Lengyel nyugdíjpénztár részesedést szerzett az E-Starban
A varsói tőzsdére kedden bevezetett E-Star Alternatív Nyrt.-ben 2,33 százalékos részesedést szerzett a lengyel Aviva BZ WBK SA nyugdíjpénztár - közölte az E-Star a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Ráül a állam a magán-nyugdíjpénztári vagyonból átvett hazai részvényekre?
A 3 ezer milliárd forintot meghaladó magán-nyugdíjpénztári vagyon mintegy 6 százaléka van hazai, tőzsdén jegyzett részvényekben, a részvényportfólióban a legnagyobb súllyal az OTP, a Mol, a Richter, a Magyar Telekom valamint az Egis szerepel, míg a legnagyobb befolyással a Rábában, illetve az Állami Nyomdában rendelkeznek a magánnyugdíjpénztárak.
Pénzügyi befektetőé a Waberer's Holdig kisebb fele
A Mid Europa Partners független magántőke-befektető társaság 49,05 százalékos üzletrészt szerzett a Waberer's Holdigban és vállalta, hogy 12 millió eurós tőkeemelést hajt végre - közölte a fuvarozó társaság csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország dollárkötvényt ad ki
Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsát ki csütörtökön tízéves és harmincéves lejáratra, ezt jelentette a Reuters IFR Investor Service csütörtökön.
Magyarország megerősítve a befektetői kategóriában - HÁTTÉR
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2011. március 24., csütörtök (MTI) - A Standard and Poor's, a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja csütörtökön megerősítette Magyarország adóskockázati besorolásait, arra hivatkozva, hogy a Széll Kálmán Terv végrehajtásával javulhatnak a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásai. Az S and P csütörtöki londoni bejelentése nyomán a magyar adósosztályzat a nagy nemzetközi hitelminősítők mindegyikénél továbbra is a befektetői kategóriában van.
Fejlesztés a kínai exportra termelő famegmunkáló üzemben
Dobri, 2011. március 24., csütörtök (MTI) - Kanadai és kínai exportra termelő famegmunkáló kisüzem fejlesztésére nyert 70 millió forintos európai uniós támogatást a Zala megyei Dobriban található Hory és Társai Kft. - hangzott el a 140 millió forintos beruházás csütörtöki átadásakor.
Vételre érett a Microsoft papírja
Megfordult a támaszról és áttörte a csökkenő trendvonalat a Microsoft árfolyama. A tecnikai kép alapján további emelkedés várható, ezért vételi oldalon érdemes piacra lépni.
Délután is kellettek a magyar államkötvények a befektetőknek
Több mint ötszörös túljegyzés nyomán jelentős hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél több, összesen 65 milliárd forintnyi 3-, 5 és 10 éves államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a minden második csütörtökön rendezett aukcióján.
Sokáig elfelejthetjük a 100 dollár alatti olajárat
A nyersolaj átlagára 100 dollár fölött marad 2013 végéig - vélik a Reuters által megkérdezett szakértők.
Kissé csökkentette idei GDP előrejelzését a Századvég
Kissé mérsékelte, 3,3 százalékról 3,1 százalékra módosította a GDP idei várható növekedési ütemét a Századvég Gazdaságkutató Zrt., megjegyezve, hogy a növekedés motorja továbbra is az export lesz - derül ki a társaság legfrissebb előrejelzéséből.
Jó hangulatban indult a kereskedés az USA-ban
Felfelé indultak az indexek az amerikai piacokon, a tegnapi irány folytatásaként, annak ellenére, hogy a tartós cikkek megrendelésállománya a várakozásokkal ellentétben csökkenést mutatott. A múlt hét folyamán az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a várakozásoknak megfelelően alakult, kissé csökkent.
BUX (köztes 2): 22.728,86 pont, +1,37 százalék 14.30 órakor
Budapest, 2011. március 24., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 49,47 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Maradt a rekordalacsony cseh jegybanki kamatszint
A piaci várakozásoknak megfelelően rekordalacsony, 0,75 százalékos szinten tartotta az irányadó kamatlábat a cseh nemzeti bank monetáris tanácsa csütörtöki ülésén.
A negyedik negyedévben 1,6 százalékkal csökkent az ír GDP
A tavalyi negyedik negyedévben 1,6 százalékkal zsugorodott az ír bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest.
EU-Kína - Megállapodást terveznek a földrajzi eredetvédelemről
Peking, 2011. március 24., csütörtök (MTI/dpa) - Az Európai Unió és Kína a mezőgazdasági termékek földrajzi eredetvédelmére vonatkozó megállapodást készít elő - mondta Pekingben az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse, miután találkozott kínai kollégájával. Dacian Ciolos szerint az együttműködési megállapodást még az idén vagy jövőre tető alá fogják hozni.
Glattfelder: vizsgálják felül az indokolatlan vámkedvezményeket
Brüsszel, 2011. március 24., csütörtök (MTI) - Az Európai Unió által a fejlődő országoknak nyújtott vámkedvezmények felülvizsgálata érdekében szólalt fel Glattfelder Béla az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
Pert vesztett a Soros Fund a PSZÁF-fal szemben
Pert vesztett a Soros Fund a PSZÁF-fal szemben Budapest, 2011. március 24., csütörtök (MTI) - Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön hozott döntésében az alsóbb fokú bíróságok ítéletét, amelyben elutasították a Soros Fund Management LLC keresetét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) piacbefolyásoló magatartás miatt hozott határozata ellen.
Meredek hozamcsökkenés az államkötvények aukcióján
Több mint ötszörös túljegyzés nyomán jelentős hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél több, összesen 65 milliárd forintnyi 3-, 5 és 10 éves államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a minden második csütörtökön rendezett aukcióján.
A kormány 100 százalékig végrehajtja a Széll Kálmán Tervet
A kormány száz százalékig végrehajtja a Széll Kálmán Tervben kitűzött strukturális reformokat, egyetért a 3,0 százalékos inflációs cél fenntartásával és nem tervez előrehozott választásokat - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára újságírók kérdésére a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csütörtöki budapesti rendezvényén.
USA - Nem várt csökkenés a tartós cikkek rendelésállományában
A várt emelkedéssel ellentétben februárban 1,9 milliárd dollárral, 0,9 százalékkal csökkent a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, ami már a negyedik havi csökkenés az elmúlt öt hónap folyamán.