USA - Elmaradt a termelékenység bővülése a várakozásoktól
A vártnál kevésbé nőtt a termelékenység az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatokban az idei harmadik negyedévben, amikor a bérek már a második egymást követő negyedévben csökkentek.
Felfüggeszti figyelemfelhívó akcióját a LIGA
Szeged, 2011. november 30., szerda (MTI) – A Liga Szakszervezetek felfüggeszti péntektől tervezett gördülő figyelemfelkeltő akcióját - jelentette be a szakszervezeti tömörülés elnöke szerdán, Szegeden.
IMF-együttműködés - Fellegi vezeti a magyar tárgyalódelegációt
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán.
Több jut jövőre a gyógyfürdők támogatott szolgáltatásaira
Zalakaros, 2011. november 30., szerda (MTI) - Várhatóan 200 millió forinttal, vagyis öt százalékkal növekszik jövőre a gyógyfürdőkben igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások támogatására fordítható összeg - közölte a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke szerdán Zalakaroson sajtótájékoztatón.
XTB devizapiaci körkép
Az alábbi hangoselemzésben partnerünk, az X-Trade Brokers elemzője ad áttekintést a devizapiac aktuális történéseiről. Profitáljon belőle!
Matolcsy Simorral tárgyal a jövő évi növekedésről
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövő évi növekedési tervvel kapcsolatban konzultál a Magyar Nemzeti Bank vezetőjével - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán.
Az OTP-vel az élen száguld a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 53,46 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Folytatja a kormány a tárgyalásokat a bankszövetséggel
Folytatja a kormány a tárgyalásokat a Magyar Bankszövetséggel - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán.
USA - Brutálisan jó foglalkoztatottsági adat került napvilágra
Novemberben 206 ezerrel növekedett a magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - derül ki a Automatic Data Processing Inc. által 500 ezer amerikai munkaadó körében végzett havi felmérésből.
Megugrott az euró a koordinált jegybanki lépés hatására
Az euró és a térségbeli devizák erősödéssel nyugtázták a legnagyobb jegybankok összehangolt likviditásnövelő intézkedését.
Összehangolt intézkedéseket jelentettek be a jegybankok
Összehangolt likviditásnövelő intézkedéseket jelentettek be szerdán a világ legnagyobb központi bankjai. A bejelentés hatására az euró jelentős mértékben erősödött a dollárral szemben.
Kgfb - Csütörtökön éjfélig lehet felmondani a meglévő szerződéseket
Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) - Akiknek január 1. a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) fordulónapja, csütörtökön éjfélig mondhatják fel a meglévő biztosítójukkal a szerződésüket, és december utolsó napjáig köthetik meg az újat - hívta fel a figyelmet a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. szerdán.
Felgyorsult a lakossági devizahitel törlesztést októberben
A háztartások forintban és devizában egyaránt több hitelt törlesztettek októberben, mint amennyit felvettek, azaz nettó törlesztők voltak. A nem pénzügyi vállalatok forintban nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában kevesebb hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek - a nettó vállalati hitelállomány összességében nőtt ez derül ki Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt adataiból.
Akvizícióval erősít az osztrák VIG Csoport Lengyelországban
Szerződést írt alá Varsóban a Vienna Insurance Csoport (VIG) a Polisa-Zycie életbiztosító minimum 75 százalék plusz 1 részvényének megvásárlásáról, de a tranzakció véglegesítéséhez a helyi felügyelet jóváhagyása is szükséges.
Hétmilliárd eurót különítene el az Európai Bizottság a Galileo műholdas navigációs programra 2020-ig
Brüsszel, 2011. november 30., szerda (MTI) - Hétmilliárd eurós költségvetést javasol az Európai Bizottság a 2014-2020 közötti időszakra a Galileo műholdas navigációs program, és a hozzá kapcsolódó, a GPS-jel pontosságának növelésére hivatott EGNOS program finanszírozására.
Magyar libamáj miatt háborognak a francia libatenyésztők
A Franciaországban fogyasztott libamáj kétharmada Magyarországról származik. A felháborodott délnyugat-franciaországi libatenyésztők ezért a földrajzi jelzéssel védett (IPG) minősítés bevezetését követelik a helyi libamáj sajátosságainak védelmében, valamint a franciaországi ipar fellendítése érdekében - adta hírül a L,Express című francia hetilap.
A késedelmesen fizetett számlák jelentik a legnagyobb problémát a cégeknek
Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) - Továbbra is a késedelmesen fizetett számlák jelentik a legnagyobb problémát a világ cégei számára, a vállalkozások számláinak 30 százalékát késve fizetik ki; Magyarországon az átlagnál jobb a helyzet több szegmensben is az Atradius felmérése szerint.
Gördülő sztrájkok a MÁV Cargo privatizációja ügyében - HÁTTÉR
Budapest, 2011. november 30., szerda (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke nyilatkozatot írt alá, miszerint a kormány 2011-2013 között, három részletben kifizeti a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt. A nyilatkozat aláírásával a VDSZSZ a konfliktust lezártnak tekinti, és egyidejűleg visszavonja a sztrájkfelhívását. Az MTVA-Sajtóadatbank összefoglalója a vasutasok 2007 vége óta folytatott gördülő sztrájkjairól, amelyeket a teherszállítási üzletág privatizációjából eredő követelésükért szerveztek:
Két és fél éves mélyponton a svájci KOF konjunktúramutató
A svájci gazdaság növekedési ütemének további lassulását jelzi az ország vezető gazdaságkutató intézetének szerdán megjelent felmérése.