Öröm az ürömben - a részvénypiacok mellett zuhan az olaj ára is
Az S&P nemzetközi hitelminősítő mai lépése, amelyben az amerikai szuverén adósságbesorolás kilátását stabilról negatívra módosította, nem csak a részvénypiacokon okozott esést, de a határidős olaj árfolyama is határozottan megindult lefelé.
Kínai élelmiszeripari vállalatot vásárolt meg a Nestlé
A svájci Nestlé SA élelmiszeripari vállalat megvásárolta a kínai Yinlu Foods Group élelmiszeripari vállalat 60 százalékos tulajdonrészét, instant élelmiszer üzletágának feltörekvő piaci terjeszkedése céljából.
Simor: egyhangúan döntött a monetáris tanács
A monetáris tanács egyhangúan döntött a 6,00 százalékos alapkamat tartásáról - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a hétfői kamatdöntő ülés után tájékoztatón.
Megint nyereséges negyedévet zárt a Citigroup
Nyereséges volt az idei első negyedévben is a Citigroup, a harmadik legnagyobb amerikai bank sorban az ötödik negyedévet zárta profittal.
A nemzetközi piacokkal együtt borul a BÉT is
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 51,93 pontos nyitás után tovább csökkent. A piaci hangulatot már a délelőtt folyamán rontotta a görög adósság átütemezés kockázata és a gazdaság lehűtésére tett újabb kínai intézkedés, azonban a mélyrepüléshez az vezetett, hogy az S&P hitelminősítő amerikai szuverén adósságra adott besorolás kilátását stabilról negatívra rontotta.
Meredek eséssel indult az amerikai kereskedés
Meredeken zuhanó indexekkel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapír piacokon.
Felfüggesztették az econet.hu tőzsdei kereskedését
A Budapesti Értéktőzsde felfüggesztette hétfőn 14:45 órától egy óra időtartamra az econet.hu részvények kereskedését - közölte honlapján a BÉT.
Stabilról negatívra minősítette az USA adósbesorolásának kilátását az S&P
A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő a mai napon az Egyesült Államok AAA adósbesorolásának kilátását stabilról negatívra rontotta.
Nem vár változást az EU a Portugáliával kapcsolatos pénzügyi tervekben a finn választási eredmény után
Brüsszel, 2011. április 18., hétfő (MTI) - Az Európai Bizottság várakozásai szerint nem érinti a jelentős nemzetközi pénzügyi támogatási csomagról Portugáliával folyó tárgyalásokat az a tény, hogy Finnországban a múlt hét végén tartott választáson jelentősen előretört a jobboldali populista Igazi Finnek nevű párt, amely korábban nyílt ellenzését jelezte a bajba került euróövezeti országok segítésére kialakított rendszerhez.
MNB kamatdöntés indoklása
Az MNB Monetáris Tanácsa, a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 6 százalékos jegybanki alapkamat szintjén hétfőn.
Lengyelországban is fejleszt a Futureal Csoport
A Futureal Csoport a Caelum Development befektetői csoporttal közösen 70 millió euróért épít bevásárlóközpontot Lengyelországban, a Lubuszi Vajdaság székhelyén Gorzów Wielkopolskiban, 70 kilométerre a német határtól - közölte a magyar társaság hétfőn az MTI-vel.
Nem is zárt olyan rossz negyedévet az Eli Lilly
Az első negyedévben 15 százalékkal csökkent az Eli Lilly and Co. adózott eredménye, de ezzel is jobbnak bizonyult a Wall Street várakozásainál.
A Danubius közgyűlése egyetértésben döntött az előterjesztésekről
Még azt is 100 százalékos igennel szavazták meg a Danubius Hotels Nyrt. részvényesei, hogy ne fizessen osztalékot a 788 millió forint nem konszolidált adózott nyereségből a társaság - tájékoztatta Tóbiás János, a Danubius Hotels vezérigazgató-helyettese, gazdasági igazgató az MTI-t a társaság 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlése után hétfőn.
Az urán mellett szenet is kutat a Mecsekben a WildHorse
Az urán mellett már a szénvagyon feltárására irányuló kutatásokba is kezdett a Mecsekben a WildHorse a közelmúltban. Frajna Zsuzsa, az ausztrál cég egyik magyar leányvállalata, a WildHorse UCG Hungary Kft. kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy alvállalkozóik az engedélyek birtokában geofizikai méréseket, később pedig kutatófúrásokat végeznek a Mecseknádasd környéki feketekőszén-vagyon vizsgálatára.
A 250 milliárd forintos zárolás az előirányzot pályán tartja a költségvetést
A központi költségvetés 200-220 milliárd forintos "veszélyzónáját" a 250 milliárd forintos zárolás semlegesíti, így az idei költségvetés az előirányzott pályán lesz annak ellenére, hogy az első negyedévi hiány az éves előrejelzést is meghaladja - mondta Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.
Maradt a 6 százalékos jegybanki alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésén az elemzők egybehangzó várakozásainak megfelelően változatlanul 6 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot.
274 millió forintnyi támogatást kaptak a magyar zöldszervezetek
Hazai zöldszervezetek összesen mintegy 274 millió forintnyi támogatást kaptak a Norvég Alapból – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében lebonyolított pályázat zárórendezvényén - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.
Tőzsdekitekintő: Taiwan
Az utóbbi napokban lefelé volt az irány az EWT ETF árfolyamában, amely az MSCI Taiwan indexet követi. (Solar Capital)
A szakszervezetek mozgásterét és az oktatói béreket korlátozza a román kormány két törvénytervezete
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2011. április 18., hétfő (MTI) - Megszűnne az országos szintű kollektív szerződés rendszere, a sztrájkolók akciójuk idejére nem kapnának fizetést, és határt szabnának az oktatók bérének azok a törvénytervezetek, amelyeket hétfőn a román kormány "felelősségvállalással", azaz parlamenti vita lehetősége nélkül terjeszt a honatyák elé.
DAX - borotvaélen táncol
Mai elemzésünkben a DAX német tőzsdeindex árfolyamának várható alakulását elemezzük a technikai elemzés eszköztárával. (Solar Capital)