmai szempontból káros a borzárjegy
Nem támogatja a borzárjegy újbóli bevezetését a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) ügyvezetése - közölte állásfoglalásban a HNT kedden.
A KDNP is megtartaná az evát
Mintegy negyvenmilliárd forintnyi többletbevételt eredményezhetne a központi költségvetésnek a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) számításai szerint az a módosító indítvány, amelyet a jövő évi költségvetéshez nyújtottak be alternatív megoldásként, az egyszerűsített vállalkozási adó választhatóságához.
Aggódik az Európai Központi Bank a végtörlesztés miatt
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint a magyar gazdaság egészét és az államháztartást is hátrányosan befolyásoló hatásokkal járhat a devizaalapú kölcsönök rögzített árfolyamú végtörlesztésének lehetőségét megteremtő törvénnyel bevezetett rendszer.