Megkezdődött New Yorkban a Galleon-per
New York, 2011. március 8., kedd (MTI/AFP/Reuters/AP) - Az esküdtek kiválasztásával kedden New Yorkban megkezdődött a Galleon-per, amelynek során Radzs Radzsaratnamot, a Galleon fedezeti alap egykori vezetőjét azzal vádolják, hogy bennfentes kereskedéssel több mint 50 millió dollár haszonhoz jutott.
Kizárt agrárvállalkozások az Új Széchenyi Tervben - Továbbra is az ÚMVP marad a támogatási forrás
Nem vehetnek részt az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázataiban az agrártermelők, ha éves árbevételük több mint 50 százalékban a mezőgazdaságból származik. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint az Európai Unió tiltja a kettős finanszírozást, ezért kellett meghatározni, mely vállalkozásokat támogathat az ÚSZT, melyeket az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP). Ez utóbbi továbbra is elsősorban az agrárgazdasági mikrovállalkozásokra koncentrál az 5 ezer főnél kisebb településeken, míg az ÚSZT-hez a nagyobb lélekszámú helységek, a városok és a kistérségi központok „nem mezőgazdasági termelői” tartoznak. Az agrárágazati szereplők ugyanakkor vitatják a mai elkülönítési szempontokat. A nagyobb gazdálkodókat tömörítő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a közelmúltban levélben kért szabályozási változtatásokat Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől. Az érdekképviselet szerint Brüsszel nem akadályozná meg a különböző uniós pénzügyi alapok összehangolását, így a mezőgazdasági vállalkozások az ÚSZT-ből is forrásokhoz juthatnának.
Líbia - Az EIA megemelte a WTI olajfajta idei átlagárára vonatkozó becslését
Washington, 2011. március 8., kedd (MTI/Reuters) - Az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) jelentősen megemelte a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta idei hordónkénti átlagárára vonatkozó becslését a közel-keleti és az észak-afrikai zavargások hatására.
A nyugat-európai értéktőzsdék szerény teljesítményt nyújtottak
London, Frankfurt, Párizs, 2011. március 8., kedd (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék kedden gyengén teljesítettek: az olcsóbb olaj jó hatását ellensúlyozták az újfent erősödő aggodalmak az euróövezeti államadósság-problémák miatt.
Londoni elemzők emelik olajár- és magyar inflációs előrejelzésüket
Meredeken emelték idei olajár-előrejelzéseiket kedden londoni iparági elemzők, a líbiai kínálat kiesésére és az ezzel egy időben növekvő globális keresletre hivatkozva. A citybeli szakelemzők az olajárhatás miatt emelték a magyarországi inflációra adott prognózisukat is, magyar gazdasági növekedési jóslatukat ugyanakkor rontották.
Varró László a Moltól az Nemzetközi Energia Ügynökséghez távozik
Varró László, a Mol-csoport stratégia fejlesztési igazgatója a párizsi székhelyű Nemzetközi Energia Ügynökségnél (IEA) folytatja pályáját, ahol a gáz- és árampiaci igazgatóság vezetője lesz - közölte az olajipari társaság kedden az MTI-vel.
Messze leszakadt Európától a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,16 pontos, 1,34 százalékos csökkenéssel, 22.633,25 ponton zárt kedden. A piaci elemző szerint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alulteljesített a régióhoz képest. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények - az erősödő Richter kivételével - gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Megbénult a líbiai olajkereskedelem
Gyakorlatilag megbénult a líbiai olajkereskedelem, mert a bankok megtagadták a fizetések kiegyenlítését dollárban az amerikai szankciók hatására - közölték ipari források kedden a Reuters hírügynökséggel.
Átalakulóban a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható támogatások rendszere
Tizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára – jelentette ki Fellegi Tamás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén 2011. március 4-én, Budapesten. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a folyamatba rendszerszerűen vonják be a szakmai szervezeteket.
EP: a szabadkereskedelmi tárgyalások nem veszélyeztethetik az uniós mezőgazdaságot
Strasbourg, 2011. március 8., kedd (MTI) - Az Európai Bizottság az unión kívüli partnerekkel folytatott szabadkereskedelmi tárgyalások során ne tegyen olyan engedményeket, amelyek hátrányosan befolyásolnák az európai mezőgazdaságot - olvasható az Európai Parlament (EP) által kedden Strasbourgban elfogadott állásfoglalásban.
Könnyített fedezet az agrár vis maior hitelprogramhoz
Budapest, 2011. március 8., kedd (MTI) - Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) március 14-től könnyített fedezeti feltételekkel nyújtja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogramhoz készfizető kezességét - tájékoztatta az AVHGA kedden az MTI-t.
RFV-ből E-Star lett a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. kibocsátó Tőzsdére bevezetett törzsrészvényei tekintetében a Terméklista adatait 2011. március 9-i hatállyal módosítja - olvasható a BÉT honlapján.
Már 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számol a német jegybank
A jó német gazdasági konjunktúra nyomán fél százalékponttal, 2,5 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését a német Bundesbank.
Új pályázati kiírások turisztikai fejlesztésre
A régiók turisztikai lehetőségeinek kihasználására lehet pályázni 2011. március 1-jétől az Új Széchenyi-terv keretében. A hat regionális operatív programban meghirdetett kiírás együttes kerete 12,4 milliárd forint 2011–13-ra. Ebből az előzetes becslések szerint 264 projekt kaphat támogatást.
Az OPEC még nem döntött az olajtermelés növeléséről
Még nincs döntés az OPEC termelésének a növeléséről - jelentette be kedden a kuvaiti olajügyi miniszter.
A bizonytalan jövő kedvez az öngondoskodásnak
Budapest, 2011. március 8., kedd (MTI) - Amíg Ausztriában a lakosság 65 százalékának van az időskori anyagi helyzetét javító életbiztosítása, addig Magyarországon ez az arány 27 százalék, de javul az öngondoskodási hajlandóság, amelynek oka a bizonytalan jövőben keresendő - közölte a Generali-Providencia Biztosító kedden az MTI-vel.
Szerdától lehet kereskedni a Diákhitel Központ új kibocsátású kötvényével
Szerdától lehet kereskedni a Diákhitel Központ Zrt. 35 milliárd forint értékű kötvényprogramja első kibocsátásának kötvényével - közölték a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos honlapján kedden.
Csak átmeneti volt a forinterősödés
A reggeli szerény erősödés után a nemzetközi devizapiaci folyamatokat követve gyengült a forint: az eurót kedden délután négykor 273,16 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 271,45 forint és a péntek délutáni 271,33 forint után.
A Spar nem felel a csomagolásérét és az azon található feliratokért
A hatályos magyar jogszabályok alapján a gyártó felel az általa végzett csomagolásért és az általa felhelyezett jelölésekért - tájékoztatta a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI-t.
Mérsékelt erősödés az amerikai piacnyitás során
Emelkedő indexekkel nyitottak kedden az amerikai tőzsdék a líbiai válság eszkalálódásával együtt a nemzetközi olajellátási aggodalmak enyhülésére.