Nőtt a magyarországi német befektetők optimizmusa
Jóval derűlátóbbak a magyarországi német vállalatok vezetői mint egy éve, akik elsősorban a feldolgozóipari exportkereslet növekedésének köszönhetően ítélik meg kedvezőbben konjunkturális és üzleti kilátásaikat, noha a magyar kormány munkájával csak 13 százalékuk elégedett - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara keddi budapesti sajtótájékoztatójának írásos anyagából.
Kitartanak az emelkedés mellett az európai piacok
Továbbra is pluszban voltak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kereskedés első órájában, elsősorban vállalati hírek mozgatták a piacot: a világ legnagyobb golyóscsapágy gyártója, az SKF és a brit luxusipari vállalat, a Burberry a vártnál jobb negyedéves eredményről számolt be.
Az ázsiai fellendülés meghúzta a Tesco profitját
A brit Tesco 12,3 százalékkal növelte nyereségét a 2010-es üzleti évben az egy évvel korábbihoz képest, a növekedés elsősorban az ázsiai fellendülés hatása, az árbevétel és a nyereség kétharmadát kitermelő hazai piacon viszont a cég saját várakozásaitól is elmaradtak az eredmények. Magyarországon a társaság 29 új áruházat nyitott és 70,5 milliárd forintot adózott, amivel számításai szerint az ötödik legnagyobb adófizető volt.
Nagy pofont kapott tegnap az orosz piac is
Nagyot esett tegnap az orosz részvénypiac. Az RTS határidő igen jelentős, négy százalékot meghaladó mértékben csökkent és ezzel 1900 alá csúszott. (Solar Capital)
Korrekció után tényleges irányt talált a DAX?
Az elmúlt napokban a Dax H1-es grafikonját chartista szemmel vizsgálva megfigyelhettük, hogy egy az ábrán sötétkékkel jelölt dupla top alakzat beteljesülése után, az elvárt korrekciót is megtette a Dax árfolyam jegyzése, amelyet az ábrán világoskék téglalappal jelöltünk.
.
4,4 százalékkal emelkedtek a reálbérek január-februárban
Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Erősödött a forint délelőtt
Budapest, 2011. április 19., kedd (MTI) - Kissé erősödött a forint kedden délelőtt az előző napi meredek gyengülés után, az eurót fél tízkor 267,25 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a kora reggeli 267,77 forint és a hétfő délutáni 268,20 forint után.
Hatalmasat esett a kakaó ára tegnap
Nagyon megütötték a kakaót hétfőn és az árfolyam visszazuhant a 3000-es szint közelébe. Pedig a pénteki napot még biztatóan zárt a nap tetején és 3300 közelében. (Solar Capital)
FHB - Saját részvény vásárlás (31.000 db)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2011. április 18. napján, 2011. április 21-i értéknappal az FHB Bank Zrt., mint befektetési szolgáltató útján 1.010 Ft-os átlag árfolyamon 31.000 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján.
A 85,50-es szint elérése óta szakad az USD/JPY árfolyam
Folytatódott a hét első kereskedési napján a jen erősödése, ráadásul komolyabb mértékben. A dollárral szemben az árfolyam lecsúszott a 82-es tartományba és így visszaértünk ahhoz a szinthez, ahol a hatalmas kilengések előtt jártunk. (Solar Capital)
Emelkedéssel indult a kereskedés Európa szerte
A vezető indexek emelkedésével indult a kereskedés kedden a nyugat-európai tőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 0,61 százalékos, a frankfurti DAX index 0,42 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,49 százalékos erősödéssel kezdte a kereskedést.
Izgalmasan indult a hét a részvénypiacokon
Nem telt eseménytelenül a hét első kereskedési napja. A hétvége folyamán a kínai jegybank ismét megemelte a kötelező tartalékráta mértékét fél százalékkal és ez már önmagában is megadta a kereskedés alaphangját. (Solar Capital)
Drágulnak a használt autók, mert nincs pénz újra
Nyár óta emelkednek a használtautó-árak, mivel ismét megnőtt a kereslet az újszerű, nem túl öreg járművek iránt, amelyekből kevés van a piacon - írta keddi számában a Világgazdaság.
BÉT - Óvatosság jellemezheti a részvénypiacot
Óvatosság jellemezheti kedden a Budapesti Értéktőzsdét az előző napi rossz hírek hatására.
Dinamikusan növekvő árbevétel a NUTEX gyógyszertáraiban
A NUTEX Nyrt. tájékoztatása szerint a 2010 első negyedévi adatokat 40%-kal meghaladó árbevételt ért el a Társaság két budapesti gyógyszertára az idei év első három hónapjában. A menedzsment arra törekszik, hogy a növekedés dinamikáját társaságok az év hátralévő részében is megtartsák - olvasható a BÉT honlapján.
Hybridbox - Együttműködés a Jersey Telecommal
A Hybridbox Nyrt. tájékoztatása szerint a 100%-os tulajdonában álló HomeSys Media Kft. együttműködési szándéknyilatkozatot kötött a Jersey Telecom Limited társasággal, melynek célja, a Jersey Telecom hálózatán a hybrid televíziózást megteremtő technológia és a HybridBox eszköz (hybrid set-top-box) műszaki tesztelése - olvasható a BÉT honlapján.
Emelkedéssel kezdhetnek a nyugat-európai indexek
A hétfői zuhanás után kedden emelkedéssel indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek.
OTP részvény - mi jön a tegnapi zakó után?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 908,59 pontos, 3,76 százalékos csökkenéssel, 23.285,05 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 24,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. Az OTP részvények ára 295 forinttal, 4,73 százalékkal 5.945 forintra esett, forgalmuk 16,2 milliárd forintot tett ki.
Stagnálást mutat a kínai feldolgozóipari PMI előzetes áprilisi értéke
Az előzetes adatok alapján a kínai feldolgozóipari aktivitás áprilisban márciushoz képest stagnált - közölte a felmérést készítő HSBC.
Elérte a tegnap kerekedett vihar az ázsiai részvénypiacokat is
Ahogy tegnap az európai és az amerikai piacok, úgy ma az ázsiai piacok is határozott eséssel reagáltak arra, hogy az S&P nemzetközi hitelminősítő stabilról negatívra rontotta az USA hosszú távú szuverén adósbesorolásának kilátását.