Lehangoló demográfiai adatokról számolt be a KSH

Az előzetes adatok szerint 2011 első öt hónapjában 34 328 gyermek született, 9,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 56 206 volt, ami 2,6 százalékos emelkedést jelent a 2010. január–májusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 21 878 fő volt, 5112-vel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 969 ezer fő volt - olvasható a KSH jelentésében.
2011. 07. 20. 09:10
Megosztás:

Újra próbálkozhat a korrekcióval a BÉT

A pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedés várható nyitásban, ugyanakkor a folytatás bizonytalan. Ha a régió piacai be tudnak állni a fejlett piacok irányába, akkor felfelé irányuló korrekció is jöhet.
2011. 07. 20. 08:55
Megosztás:

Erőre kaptak az ázsiai piacok

Jelentős emelkedést mutatnak az ázsiai részvénypiacok, a vártnál kedvezőbb amerikai vállalati eredmények és az amerikai adósságplafon felemelésével kapcsolatban formálódó kétpárti tervnek köszönhetően, melyet Obama is támogat. A régióban legnagyobb mértékben a technológiai vállalatok árfolyamai emelkedtek.
2011. 07. 20. 08:45
Megosztás:

Németország - Lassult a termelői árindex emelkedése júniusban

Németországban a termelői árindex hat hónapja nem látott szintre csökkent június folyamán - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal.
2011. 07. 20. 08:34
Megosztás:

Rendületlenül veszi részvényeit a Fotex

A FOTEX HOLDING SE tájékoztatás szerint a Concorde Zrt. a részére adott megbízást teljesítve 2011. július 18-án 8.700 db Fotex részvényt vásárolt Társaság részére 365,- Ft/db átlagáron. A tranzakcióval a Fotex HOLDING SE közvetlen tulajdonában 342.749 db, a Társaság leányvállalatainak tulajdonában 10.323.890 db, a Fotex Csoport tulajdonában pedig összesen 10.666.639 db Fotex törzsrészvény van - olvasható a BÉT honlapján.
2011. 07. 20. 08:22
Megosztás:

CIG Pannonia - stratégiai együttműködés a Gránit Bank Zrt-vel

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság és a nem-életbiztosítási tevékenységgel foglalkozó leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. háromoldalú stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Gránit Bank Zrt-vel - olvasható a BÉT honlapján
2011. 07. 20. 08:10
Megosztás:

Stabilizálódott a katasztrófa sújtotta reaktorok állapota Japánban

Több mint négy hónap múltán stabilizálódott a katasztrófa sújtotta japáni reaktorok állapota, és megkezdődött az előkészítése az úgynevezett hideg leállásnak, amely hat hónapon belül megvalósulhat - jelentette be szerdán a tokiói kormány és a reaktorokat üzemeltető TEPCO cég.
2011. 07. 20. 07:58
Megosztás:

Rekordot rekordra halmozott az Apple

Az Apple a legértékesebb technológiai vállalat a világon, azonban a növekedése még most is olyan intenzitású, mintha csak most indult volna. A vállalat tegnap rekordot rekordra halmozott, soha nem látott szintre emelkedett a negyedéves árbevétele, nyeresége, a részvénye és az iPhone, iPad eladásai.
2011. 07. 20. 07:45
Megosztás:

Elképesztő szárnyalás az USA piacokon

Az erős második negyedéves vállalati eredmények és az amerikai adósságlimit felemeléséről született kétpárti terv nyomán elképesztő szárnyalásba kezdtek az amerikai piacok
2011. 07. 20. 07:15
Megosztás:

Az államháztartási hiány 600 milliárd forintnál kisebb lesz 2013-ban

Az idei, módosított 1.184,2 milliárd forintos pénzforgalmi hiány után jövőre 606,4 milliárdra, 2013-ra 594,2 milliárd forintra csökken az államháztartás - önkormányzatok nélkül számolt - deficitje, ez áll a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent kormányrendeletben.
2011. 07. 20. 06:48
Megosztás:

Felvételi ponthatárok - a számítógép dönt

Az idén is számítógépes rendszer állítja szakonként országos rangsorba a felsőoktatásba jelentkezőket, a ponthatárokat azonban nehéz megjósolni; a szakemberek szerint a jelentkezések alapján annyi bizonyos, hogy azokon a képzéseken és intézményekben lesznek magas pontszámok, ahol hagyományosan nagy a túljelentkezés. A diákok csütörtök este tudhatják meg, felvételt nyertek-e valamely felsőoktatási intézménybe.
2011. 07. 20. 06:04
Megosztás:

Obama támogatja a 'hatok bandájának' deficitcsökkentési tervét

Barack Obama amerikai elnök kedden támogatásáról biztosította a "hatok bandájának" nevezett, demokrata és republikánus szenátorokból álló csoport által kidolgozott deficitcsökkentési tervet.
2011. 07. 20. 05:25
Megosztás:

IMF: az euróövezeti kilábalás továbbra is kétsebességes

Az euróövezeti kilábalás kétsebességes, amelyben az euróövezeti országok többsége jól lavíroz, mások azonban csak álldogálnak, vagy gazdaságuk rosszabb esetben tovább zsugorodik - állapítja meg az IMF az euróövezet állapotáról kiadott keddi kitekintésében.
2011. 07. 19. 19:33
Megosztás:

Bevásárolt a magyar piacon az Accace csoport

A közép-kelet-európai könyvelési, bérszámfejtő és adótanácsadási piacon piacvezetőnek számító Accace csoport 70 százalékos részesedést szerzett az Interbook Kft.-ben, amely Accace Interbook néven működik tovább - közölte a budapesti cég.
2011. 07. 19. 19:10
Megosztás:

Fidesz: a keresetnövekedés bizonyítja, hogy jó irányba halad az ország gazdasága

Fidesz szerint "az ellenzék vádaskodásaival szemben" kedden ismét kiderült, hogy az ország gazdasága jó irányba halad.
2011. 07. 19. 18:48
Megosztás:

Folytatódik a hazai építőipari vállalkozások haláltusája

Több mint 1100 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás az idei második negyedévben, ez abszolút negatív rekord az ágazat történetében - derül ki az Opten Kft. MTI-hez eljuttatott keddi közleményéből.
2011. 07. 19. 18:30
Megosztás:

Átfogó és közös fellépést szorgalmaz az IMF az adósságválság ügyében

Az euróövezeti adósságválság megoldásához átfogó és egyetértésen alapuló program szükséges, amely a reformokhoz kötött pénzügyi segélyen és a bankrendszer privátszféra általi támogatásán alapul - írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az euróövezeti gazdaságpolitikáról készült négyes cikkely szerinti jelentésében.
2011. 07. 19. 18:10
Megosztás:

Korrekciót hozott a keddi nap a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,17 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 21.353,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
2011. 07. 19. 17:50
Megosztás:

David Cameron is belebukhat a brit sajtóbotrányba

David Cameron brit miniszterelnököt akár le is mondathatják a telefonlehallgatási sajtóbotrány miatt - mondta kedden az MTI-nek Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) igazgatója, megjegyezve, hogy ezt a forgatókönyvet nem tartja valószínűnek.
2011. 07. 19. 16:58
Megosztás:

Erősödött a forint, az árfolyam stagnálása várható

A forint erősödött kedd délutánra a reggeli árfolyamokhoz képest, a devizakereskedők szerint a csütörtöki uniós csúcsig a jelenlegi árfolyam közelében maradhat a magyar fizetőeszköz.
2011. 07. 19. 16:24
Megosztás: