Csökkenő vissza nem térítendő támogatások az épületfelújításoknál

A június 30-ig elkészülő I. Energiahatékonysági Cselekvési Terv 2016-ig 9 százalék megtakarítással számol, a beruházások 20 százaléka származik uniós forrásból, míg a többit piaci alapon, bankoktól veszi fel az állam, így az egyes projekteknél is szűkül a vissza nem térítendő támogatás - mondta Gémesi Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője az építőipar kitörési esélyeiről rendezett konferencián kedden Budapesten.
2011. 05. 24. 13:12
Megosztás:

5,90 százalékos átlaghozam 3 hónapos DKJ aukción

Magas, több mint háromszoros túljegyzés mellett a meghirdetett összegben értékesített az előzőnél kicsit alacsonyabb, de a referencia hozam feletti átlaghozammal 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres, keddi aukcióján.
2011. 05. 24. 13:03
Megosztás:

Jobb életért - új mutató a társadalmi jólét mérésére

A világ 34 iparilag fejlett országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) új mérőszámot vezet be a társadalmi jólét, illetve a tagállamok lakosai életkörülményeinek mérésére.
2011. 05. 24. 12:50
Megosztás:

Új technológiával épül meg a veszprémi állatkerti bekötő út

Veszprém, 2011. május 24., kedd (MTI) - Magyarországon eddig még nem használt térkövezési technológiával épül meg a veszprémi vadasparkhoz vezető 1 kilométeres út; a mintegy 130 millió forintos beruházást helyi vállalkozók és a Holcim Hungária Zrt. felajánlásából valósítják meg.
2011. 05. 24. 12:40
Megosztás:

Budapesti turizmus: a hangsúly az együttműködésen

A párbeszédre és az együttműködésre helyezi a hangsúlyt a Budapest Turisztikai Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. (BTSZK), hiszen az idegenforgalom fejlődése minden budapestinek érdeke - jelentette ki Molnár József, a BTSZK ügyvezető igazgatója a kedden Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.
2011. 05. 24. 12:38
Megosztás:

Magyarország a felzárkózó térség 'meglepetéssztárja' - Financial Times

Magyarország a felzárkózó piacok "meglepetéssztárja" az idén, olyan erősödések élvonalában halad a közép- és kelet-európai valuta-, részvény- és kötvénypiacokon, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt - áll a Financial Times keddi elemzésében.
2011. 05. 24. 12:25
Megosztás:

Egyre többen vásárolnak interneten bankkártyával

A MasterCard bankkártyák internetes használata több mint háromszor akkora ütemben növekedett az elmúlt egy évben, mint a hagyományos, üzletben végzett bankkártyás vásárlásoké, bár ez utóbbi is 15 százalékkal magasabb értéket mutat, mint az elmúlt év hasonló időszakában - közölte a MasterCard kedden az MTI-vel. Jelenleg a kártyabirtokosok 10 százaléka vásárol rendszeresen a világhálón.
2011. 05. 24. 12:12
Megosztás:

Szakmát tanulnak az állástalan diplomások

Túlkínálat alakult ki mára a diplomásokból a magyar munkaerőpiacon, szakmunkásokból viszont soha nem látott hiány van; az elhelyezkedni képtelen diplomás munkanélküliek szakmai képzéseken vesznek részt, hogy könnyebben állást találjanak.
2011. 05. 24. 12:02
Megosztás:

Külföldieké lehet a Cerbona

A Cerbona Zrt. egy külföldi befektetővel tárgyal, amely megvenné a jelenleg felszámolás alatt álló élelmiszeripari cég eszközeit, és folytatná a tevékenységét - közölte a gazdaság.hu portál kedden.
2011. 05. 24. 11:50
Megosztás:

Nagyot esett az eurózóna ipari megrendelésállománya

A várakozásokat meghaladó mértékben csökkent márciusban az eurózóna ipari megrendelésállománya az Eurostat ma közzétett adata alapján.
2011. 05. 24. 11:42
Megosztás:

Rekordon az aranyár euróban és font-sterlingben

Rekordot állított be az arany ára euróban és font-sterlingben kedden.
2011. 05. 24. 11:37
Megosztás:

