Megoszlik a szociális partnerek véleménye minimálbér emeléséről

Budapest, 2010. október 19., kedd (MTI) - Az Országos Érdekegyeztető Tanács oldalai még nem alakították ki álláspontjukat a jövő évi béremelési tervekről, így arról sem, hogy mekkora minimálbér emelésben gondolkodnak, azonban úgy tűnik, hogy egy 5 százalék körüli emelés lehet a kiindulópontja a bértárgyalásoknak, amelyek október végén indulhatnak.
2010. 10. 20. 17:51
Megosztás:

Az OTP cipelte plusszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,95 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 23.628,15 ponton zárt szerdán.
2010. 10. 20. 17:37
Megosztás:

Európa lassan mászik ki a válságból - Miért? - IMF elemzés

Csak lassú ütemű kilábalást vár Európa fejlett ipari országai számára a Nemzetközi Valutaalap (IMF): most közzétett régiós gazdasági kitekintésében arra figyelmeztet, hogy az adósságcsökkentést óvatosan kell folytatni, szükség esetén a tervezett intézkedéseket fel kell függeszteni. A felzárkózó európai országok számára viszont az államháztartási hiány gyors csökkentését javasolja, mert különben a görögországihoz hasonló válsággal szembesülhetnek.
2010. 10. 20. 17:31
Megosztás:

Az EU vizsgálódik - a tárgy: magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervek

Az Európai Bizottság megvizsgálja a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyar terveket, és várhatóan a jövő hónapra el is készül az értékeléssel - mondta Amadeu Altafaj Tardio, Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője szerdán a MTI-nek.
2010. 10. 20. 17:01
Megosztás:

Visszanyerte tegnap elvesztett erejét a forint

Szerdán nemzetközi hatásra erősödött a forint, egy euró délután már két forinttal kevesebbet ért, mint kedden este.
2010. 10. 20. 16:31
Megosztás:

Lefeleződtek az Amylin cég részvényei!

Az Amylin vállalat egy gyógyszerfejlesztő és -gyártó cég. A cég portfoliója két fő termékre épül, mindkettő a diabétesz kezelésére fókuszál. Ez a kettő a BYETTA és a SYMLIN injekciók.(Solar Capital)
2010. 10. 20. 16:22
Megosztás:

Novemberben elhagyja a New York-i tőzsdét a Magyar Telekom

A Magyar Telekom New York-i tőzsdei jelenléte várhatóan november 12-én szűnik meg, amikortól már nem lehet kereskedni a társaság amerikai letéti részvényeivel - közölte a távközlési társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2010. 10. 20. 16:03
Megosztás:

A válság hatásait figyelembe vevő javaslatot tett az EP a jövő évi EU-költségvetésre

A kiadásokban a korábbiaknál visszafogottabb, a nemzetközi gazdasági válság hatásait figyelembe vevő álláspontot fogadott el az Európai Parlament szerdán az Európai Unió 2011. évi költségvetéséről.
2010. 10. 20. 15:55
Megosztás:

Tejhiány Szerbiában - Magyarország is fölmerült mint lehetséges tejexportőr

Marton András, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2010. október 20., szerda (MTI) - Külföldről hozna be tejet a belgrádi kormány, hogy enyhítse a Szerbiában kialakult tejhiányt; az illetékes minisztérium a németországi és romániai mellett magyarországi ajánlatokat is mérlegel - írta a szerdai szerb sajtó.
2010. 10. 20. 15:46
Megosztás:

Az MNB 600 millió forintért vásárolt jelzáloglevelet a másodpiacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szerdán megtartott másodpiaci jelzáloglevél-vásárlási tenderén a benyújtott 11 milliárd forint ajánlatból mindössze 600 millió forint értékűt fogadott el - közölte a jegybank a honlapján.
2010. 10. 20. 15:45
Megosztás:

USA - A tegnapi veszteségeket ma erősödő tőzsdenyitás követte

Az amerikai tőzsdéken szerdán lendületet adtak az árfolyamok erősödésének a kereskedés előtt nyilvánosságra hozott negyedéves vállalati adatok. Néhány cég azonban csalódást okozó eredményt közölt, ami fékezte az indexek emelkedését.
2010. 10. 20. 15:41
Megosztás:

Kína nem szigorítja tovább a ritkaföldfém-exportot

Pekingben szerdán cáfolták, hogy Kína tovább korlátozná a ritkaföldfémek exportját, a mobiltelefontól a sugárhajtóműig a fejlett technológia számos területén nélkülözhetetlen anyagok piacán egyeduralkodó ázsiai ország vezetése azonban nemigen nyugtathatja meg a külföldi kormányokat és cégeket - írta a Reuters hírügynökség.
2010. 10. 20. 15:34
Megosztás:

Pocsék lett a Morgan Stanley negyedéves eredménye

A Morgan Stanley a szakértők által vártnál jóval kisebb, 5 centes egyszeri tételek nélküli részvényenkénti eredményt ért el az idei harmadik negyedévben. A szakértők 15 centre számítottak.
2010. 10. 20. 15:25
Megosztás:

Az Altria 28 százalékkal növelte profitját

Az Altria csoport, a legnagyobb amerikai dohányipari vállalat, a szakértők által vártnál nagyobb, 28 százalékos adózott eredménynövekedésről számolt be a harmadik negyedév alapján szerdán.
2010. 10. 20. 15:12
Megosztás:

Bulgáriában jövőre nő a tb-járulék

Szófia, 2010. október 20., szerda (MTI/Reuters) - Bulgáriában jövőre 1,8 százalékponttal növekszik a társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke - közölte szerdán a munkaügyi miniszter.
2010. 10. 20. 15:07
Megosztás:

A Boeing profitja a vártnál jobban nőtt

A harmadik negyedévében a vártnál jobban nőtt az amerikai Boeing profitja, mivel bővültek a bevételei a polgári célú repülőgépgyártásban.
2010. 10. 20. 14:51
Megosztás:

Szerény pluszban a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 93,90 pontos nyitás után szerdán kora délutánig erősödött.
2010. 10. 20. 14:40
Megosztás:

Jövőre 3 százalékos GDP növekedéssel számol az MFB

Magyarországon az idei évre 0,9 százalékos, 2011-re 3 százalékos GDP bővülés várható a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) harmadik negyedéves makrogazdasági elemzése szerint.
2010. 10. 20. 14:37
Megosztás:

Lassú európai gazdasági kilábalásra számít az IMF

Csak lassú ütemű kilábalást vár Európa fejlett ipari országai számára a Nemzetközi Valutaalap (IMF): most közzétett, régiós gazdasági kitekintésében arra figyelmeztet, hogy az adósságcsökkentést óvatosan kell folytatni, szükség esetén a tervezett intézkedéseket fel kell függeszteni. A felzárkózó európai országok számára viszont az államháztartási hiányok gyors csökkentését javasolja, különben a görögországihoz hasonló válsággal szembesülhetnek.
2010. 10. 20. 14:15
Megosztás:

A román képviselők sem tökéletesek

A román képviselőház megszavazott két törvénymódosítást, amelyek szerint 5 százalékra csökken az alapvető élelmiszerek áfája, és a 2000 lejnél kisebb nyugdíjak (a romániai nyugdíjak többsége) adómentessé válnak.
2010. 10. 20. 14:04
Megosztás: