A számlanyomtatási költségek egy része megtakarítható a kiszervezéssel

A költségmegtakarítás jelen gazdasági helyzetben már alapvetőnek tűnik a közüzemi társaságok részéről is, elég, ha csak folyamatosan emelkedő nyersanyag árakat nézzük, szemben a lakosság számlafizetési moráljával, tűrőképességével. Azonban még most is vannak olyan tevékenységi körök, amelyekről nehezen mondanak le ezek a cégek még akkor is, ha azok nem tartoznak a fő tevékenységek közé. Ilyen például a számlák saját előállítása. Pedig ennek a tevékenységnek kiszervezésével akár 50 százalék feletti megtakarítást is elérhetnek a közüzemi szolgáltatók.

Az eddigi tapasztalatok szerint akár 50 százalék körüli megtakarítás is elérhető a kiadásokban, ha a nem alapvető tevékenységhez köthető szolgáltatásokat, mint például a számlanyomtatást külső partnerekre bízzuk, azaz kiszervezzük. A költségmegtakarítás mellett további előny, hogy egy számlanyomtatásra szakosodott társaság olyan gyártásbiztonsággal, kapacitással rendelkezik, amivel nem veheti fel a versenyt egy alapvetően másféle főtevékenységre szakosodott közüzemi társaság.

 

„A jelenlegi gazdasági helyzetben, mikor a közüzemi cégek életében minden fillér számít, alapvetően felmerül a kérdés, hogy például egy áram-, gáz-, vagy vízszolgáltató társaság miért is tartson fenn, mérettől függően 50-150 millió forint értékben nyomdaipari eszközparkot, és tartalékberendezéseket az esetleges meghibásodások esetére, ha vannak ilyen tevékenységre fókuszáló cégek” – teszi fel a kérdést Jelinek Gábor, a Díjbeszedő Nyomda vezérigazgatója. „Ettől közvetlenül ugyan nem lesz olcsóbb majd az áram, a gáz vagy a víz ára. Viszont ezt a pénzt fejlesztésekre lehet fordítani.”

 

Bár árcsökkenés emiatt nem várható, közvetve a lakosság így is jól jár, hiszen ha a társaság a megtakarításokat vissza tudja forgatni például a rendszer-, vagy a szolgáltatásbiztonság fejlesztésére, úgy kevesebb lehet a panasz, és így kevesebb lehet a nem tervezett kiadásokkal járó probléma is a cégek számára. A hatékonyság növelése és a költségmegtakarítás voltak a legfőbb szempontok a regionális gázszolgáltató Tigáz Zrt. esetében is, mikor amellett döntöttek, hogy kiszervezik a nyomtatási, borítékolási tevékenységeket.

 

„A vállalati működés racionalizálása - a jelenlegi gazdasági környezetben, amikor a gazdasági válság, a szabályozott piac nehézségei komoly kihívást jelentenek - elemi szükséglete társaságunknak. A racionalizálási folyamatok – így a nyomtatás, borítékolás kiszervezése – eredményeképpen elérhető költségcsökkentés a fenntartható működést célozza. Jelen gazdasági helyzetben komoly előnyt ígér társaságunk számára, hogy egy, az alaptevékenységünktől eltérő feladatot egy professzionális külső szolgáltató lát majd el. Így ezzel a megállapodással egyaránt célunk a hatékonyságnövelése és a költségmegtakarítás elérése is” – mondta Holyevácz Csaba, a Tigáz Zrt. ügyfélkapcsolatok igazgatója.

 

A kiszervezéssel elérhető kiadáscsökkentés természetesen függ a közüzem méretétől, de az sem mindegy hogy mekkora, és milyen hatékonysággal dolgozó eszközparkot működtetett korábban a társaság. „Általában kevéssé valószínű, hogy ezeken a gépeken három műszakban dolgoztak volna, így ezek kapacitáskihasználtsága messze elmarad egy ezt a tevékenységet fő profilként végző társaság gyártósoraitól” – tette hozzá Jelinek Gábor.

 

Mindemellett a kisebb méretű, elsősorban vidéki közüzemi cégek szolgáltatói területein még ma is a hagyományos, nyomtatott számla az alap, az elektronikus befizetések nem túlságosan elterjedtek. Ebből fakadóan az elkövetkezendő időszakban továbbra is a nyomtatott számlák egyeduralma várható, amely együtt jár a fizikai munkavégzéssel. A kiszervezéseket ugyanakkor gyakran hátráltatják a lokálpatrióta nézetek, amelyek ugyan humánusak, hiszen a munkahelyek megtartása a fő céljuk, viszont sok esetben nincs mögöttünk racionális, gazdasági érvrendszer. Így hiába a megtartott munkahely, ha a felesleges kiadások elviszik a társaság hasznát.


A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás: