Költöznek? Már 3 ezer cseh vett telket a Holdon
Már 3 ezer cseh állampolgárnak van telke a Holdon, az idei karácsonyra jó páran kaptak ajándékba belőle.
MSZP: a kormány megkapta az utolsó figyelmeztetést
Az MSZP szerint a kormány megkapta az utolsó figyelmeztetést a nemzetközi piacoktól, a magyar gazdasági szereplőktől és a lakosságtól is; a forint árfolyama elszállt, az állampapírok eladhatatlanok, a lakosság bizalma megrendült - mondta Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Nőtt Románia élelmiszerexportja, csökkent a hiány
Bukarest, 2012. január 8., vasárnap (MTI/Agerpres) - Romániában közel 14 százalékkal csökkent az élelmiszerek külkereskedelmi mérlegének a hiánya tavaly az első kilenc hónapban.
A távhő hatósági árát szinte mindenhol a maximális mértékben emelték (1.)
Szinte minden városban a távhőszolgáltató a maximális mértékben, 4,2 százalékkal emelte a távhőszolgáltatás nettó árát 2012. január elsején - derül ki abból a körképből, amelyet az MTI helyi tudósítói készítettek.
Mártha Imre: sürgős lépésekre lenne szükség az energetikai szektorban
Sürgető a megújulóenergia-termelés hosszú távú támogatásának mielőbbi rendezése, új alapokra kellene helyezni az atomerőműről szóló társadalmi párbeszédet, valamint megfelelő feltételek kellenének az ágazat infrastruktúrájának szinten tartásához és fejlesztéséhez - összegezte Mártha Imre, az ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. vezérigazgatója az energetikai ágazat problémáit.
Svájc: a nemzeti bank ismét lép
A svájci nemzeti bank (SNB) felülvizsgálja az igazgatósági tagok magánjellegű pénzügyi tranzakcióira vonatkozó szabályozását a bankelnök körül kirobbant botrányra való tekintettel.
Márciusban már ingatlanokat vehet az eszközkezelő
A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis: aggodalmainknak csak egy szűk körét adtuk elő
Az Egyesült Államok csak egy szűk körét adta elő a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmainak - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet az ATV-nek adott, szombaton sugárzott interjúban.
Ha a BUX így folytatja év közben is nagy baj lesz
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) kezdendő tárgyalásokkal kapcsolatos hírek befolyásolták a héten a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek részvényindexe, a BUX szerdán érte el mélypontját, majd Orbán Viktor és Fellegi Tamás bejelentései nyugtatták meg a piacot, összességében azonban csak mérsékelték a veszteségeket, a BUX több mint 5 százalékos gyengüléssel zárta a hetet.
Jó befektetés lehet egy autómatuzsálem
A művészeti világpiac ma már nem az egyedüli lehetőség azok számára, akik pénzüket nem hagyományos tőzsdei befektetések révén szeretnék fialtatni: az autómatuzsálemek, az oldtimerek világa is új kihívást jelent számukra.
Félnek a magyar államcsődtől a sógorok
A magyar gazdasági helyzetről közöltek cikket szombati számukban vezető osztrák napilapok.
MSZP: a kormány hitelfelvételre kényszeríti a továbbtanulni vágyó, nem jómódú fiatalokat
Az MSZP szerint a héten nyilvánosságra hozott felsőoktatási keretszámok azt jelzik, hogy amíg a gazdag családok előtt nyitva marad az ingyenes felsőoktatás lehetősége, az átlagos jövedelmű és a szegény családok gyermekeinek hitelt kell felvenniük, ha tovább akarnak tanulni.
DK: Orbán hozza nyilvánosságra a Barrosóval és Clintonnal folytatott levelezését!
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra mind a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, mind a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel folytatott levelezését.
Overdose elindult Dubajba
Overdose szombaton elindult Dubajba, ahol a magyar ló a tervek szerint végigversenyzi a téli szezont.
Márciusban már ingatlanokat vehet az eszközkezelő
A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő - tudta meg az MTI Hírcentrum.
A távhő hatósági árát szinte mindenhol a maximális mértékben emelték (2.)
Tatabányán 186.782 forintról 194.626 forintra emelkedik az átlagos lakások éves távfűtési költsége. A szolgáltató, a Komtávhő Zrt. 51 százalékban önkormányzati tulajdonban van, s az előzetes adatok szerint 2011-ben nem volt veszteséges.
Jobbik: Magyarország súlyos árat fizet a hitelért
A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) eddigi hitelnyújtási gyakorlata és lapértesülések alapján Magyarországnak hatalmas árat kell majd fizetnie az IMF pénzügyi segítségéért.
Visszautasítja a Magyar Bírói Egyesület az MSZP 'fenyegetéseit'
A Magyar Bírói Egyesület (Mabie) a leghatározottabban visszautasítja az MSZP-s Bárándy Gergely pénteki közleményében foglaltakat, amelyben a politikus "későbbi retorziókkal, pozícióból történő elmozdítással és számonkéréssel fenyegeti Magyarország független bíráit". A Fidesz is példátlannak tartja Bárándy Gergely nyilatkozatát.
Szuperharcos hangyákat hoztak létre kutatók
Szuperharcos hangyákat lehet létrehozni, ha "átprogramozzák" az egyébként békés rovarokat fejlődésük korai szakaszában - idézte egy nemzetközi kutatócsoport megállapítását a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
Belenyúltak a 'nemi erőszak' fogalmába
Az amerikai igazságügyi minisztérium felülvizsgálta és kibővítette a nemi erőszak nyolc és fél évtizede érvényben lévő meghatározását, így a jövőben áldozatnak tekinthetők lesznek a férfiak is - közölte pénteken a tárca.