Londoni elemzők is megszólaltak a végtörlesztés ügyében
Londoni elemzők pénteki kommentárjai szerint elvileg többmilliárd eurós bankveszteségekkel járhatna, ha sokan élnének a devizaalapú hitelek egy összegben, rögzített árfolyamon történő visszafizetésének lehetőségével.
A BUX mellett kapja a pofonokat a forint is
Jelentősen gyengült a forint pénteken délután a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama 281,47 forint volt az előző napi 276,43 forint után, a svájci frankot 232,13 forinton jegyezték, míg egy nappal korábban még 228,44 forint volt.
Devizahitel - Nagy ára lenne a Fidesz-javaslatnak
Elemzők szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP devizahitelesekre vonatkozó javaslatát, a devizahitelek arányának csökkenésével hosszút távon ugyan javulhatna Magyarország nemzetközi megítélése, de a lépésnek komoly ára van, a forint gyengülne, a banki veszteségek pedig megugranának. Az MNB pedig újra megerősítette, hogy csak olyan megoldást tart elképzelhetőnek, amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét.
10% mínuszban az OTP árfolyama
Tíz százalékos árfolyamesés miatt felfüggesztették az OTP részvények tőzsdei kereskedését pénteken délután. Az egyébként is ingatag piaci hangulat mellett, Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos bejelentése nyomán elszakadt a cérna a bankpapír piacán.
MNB - a hitelesek teherkönnyítése nem veszélyeztetheti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét
Az MNB az elmúlt napokban számos javaslatot terjesztett elő a Kormány számára a hitelesek terheinek könnyítése érdekében. Az MNB most újra megerősíti, hogy csak olyan megoldás lehet megfelelő a hitelesek terheinek csökkentésére, mely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét.
Magyar-szlovák szándéknyilatkozat a földgázvezeték projektről
Szándéknyilatkozatban erősítette meg az Országos Villamostávvezeték ZRt. (OVIT) és a szlovák Eustream azt, hogy folytatni kívánják a magyar-szlovák földgázszállító összekötő-vezeték projekt megvalósítását - közölte a két társaság pénteken az MTI-vel.
Jobbik: a Fidesz javaslata zavaros és kidolgozatlan
A Jobbik szerint egyelőre "zavaros és kidolgozatlan" a Fidesznek a devizahitelek végtörlesztéséről szóló legutóbbi javaslata - reagált a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének pénteki szavaira Volner János.
Lázár - Kíváló hangulatú ülést tartott a Fidesz-KDNP frakciója
Feszített tempójú, kiváló hangulatú" ülést tartott a Fidesz-KDNP frakciója Hajdúszoboszlón - mondta Lázár János, a Fidesz-frakció vezetője pénteken, a miniszterelnök szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján megjegyezve, hogy a tanácskozás a tájékoztató idején is folytatódik. A két frakció közös csoportjai a minisztereket és államtitkárokat hallgatják meg a három napos frakcióülés utolsó napján.
Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
Az Új Széchenyi Terv kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatoknál 2012-től többletpontot kaphatnak majd azok a cégek, amelyek alkalmazzák az Európai Bizottság által is támogatott IMP3rove Nemzetközi Innovációs Menedzsment módszert, amely kimutatja a kis- és középvállalkozások innovációs képességét - mondta Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) Irányító Hatóság főigazgatója az MTI-nek a módszert Budapesten bemutató nemzetközi rendezvény szünetében.
Equilor - javulhat Magyarország nemzetközi megítélése a Fidesz-javaslat megvalósításával, de...
A devizahitelek arányának csökkenésén keresztül Magyarország nemzetközi megítélésnek javulását hozhatná az Equilor Befektetési Zrt. szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP frakciójának javaslatát, amely szerint a devizahiteleseknek lehetővé tennék adósságuk rögzített árfolyamon történő végtörlesztését. A lépésnek azonban komoly ára van, amit a tervek szerint kizárólag a bankok viselnének.
Gyorsult az ír feldolgozóipari termelés visszaesése
Írországban a feldolgozóipari termelés júliusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent - közölte a központi statisztikai hivatal
Áfa-emelésben gondolkodik a cseh kormány
A cseh kormány azt tervezi, hogy megemeli az általános forgalmi adó kulcsát jövőre, ha a gazdasági növekedés üteme elmarad a várttól - mondta a cseh miniszterelnök egy lapinterjúban.
Lázár bejelentésére zuhan az OTP
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. A javaslat szerint a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék az adósok, s a bankoknak kellene viselniük a tranzakció teljes költségét.
Az exportdinamika lassulása várható - elemzők
A júliusban kissé gyorsuló exportdinamika ellenére a kivitel növekedésének lassulásra számítanak az MTI által megkérdezett elemzők.
Egy menedék deviza forgatókönyve - EUR/NOK
Az SNB interveniálása után kiderült, hogy a biztosra vágyó befektetők új devizája a norvég korona lehet,így három nappal ezelőtt zuhanásnak is indult az EURNOK devizapár. A nagy csökkenés visszakorrigált, majd megpróbált még mélyebbre törni, ám azonban ez első ízben nem sikerült neki, ma újra próbálkozhat.
Megint élen jár az esésben a BUX index
Ismét nő a feszültség az európai részvénypiacokon, aminek köszönhetően két napnyi emelkedés után ismét jelentősebb mínuszba fordultak a vezető nyugat-európai részvényindexek.
Devizapiaci helyzetkép - CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
Itt a kiváló befektetési lehetőség a hazai nyomdaiparba - elemzők
Vételi ajánlással kezdte meg az Állami Nyomda követését a KBC Securities. Elemzésük 990 forintos célárat fogalmazott meg a részvényre, ami a jelenlegi árfolyamszinthez képest mintegy 35 százalékos felértékelődési potenciált jelent. A társaság pozíciói stabilak a jelentős belépési korlátokkal bíró biztonsági nyomdai termékek terén, emellett a profitabilitását komoly innovációkkal is igyekszik növelni, emelte ki a KBC Securities elemzése.
Idegenforgalom - Kevesebb vendég, csökkenő árbevétel júliusban
A vendégéjszakák száma 5,9, az összes bruttó árbevétel 3,8 százalékkal csökkent júliusban 2010 júliusához képest a kereskedelmi szálláshelyeken - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
EUR/HUF: 275-278 között csapkod az árfolyam
Nagy mozgásokat láthattunk az elmúlt napokban a forint piacán. Az árfolyam még múlt héten kitört felfelé, és 271 forintról 278 forintig száguldott. Ezután korrekció következett 275 forintig, majd tegnap ismét emelkedő irányba fordult a kurzus - olvasható az Erste elemzésében.