VM: Csökkenteni kell Magyarország élelmiszerpiaci kiszolgáltatottságát
Csökkenteni kell Magyarország élelmiszerpiaci kiszolgáltatottságát, az alapvető élelmiszereknél kialakult nettó importőri pozícióból az önellátás felé kell elmozdulni - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Tihanyban.
Ismét Patai Mihályt választották a BÉT elnökévé
Ismét Patai Mihály eddigi elnököt választotta meg a Budapesti Értéktőzsde elnökévé a BÉT pénteken újjáválasztott igazgatósága.
A BÉT részvényenként 240 forint osztalékot fizet
A Budapesti Értéktőzsde a 2010. évi, 1,32 milliárd forint adózott eredményének 98,4 százalékát, összesen 1,299 milliárd forintot fizet ki osztalékként, ez részvényenként 240 forintot jelent - erről döntött a BÉT pénteki éves közgyűlése.
Nyílt konfliktus a szlovák állam és a Deutsche Telekom között
Nyílt konfliktus keletkezett a héten a szlovák állam és a német Deutsche Telekom között, mert a Slovak Telekom többségi német tulajdonosa elutasította az állam képviselőinek javaslatát, hogy a tavalyi gazdasági eredmények után a távközlési csoport fizessen osztalékot.
Adózás utáni veszteséggel zárt a Rába Nyrt.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 859 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta az elmúlt évet, így osztalékot nem fizet. A pénteki megismételt rendes évi közgyűlés a 2010-es üzleti évről készült beszámolót elfogadta.
Változatlan a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban
Nem változott a munkanélküliség az euóövezetben márciusban: 9,9 százalékot tett ki, ugyanannyit, mint februárban - derült ki az Eurostat pénteken publikált adataiból.
Erős emelkedést mutat az AUD/USD árfolyam
Sokadik próbálkozásra tudott kitörni az ausztrál dollár és az USA dollár árfolyama márciusban, de azóta viszont nagyon erős emelkedést mutat. (Solar Capital)
Románia 600 millió eurós belföldi kötvényt bocsát ki a jövő héten
Románia 600 millió euró értékben hároméves lejáratú kötvényt bocsát ki május 4-én belföldön a költségvetési hiány finanszírozására és a meglévő államadósság refinanszírozására - közölte az ország pénzügyminisztériuma pénteken.
A Daimler növelte bevételét és nyereségét az első negyedévben
Majdnem megduplázta adózott nyereségét a német Daimler az idei első negyedévben, bevétele pedig csaknem 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
nem várt kamatemelés Oroszországban
A várakozásokkal ellentétben valamennyi irányadó kamatlábat 25 bázisponttal megemelte az orosz nemzeti bank pénteken, ugyanakkor nem változtatott a bankok számára előírt kötelező tartalék rátán.
OTP: 72 forintos osztalékot hagyott jóvá a közgyűlés
Az OTP Bank pénteki közgyűlésének döntése értelmében a bank részvényenként 72 forint osztalékot fizet részvényeseinek a múlt év eredményéből. A saját részvényre eső osztalékot a bank felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között. Ezért a ténylegesen fizetett osztalék részvényenként 73 forint lesz.
Euróövezet - emelkedett az infláció romlott a gazdasági hangulat
Az Eurostat által ma közzétett adatok alapján az eurózónában tovább emelkedett az infláció április folyamán, amelynek köszönhetően tovább erősödtek az újabb EKB kamatemelésre vonatkozó várakozások. Az inflációs ráta áprilisban a várt stagnálás helyett 2,8 százalékra emelkedett éves szinten, a felülvizsgált márciusi 2,7 százalékról, ezzel 30 hónapja nem látott szintre emelkedett. Havi szinten az áremelkedés mértéke 0,5 százalékos volt.
Május 15-ig lehet különleges tejtámogatást igényelni
Május 15-ig igényelhetnek különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó tejtámogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) azok a tejtermelők, akiknek a telephelye gazdasági vagy környezeti szempontból érzékeny területen található.
BUX (köztes 1): 24.159,91 pont, -0,48 százalék 11.30 órakor
Budapest, 2011. április 29., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 120,89 pontos nyitás után csökkent, majd emelkedett pénteken délelőtt.
Kitört az Allianz, és száguld az árfolyam felfelé
A 98 eurós mélypontról rugaszkodott el felfelé múlt héten az Allianz. Nagy lendülettel kezdett emelkedni, napok alatt ledolgozta az áprilisi negatív korrekciót, és újabb lokális maximumra erősödött. A technikai jelzések további emelkedésről árulkodnak, ráadásul most szűk stop-loss mellett léphetünk piacra.
Gyengülő indexek Nyugat-Európában
Csökkenni kezdtek a meghatározó nyugat-európai tőzsdék mutatói a pénteki kereskedés első órájában.
Megjelent az államadósságot csökkentő alapról szóló rendelet
Megjelent a kormány rendelete az Összefogás az Államadósság Ellen Alap létrehozásáról, amelynek bevételeit belföldi és külföldi természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli szervezetek önkéntes befizetései, adományai, továbbá a számla-egyenleg után a számlavezető pénzügyi intézmény által fizetendő kamat teszik ki.
CAC 40 Futures - 4000-es szintet ostromolja a jegyzés
Az éves csúcstól még messze van a francia index határidős jegyzése, de az elmúlt napokban erős momentummal történik az emelkedés.(Solar Capital)
Az olajár megdobta Unipetrol és a PKN Orlen első negyedévét
Az Unipetrol cseh vegyipari vállalat a szakértők által vártnak megfelelően növelte negyedéves profitját, míg többségi tulajdonosa, a lengyel PKN Orlen elsősorban a kőolaj drágulásának köszönhetően az elemzői becsléseknél nagyobb negyedéves adózott eredményről számolt be pénteken.
Tőzsde - Vegyesen zárt Ázsia
Szingapúr, 2011. április 29., péntek (MTI/AP) - Vegyesen zártak pénteken a vezető ázsiai tőzsdék.