Az EIB mintegy egymilliárd euró hitelt bocsát Románia rendelkezésére
Az Európai Beruházási Bank (EIB) az idén összesen mintegy 1 milliárd euró hitelt bocsát Románia rendelkezésére - jelentette be Mathias Kollatz-Ahnen, az intézmény alelnöke pénteken Bukarestben.
Nem csökken az eladói nyomás a réz piacán
Nem sikerült a 4.50-es szintet tesztelnie a réz árfolyamának és visszacsúsztunk a 4.25-ös támaszhoz. Ez egyelőre megtartotta a jegyzést, de nem látszik csökkenni az eladók nyomása. (Solar Capital)
Devizapia: EUR/CHF - Az elvárt szint teljesült
Az EUR/CHF árfolyama az elmúlt napok elemzéseinek megfelelően teljesítette az 1.3000-as szintet, sőt egyelőre úgy tűnhet, tartósan fölé kerül.
Márciusban lassult a magyar feldolgozóipar bővülése
Lassuló ütemben de, tovább bővül a magyar feldolgozóipar, a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 53,8 pontra csökkent a februári 56,9 pontról - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) pénteken.
Németországban 0,5 százalékra csökken az államháztartási hiány 2014-ben
Németország a következő négy évben folyamatosan csökkenti GDP-arányos államháztartási hiányát, a deficit 2014-ben már csak 0,5 százalék lesz.
4,2 százalékos lett a kormányzati szektor hiánya tavaly
A kormányzati szektor tavalyi, a túlzott hiány eljárás (EDP) keretében az Európai Uniónak 2011. március 31-én jelentett hiánya 1.132 milliárd forint, a GDP 4,2 százaléka volt. A kormányzati szektor ESA-módszertan szerint számolt deficitje pedig az előzetes adatok szerint 1.153 milliárd forintot, a GDP 4,3 százalékát tette ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Délután lehet csak említésre méltó mozgás a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,19 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 23.077,96 ponton nyitott pénteken. Eseménytelen, kis forgalmú napot, illetve enyhe visszaesést, esetleg növekedés várható a mai nap folyamán. A befektetők figyelme leginkább a délutáni amerikai makroadatokra fog koncentrálódni, mely során ismertetésre kerül a márciusi foglalkoztatottsági, valamint a feldolgozóipari adat.
Jelentősen nőtt januárban a külkereskedelmi termékforgalom
Januárban a külkereskedelemi termékforgalom volumene jelentősen nőtt, az exporté 21, 2 az importé 22,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet euróban a kivitel 26,1 százalékkal, a behozatal 30,2 százalékkal. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 400,8 millió eurót tett ki, 61,1 millió euróval kevesebbet, mint 2010. januárban - közölte a részletes januári adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
OTP részvény: kipp-kopp!
Sikerült lekoppintani a keddi kereskedési napot, az 50 napos mozgóátlag most is megállította az emelkedést, ugyanakkor az 5550 forintos támasz szintén megtartotta.
Csökkenéssel zárt a tokiói tőzsde
Csökkenéssel zárt a tokiói értéktőzsde pénteken, az új japán pénzügyi év első napján.
Csökkenést mutat az arany jegyzése
Csökkenést mutat a határidős arany árfolyama a pénteki elektronikus kereskedés során, miután késő csütörtökön Narayana Kocherlakota, a Minneapolis-i Fed elnöke - aki egyébként a nyíltpiaci bizottság tagja is - úgy fogalmazott, hogy a kamatszint az év végéig 75 bázispontra emelkedhet.
Az orosz feldolgozóipari teljesítménymutató 4 és fél éves csúcson
Az orosz feldolgozóipari teljesítménymutató (beszerzési menedzser mutató) négy és fél éves csúcsra emelkedett márciusban elsősorban annak a hatására, hogy az új megrendelések három éve legmagasabb szintre emelkedtek.
Bővülés mutatkozott a kínai feldolgozóipari aktivitásban
Három hónap után először mutatott emelkedés a kínai feldolgozóipari aktivitás március folyamán, mindez segít enyhíteni azokon az aggodalmakon, mely szerint a monetáris szigorítás a kínai gazdaság lassulásához vezet.
Nőtt a tavalyi osztrák deficit az új uniós számítási módszer miatt
Az előzetesen becsülthöz képest egy százalékkal felfelé korrigálta az osztrák statisztikai hivatal a tavalyi költségvetési hiányt az új európai uniós számítási szabályok miatt.
Kiköszörülhetik a tegnapi csorbát a nyugat-európai tőzsdék
A tegnapi csökkenés után a második negyedév első kereskedési napja emelkedéssel indulhat az európai piacokon, leginkább a délutáni amerikai foglalkoztatottsági adatokat megelőző optimizmusnak köszönhetően.
Erős negyedévet zártak az USA piacok
Alacsony piaci forgalomban, kismértékben csökkenő indexekkel zárult az első negyedév utolsó kereskedési napja az amerikai részvénypiacokon. A befektetők óvatosabb viselkedése mögött a pénteki foglalkoztatottsági adatokat megelőző bizonytalanság állt.
Erősödött a forint péntek reggelre
Budapest, 2011. április 1., péntek (MTI) - Erősödött a forint a legfontosabb külföldi valutákkal szemben a bankközi devizapiacon péntek reggelre. A svájci frankot már 204 forint alatt jegyezték.
Továbbra is spekuláljunk a forint erősödésére!
Lendületesen erősödik a forint, hetek óta nem ütközött akadályba az árfolyam. A technikai kép alapján tovább süllyedhet a devizapár, kisebb megállókkal a 260,5-ös támaszt is elérheti a kurzus.
Fogyni akar? Aludjon! - új tudományos módszer
A fogyást általában a diétához és a mozgáshoz kötjük, ám egy új tanulmány szerint alvási szokásainkon is érdemes változtatni, ha komolyan vágyunk a súlycsökkenésre.