BUX (köztes 1): 22.709,54 pont, +1,09 százalék 11.30 órakor

Budapest, 2011. május 24., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 51,15 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden délelőtt.
2011. 05. 24. 11:33
Megosztás:

EUR/USD – technikai támasz tartotta az eurót

Egyre erősebb fokozatú viharok tombolnak Európa tőkepiacain, a görög adósság bedőlésének komorfelhője pedig egyéb mediterrán országok felé sodródott. Szombaton az eurózóna legnagyobb államkötvénypiacával rendelkező Olaszország kapott intést mivel gazdasága csekély mértékben növekszik, ehhez képest államadóssága rohamos ütemben közelíti már a GDP arányos 120%-ot.
2011. 05. 24. 11:24
Megosztás:

A kiskereskedelmi forgalom csökkenése tükrözi a reálbérek visszaesését - elemzők

Banki elemzők szerint a kiskereskedelmi forgalom márciusi visszaesése egyaránt tükrözi a reálbérek visszaesését, valamint azt, hogy a munkaerőpiacon nincs javulás, érdemi növekedés a magánfogyasztásban csak jövőre várható. A nemzetgazdasági tárca bővülő lakossági vásárlóerőre számít a munkaerőpiacon beinduló fokozatos javulás, az szja-terhek csökkentése, illetve a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése nyomán.
2011. 05. 24. 11:11
Megosztás:

Arany - az európai adósságválság kedvezhet a long pozícióknak

Múlt héten ismét emelkedés indult az arany piacán. Az árfolyam egy magasabb minimumról (1.472 dollár) fordult pozitív irányba, és tegnap megérintette az 1.520 dolláros ellenállást, miközben a 20 és 30 napos mozgóátlagokat áttörte. Ha az 1.520 dolláros szintet is sikerül leküzdenie az aranynak, akkor egy újabb lokális maximum alakulhat ki, és folytatódhat az emelkedő trend az 1.577 dolláros csúcsig - olvasható az Erste elemzésében.
2011. 05. 24. 11:02
Megosztás:

AUD/USD - az 1.04-es támasz tesztelése következhet

A márciusi leszúrást követően hatalmas szárnyalást mutatott be az ausztrál dollár az USA dollárral szemben. A 0.90 alatti tartományból egészen 1,1-ig jutott el, amely 2000 pipes mozgást jelent. Az emelkedés nagyon meredek és feszített volt, amelyet az elmúlt hetekben korrekció követett. (Solar Capital)
2011. 05. 24. 10:56
Megosztás:

Stabil maradt májusban a német üzleti hangulatmutató - Ifo

A várakozásokkal ellentétben nem romlott a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet májusi német üzleti hangulatmutatója.
2011. 05. 24. 10:48
Megosztás:

Kitart a mérsékelt korrekció Európában

Változatlanul erősödőben voltak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájának elteltével. Elsősorban bányavállalatok részvényeit vásárolták a befektetők a fontosabb nyersanyagok, elsősorban a fémek drágulása miatt. Az egyébként is szerény mértékű emelkedésnek azonban gátat szabhat, hogy felerősödtek az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak.
2011. 05. 24. 10:40
Megosztás:

Javulhat a vállalkozások versenyhelyzete

A múlt héten publikált nemzetközi versenyképességi rangsorban a tavalyi helyezéshez képest öt hellyel romlott Magyarország pozíciója, ami összecseng a hazai kkv-k saját versenyhelyzetük várt változásának tavalyi megítélésével. A legutóbbi kkv kutatás eredményei alapján a következő időszakban jelentős pozitív ugrásra ugyan nem lehet számítani, de kisebb javulás – főként a középvállalkozások esetében – mindenképpen prognosztizálható - nyilatkozta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
2011. 05. 24. 10:30
Megosztás:

És a Dow Jones index-szel mi lesz?

Mai elemzésünkben az emini Dow Jones IA Futures árfolyamát tekintjük át. (Solar Capital)
2011. 05. 24. 10:17
Megosztás: