Aggasztó a maginfláció 2,5 százalékra emelkedése - AXA
A keddi inflációs adat legfontosabb üzenete az volt, hogy az elsőszámú kockázati tényezők – a nyersanyag- és nyers élelmiszer-áremelkedés tovagyűrűző hatásai – egyáltalán nem tűntek el a radar képernyőről. Sőt, ez utóbbi – 2008 augusztusa óta nem látott növekedést produkálva –, márciusban 4,2%-ról 4,5%-os szintre tolta az inflációt. Ez pedig közel sem elhanyagolható mértékű árnövekedés - mondta Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai elemzési igazgatója.
Szorosabbra fonódott Brazília és Kína kereskedelmi kapcsolata
Harmincöt repülőgép 1,4 milliárd dollárt érő megrendelésével "vezette be" a brazil elnök, Dilma Rousseff kínai látogatását Peking - derült ki keddi sajtójelentésekből.
Debreceni vállalkozás kapta elsőként a Magyar Szolgáltatás védjegyet
Debreceni vállalkozás, a Made in Hungary Produkciós Iroda kapta meg elsőként a Magyar Termék Nonprofit Kft. Magyar Szolgáltatás védjegyét - jelentette be Kecskeméti Attila, a kft. ügyvezetője kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Továbbra is Domokos László a revizorok egyesületének elnöke
Budapest, 2011. április 12., kedd (MTI) - A Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete a kedden megtartott tisztújító küldöttgyűlésen ismét Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét választotta elnökévé, és a vezetőség többi tagjának mandátumát is megújította - közölte az egyesület.
Magyarországon nő az erdőterület
Magyarországon az európai trenddel megegyező módon nő az erődterület nagysága, míg világszerte az erdők területe fogyatkozik - mondta az MTI-nek Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. termelési és természetvédelmi főmérnöke kedden egy budapesti nemzetközi szakmai tanácskozáson.
Fél százalékos veszteségben az USA piacok
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír piacokon. A piaci óvatosságot Ázsia és Európa után az Egyesült Államokban is nagymértékben fokozta a japán nukleáris baleset veszélyességi besorolásának megemelése, valamint az induló tőzsdei beszámoló szezon "első fecskéje" az Alcoa által kiadott várakozásoktól elmaradó első negyedévi eredmény.
Pannergy - Gőzerővel folyik a miskolci projekt kivitelezésének előkészítése
Várhatóan a 2012-es fűtési szezontól olcsóbb lesz Miskolc jelentős részén és a környező településeken a távfűtés, mert akkor már a város határában megnyitott geotermikus kutakból nyert forró vízből nyert hővel fűtik fel a távfűtési rendszer nagy részét - jelentette be, Bokorovics Balázs, a PannErgy Igazgatóságának elnöke kedden Miskolcon. Hozzátette, a tőzsdén jegyzett cég csaknem öt milliárd forintot invesztál a miskolci projektbe.
Kárt okoznak a túlszaporodott védett madarak a mezőgazdaságnak
Budapest, 2011. április 12., kedd (MTI) - Jelentős kárt okozhatnak a túlszaporodott védett madarak a mezőgazdaságnak: a gazdák szerint a legjobb példa erre a nyári lúd, amelyik egy óra alatt több hektár vetést is kipusztíthat, ám senki sem fizet nekik kártérítést.
A Mal Zrt. ellen 30 kártérítési pert indítottak
Hozzávetőleg 30 kártérítési per folyik a Mal Zrt. ellen, ezek egyikében sem dőlt még el a jogalap kérdése, az, hogy a Mal felelős-e a tavalyi vörösiaszap-katasztrófáért - közölte Ruttner György ügyvéd, a cég jogi képviselője kedden újságírókkal az illetékes parlamenti vizsgálóbizottság ülését követően. A testület Bakonyi Árpádot, a Magyar Alumíniumipari Rt. volt elnökét hallgatta meg, aki az Ajkai Alumíniumipari Kft. 1997-es privatizációjáról azt mondta: az akkori vételár korrekt volt, nem 10, hanem összesen 443 millió forintért kelt el a cég.
Szlovénia csalódást okozó állampapír kibocsátása
Az euróövezeti Szlovénia kedden a tervezettnél kevesebb három hónapos kincstárjegyet értékesített, miközben jelentősen nőtt a hozam.
Egyre nagyobb veszteségek a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 297,31 pontos nyitás után kissé tovább gyengült kedden kora délutánig.
A vártnál kevésbé csökkent az amerikai külkereskedelmi hiány februárban
A vártnál kevésbé csökkent februárban az amerikai külkereskedelmi hiány januárhoz képest. Februárban az export 165,1 milliárd dollár értékű volt, az import pedig 210,9 milliárd dollár értékű, ennek eredményeként a kereskedelmi egyenleg 45,8 milliárd dolláros deficitet mutatott, ami ugyan alacsonyabb a felülvizsgált januári 47 milliárdnál, azonban magasabb a várt 44,4 milliárd dollárnál.
USA - 2009 júniusa óta nem látott mértékben emelkedtek az import árak
Az előzetes várakozásokat is meghaladó mértékben emelkedtek az import árak az USA-ban március folyamán.
Gyógyszerártámogatás: már az idén 25,9 milliárd forint csökkentés
Már az idén 25,9 milliárd forint megtakarítást remél a kormány azoktól az intézkedésektől, amivel a gyógyszer-ártámogatást csökkenti és amivel a gyógyszergyártók és -forgalmazók terheit növeli - írja a portfolio.hu kedden a birtokába került részletes kormányzati "elképzeléscsomagra" hivatkozva.
Kína folytatja spanyol államkötvények vásárlását
Kína folytatja a spanyol államkötvények vásárlását. Ezt egy spanyol kormányzati forrás közölte azután, hogy a spanyol és a kínai kormányfő Pekingben tárgyalt kedden.
EU-elnökség - Cséfalvay: a belső piac erősítésére, a bürokrácia lebontására, az innováció növelésére van szükség
Gödöllő, 2011. április 12., kedd (MTI) - Az európai belső piac erősítése, a bürokratikus akadályok lebontása, az innovációs tevékenység fokozása szükséges a gazdasági versenyképesség növeléséhez - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán államtitkár az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa keddi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón, Gödöllőn.
Bajnai: Bajnai: keményen dolgoztak a magyar EU-elnökség szakértői a hatos jogszabálycsomagért és az Euró plusz paktumért
A hat új jogszabály és a versenyképességi paktum elfogadásáért dicséret illeti a keményen dolgozó Van Rompuy bizottságot és a magyar elnökségi munkában ezzel foglalkozó szakembereket is - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő kedden Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és a német Bertelsmann Alapítvány konferenciáján.
Budapesten ülésezett az ESMA
A magyar EU elnökség keretei között Budapesten ülésezett kedden az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) felügyeleti tanácsa - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az MTI-vel.
Áremelésre készül a Chrysler a japán problémák miatt
Áremelésre készül az amerikai Chrysler autógyár a Japánból származó elektronikus alkatrészek szállításának akadozása miatt - közölte e társaság vezérigazgatója.
Devizatipp: USD/YPY - vétel
Az elmúlt hetek emelkedő szakaszának korrekcióját láthatjuk az USD/JPY devizapárban. A napon belüli leszúrás az esés végét jelzi, hamarosan folytatódhat az emelkedés, ezért vétel javasolt.