Magas túljegyzés és megemelt értékesítés a 12 hónapos DKJ aukción
Magas túljegyzésre megemelte a 12 hónapos diszkont kincstárjegy értékesítést az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján, s a hozam is emelkedett.
Továbbra is sávozik az olaj
Továbbra is egy sávba van beszorulva az olaj árfolyama, mely különösen érzékenyen reagál a dollár mozgására. A kereskedés meglehetősen hektikus a napokban, az hozhatna változást, ha 84 felett tudna zárni, vagy pedig 80 alá beesni. (SolarCapital)
Emelkedett a BUX a délelőtt folyamán
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 51,05 pontos nyitás után tovább erősödött csütörtökön délelőtt.
A TriGranit Csoport lezárta a WestEnd refinanszírozását
A TriGranit Csoport lezárta a budapesti WestEnd City Center mintegy 400 millió eurós refinanszírozását a német Pfandbriefbank által vezetett nemzetközi bankkonzorciummal - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
Ezentúl retteghetnek a német adócsalók?
A német és a svájci pénzügyminiszter megállapodást írt alá, amelynek révén Berlin könnyebben tudja majd felderíteni a svájci bankszámlával rendelkező német adóelkerülőket.
10 százalékkal csökkenő profitról számolt be a Santander
Közel 10 százalékkal esett a legnagyobb euróövezeti bank, a spanyol Santander nyeresége a január-szeptemberi időszakban az előző évihez képest, miközben a harmadik negyedévben már 26 százalékos volt a profitcsökkenés, főként a bedőléssel fenyegető hitelekre vonatkozó szabályok szigorítása miatt.
Erősen kockázatosnak tartja a fogyasztói csoportokban való részvételt a PSZÁF
Ismételten a fogyasztói csoportokban való részvétel veszélyeire hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hangsúlyozva, hogy kiemelten kockázatosnak tartja a felügyelete alá nem tartozó és az utóbbi időben egyre aktívabban jelentkező fogyasztói csoportszervezőket, ezek ugyanis komoly károkat okozhatnak a nehéz helyzetben lévő fogyasztóknak.
Megosztja az elemzőket a legfrissebb foglalkoztatottsági adat
Jobbak lettek a harmadik negyedévi foglalkoztatottsági adatok a piaci várakozásoknál, de az MTI által megkérdezett elemzők véleménye megoszlott arról, hogy ez egyértelműen trendfordulót jelez-e.
Fontos szintek közelében az EURUSD
A szeptemberi emelkedés során több mint 1400 pontot ugrott az EURUSD jegyzése és így rövidtávon igencsak túlvett állapotot mutattak az indikátorok. Az elmúlt napokban stabilizálódni próbál az árfolyam és a dollár is kezd némileg magára találni. Egyelőre azonban még csak az emelkedő trend korrekciójáról beszélhetünk. Viszont fontos támaszszint környékén jár az árfolyam. Amennyiben az emelkedő trendvonalat letöri az árfolyam, és 1.35 alá is be tud csúszni, úgy felül kell vizsgálni az emelkedő trend koncepcióját. (Solar Capital)
Pluszban az európai piacok
A Royal Dutch Shell olajipari és a Sanofi-Aventis gyógyszeripari vállalat felől érkező hírek hatására emelkednek az európai piacok. Londonban a FTSE-100 index 42,43 ponttal, a frankfurti DAX-30 mutató 35,31 ponttal, a párizsi CAC-40 index 28,56 ponttal emelkedett a kereskedés indulásakor.
Tele van eladásra váró új lakással Budapest
A folyamatosan szűkülő fővárosi újlakás-piac ellenére nő a még eladatlan lakások aránya: Budapesten 188 projekt áll értékesítés alatt, összesen mintegy 19.300 új lakással, melynek 31 százalékát még nem adták el - derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis 2010 őszi elemzéséből.
Hernádi Zsolt elkerülhetetlennek tartja a válságadókat
A kormány tartani akarja a 3,8 százalékos államháztartási hiányt, így aligha maradt más, mint a bevételek növelése adóemelések, egyszeri, árbevételre kirótt válságadók révén - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban.
Csúcsközelben korrigál az FTSE 100
Szépen kapaszkodott fel az angol részvényindex határidős terméke, de a korábbi éves csúcs közelében megtorpant az emelkedés és korrekció következett. Jelenleg az előző ellenállásszint 5630 zajlik, és egyelőre az immáron támaszként működő szint megtartotta az árfolyamot. Ha kellően erős támaszt tud adni, akkor az árfolyam rövidebb időn belül ismét megpróbálkozhat az 5800 körüli szint áttörésével. (Solar Capital)
Mérsékelt árfolyammozgás a forintpiacon
Gyengülni kezdett a forint az euróval szemben; csütörtökön 9.45 órakor az eurót 275,44 forinton jegyezték a kora reggeli 274,86 és a szerda délutáni 274,50 forint után.
Jövőre 135 milliárd koronás hiánnyal számol a cseh költségvetés
Jövőre 135 milliárd koronás költségvetési hiánnyal fog gazdálkodni a cseh állam; az államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékát tenné ki - a költségvetés tervezetét csütörtökre virradóra fogadta el első olvasatban a cseh képviselőház.
Minden várakozást felülmúlt a Shell nyeresége
Minden elemzői várakozást felülmúló nyereségről számolt be a Royal Dutch Shell a harmadik negyedévre vonatkozóan, a magas olaj és gáz áraknak köszönhetően a profitja 18 százalékkal emelkedett.
Ez történt tegnap az amerikai piacokon
Újra vegyesen zártak a főbb amerikai részvényindexek. A Dow Jones IA és az S&P 500 veszteséggel fejezték be a tegnapi kereskedést, a Nasdaq 100 viszont ismét felülteljesítő volt és nyereséggel zárta a napot. (Solar Capital)
Tovább mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon
2010 III. negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 823 ezer fő volt, ami 39 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 6, százalékkal, 466 ezer főre nőtt, ami 0,6 százalékponttal magasabb, azaz 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - olvasható a KSH jelentésében.
Korigálhat a BÉT a szerdai esés után
A szerdai nap korrekciójaként óvatos emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén, Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a szerdai esés után korrekcióra számít.
Állami Nyomda részvény - elemzés
Szeptember végén a beszűkülésből felfelé indult meg melynek során sikerült az április óta mutatkozó csökkenő trendvonal alól is kilépnie. Messzire viszont nem jutott, 740-750 forintnál elakadt az emelkedés, a 780 forintos szint elérésével már nem is próbálkozott.