Magyar Hírlap: Becsey: 1,8-2 milliárd euró működőtőke jöhet az idén
Budapest, 2010. október 26., kedd (MTI) - Az idén, a kormány legóvatosabb becslése szerint is, 1,8-2 milliárd euró összértékű újonnan bejelentett működőtőke-beáramlást várnak, amely a következő években több mint hatezer új, közvetlen munkahelyet jelent majd Magyarországnak - mondta Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár a Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban.
Már most túlterhelt az idei karácsonyfapiac
Kapacitása kimerítésétől tart a norvég "karácsonyfapiac": az idei szezon fenyőfakereslete már most lehengerlőnek ígérkezik.
Japánban nem lesz többé kazettás Walkman
A digitális zenelejátszók térhódításával a Sony Japánban beszünteti a kazettás Walkman forgalmazását, jóllehet a hordozható személyi elektronika fogalmát megteremtő lejátszó külföldi piacokra szánt változatát továbbra is gyártani fogják.
Aranybánya ez az ország
Aranybánya ez az ország címmel látott napvilágot a Széchenyi-díjas tudósházaspárral - Vizi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökével, és feleségével, Ádám Veronika akadémikussal, a Semmelweis Egyetem intézetvezető egyetemi tanárával - készült interjúkötet, amelyet hétfőn mutattak Budapesten.
Románia kilenc havi államháztartási hiánya 4,6 százalékra nőtt
Bukarest, 2010. október 25., hétfő (MTI/Reuters) - Románia idei első kilenc havi GDP-arányos államháztartási hiánya 4,6 százalékra nőtt az augusztus végi 4,1 százalékról, de továbbra is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által engedélyezett szint alatti a deficit - az ország pénzügyminisztériumának hétfői közlése szerint.
Tőzsde - New York: emelkedés zárás előtt két órával
New York, 2010. október 25., hétfő (MTI/Reuters) - Pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a kereskedés vége előtt két órával.
A forint gyengült estére
London, 2010. október 25., hétfő (MTI/Reuters) - Estére a forint gyengült az euróval szemben a délutáni szinthez képest, de továbbra is erősebb volt a reggeli értékhez viszonyítva. A svájci frankhoz képest a forint esti árfolyama alacsonyabb volt a délutáni és a reggeli kurzushoz egyaránt a nemzetközi bankközi devizapiacon.
BÉT - Mérsékelten optimista nemzetközi hangulatban emelkedett a BUX - FRISSÍTETT (új: áruszekció)
Budapest, 2010. október 25., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 187,12 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 23.418,03 ponton zárt hétfőn.
Az OTP Bank-hoz igazol az FHB volt vezére
Ingatlan, agrár- és kisvállalkozás-finanszírozási divíziót alakít ki az OTP Bank, a divíziót november elsejétől Gyuris Dániel vezeti vezérigazgató-helyettesként - közölte a bank a BÉT honlapján hétfőn
Csaknem félmillió ügyfél a 20 éves Uniqánál
Az Uniqa Biztosító mára csaknem félmillió ügyféllel és évi több mint 50 milliárd forint díjbevétellel rendelkezik - közölte a biztosító az MTI-vel abból az alkalomból, hogy a biztosító - jogelődjei révén - két évtizeddel ezelőtt lépett a magyar piacra.
Estére elfogyott a forint napközbeni ereje
Hétfőn a dollár főbb devizákkal szembeni gyengülését követve erősödött a forint a G20 hétvégi tanácskozása által gerjesztett befektetői aktivitásnak köszönhetően.
A gyenge dollár hozott némi emelkedést Európában
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn enyhén emelkedtek. Elsősorban a bányaipari papírok drágultak a dollár gyengülése miatt emelkedő fémárak hatására.
Kikerülhet a csődvédelem alól a Märklin
Göppingen, 2010. október 25., hétfő (MTI/dpa) - Az év végére kikerülhet a csődvédelem alól a Magyarországon is érdekelt Märklin, a világ legnagyobb modellvasút-gyártó társasága.
Magyar-vietnámi együttműködési megállapodást írt alá az ITD Hungary
Budapest, 2010. október 25., hétfő (MTI) - A magyar-vietnami gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Márton Péter, az ITD Hungary - Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség - vezérigazgató-helyettese Hanoiban Do Kim Langgal, a vietnami Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felügyelete alatt működő helyi testvérintézmény, a VIETRADE (Vietnam Trade Promotion Agency) vezérigazgató-helyettesével - közölte az ITD az MTI-vel hétfőn.
Simor - a nyugdíjpénztárak kereslete hiányozhat az állampapír piacról
A magánnyugdíjpénztárak szokásos állampapír kereslete, mintegy 180 milliárd forint hiányozni fog jövőre az állampapír piacról - válaszolta egy kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.
Készházak az árvíz-sújtotta településeken
Budapest, 2010. október 25., hétfő (MTI) - Az első készház múlt csütörtökön készült el, de a többi 15 ház is készen lesz a hónap végéig a borsodi árvíz sújtotta területen - közölte a Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozata az MTI-vel.
Idén is másfél millió autós válthat biztosítót
Annak ellenére, hogy a 4 millió autós 10 százaléka már év közben vásárolt kocsit, és akkor kötött rá - aznapi fordulónappal - biztosítást, idén is lesz másfél millió váltó a hamarosan kezdődő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, amelyben négy biztosító között dőlhet el a verseny - közölte a kotelezo.hu alkusz az MTI-vel.
Enyhe plusszal indult a hét a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 187,12 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 23.418,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.
MABISZ-javaslatok a cégek felelősségbiztosítására
Budapest, 2010. október 25., hétfő (MTI) - A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) indítványozza, hogy minden hatósági engedélyköteles tevékenység végzése esetén legyen kötelező felelősségbiztosítást kötni - ezt a kormánynak készített, az ajkai vörösiszap-katasztrófa következményeit összegző jelentésében fogalmazza meg.
Elemzők - kamatemelés nincs napirenden, kamatcsökkentésre lehet esély
Kamatemelésre a belátható előrejelzési távlatban várhatóan nem lesz szükség, kamatcsökkentésre ugyanakkor nyílhat esély, bár ehhez az kell, hogy a forint stabil maradjon a svájci frankkal szemben - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők az 5,25 százalékos alapkamatot változatlanul hagyó hétfői MNB-ülés után.