Fogyasztóvédők - megtévesztő lehet a Magyar Posta SzerenCSEKK játéka

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint a Magyar Posta nem tájékoztatja kellőképpen a fogyasztókat, amikor a SzerenCSEKK nevű játékban való részvételre hívja fel őket, ez pedig megtévesztő lehet.
2010. 11. 29. 07:43
Megosztás:

Törvényességi problémák a nyugdíj-hozzájárulással kapcsolatban

A félszuperbruttó szerint fizetik a foglalkoztatottak a személyi jövedelemadót, vagyis az adóalapba beleszámít a munkaadó tb-járuléka is, de a parlamenthez pénteken benyújtott törvényjavaslat ezeket a részeket nem érinti, csak azt, hogy a munkaadók a továbbiakban nem nyugdíjjárulékot, hanem nyugdíj-hozzájárulást fizetnek - hívja fel a figyelmet a Népszabadság a hétfői számában "Zsonglőrködik a kabinet" című cikkében.
2010. 11. 29. 07:24
Megosztás:

Különadó - a beruházásokhoz és az osztalékhoz is hozzányúl a Magyar Telekom

Hozzá kell nyúlni a beruházásokhoz, az osztalékhoz, mert a napi működésen a Magyar Telekom nem tudja megspórolni a 27 milliárd forint különadót - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója abban az interjúban, ami a Napi Gazdaság hétfői számában jelent meg.
2010. 11. 29. 07:15
Megosztás:

Jóváhagyta az EU az Írországnak szánt mentőcsomagot

A korábban jelzett 85 milliárd eurós helyett 67,5 milliárd eurós uniós mentőcsomagot hagytak jóvá vasárnap Írország számára - jelentette be Brüsszelben Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, a 16 euróövezeti ország pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke.
2010. 11. 29. 07:01
Megosztás:

Lassabban bővül a magyar gazdaság régiós társainál

Az EU átlagánál gyorsabban, de a régió országainak többségénél lassabban fejlődik Magyarország a következő két évben; a 2011. évi adóátrendezés biztosítja az államháztartási hiány 3 százalék alá csökkenését, de nem biztosítja ennek fenntarthatóságát, s hátrányos a gazdasági növekedés szempontjából - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
2010. 11. 29. 06:48
Megosztás:

Belerokkanunk a számlák fizetésébe?

A háztartások 30-40 százalékkal költenek többet közüzemi számlákra mint 2007-ben - közölte Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzet hétfői számában.
2010. 11. 29. 06:24
Megosztás:

Az EU mindent megtesz a válság visszafogásáért

Állandó pénzügyi stabilitási mechanizmust hoz létre az Európai Unió 2013-ra a mostani átmeneti eszköz helyett, hogy ne csupán kezelje, hanem hatékonyabban meg is előzze a jövőbeni válságokat - jelentették be a pénzügyi területen illetékes EU-vezetők vasárnap este Brüsszelben.
2010. 11. 29. 06:15
Megosztás:

Hírességek köszönnek el az internettől jó cél érdekében

Amerikai hírességek - köztük Alicia Keys és Lady Gaga - köszönnek el a Facebook és a Twitter közösségi portáloktól az AIDS elleni küzdelem szerdai világnapján, és csak akkor térnek vissza, ha a rajongók összeadnak egymillió dollárt (279,5 millió forintot) Keys gyerekeket segítő Keep a Child Alive nevű alapítványa számára.
2010. 11. 28. 20:31
Megosztás:

Oxigént és CO2-t találtak a Szaturnusz egyik holdja körül

Oxigént és szén-dioxidot talált a Cassini űrszonda a Szaturnusz egyik holdja, a Rhea körül, vagyis a korábbi véleményekkel szemben az égitestet mégiscsak övezi valamiféle légkör.
2010. 11. 28. 19:21
Megosztás:

Magyar vízügyi szakemberek Kínában

Van keresnivalója a magyar vízipari technológiának és tudásnak Kínában - állapították meg a hétvégén zárult Kínai Nemzetközi Zöldipari Expo (CIGIE) magyar résztvevői, köztük a Magyar Vízipari Klaszter és a Magyar Geotermális Egyesület vezetője, akik Pekingben az MTI-nek beszámoltak tapasztalataikról.
2010. 11. 28. 18:50
Megosztás:

Reptéri balfogás: kerozin a kávéban

A Germanwings diszkont légitársaság három gépe szállt fel úgy Berlin Schönefeld repülőteréről, hogy a fedélzeti kerozin került a fedélzeti víztartályba.
2010. 11. 28. 18:14
Megosztás:

Tőzsdejövő: a Fekete Péntek adhat jelet

Elemzők szerint egyelőre nincs jele annak, hogy az euróövezeti bizonytalanság miatt elmúlóban volna a befektetői borúlátás a New York-i értéktőzsdén, ahol azonban fordíthat a hangulaton egy jobb havi amerikai foglalkoztatási adat.
2010. 11. 28. 17:25
Megosztás:

Telelőbe hajtották a jószágokat a Hortobágyon

Bár a jószágok havat nem vittek a hátukon, metsző pusztai szélben indultak téli szálláshelyükre a szombati behajtási ünnepen a Hortobágyon.
2010. 11. 28. 17:08
Megosztás:

Kétszáz antik műkincs került elő az egyiptomi nemzeti bankból

Kétszáz antik műtárgy, köztük egy faragott kar és görög-római istenségeket megörökítő márvány fejek kerültek elő az egyiptomi nemzeti bank páncélterméből.
2010. 11. 28. 16:03
Megosztás:

Jól megy a Hyundainak, a Hondának és a Nissannak Kínában

Harmadik kínai üzemének megépítésébe kezdett vasárnap a dél-koreai Hyundai Motor autógyár azután, hogy két pekingi gyára az idén bővítette kapacitását; a Honda októberi kínai rekordeladásokról, a Nissan rekordgyártásról számolt be.
2010. 11. 28. 15:43
Megosztás:

Tőzsdére készül a Samsonite

Brit lapértesülés szerint tőzsdére készül a Samsonite, amelynek számos külföldi gyára közül az egyik Szekszárdon van. Az egyebek között utazótáskák és bőröndök készítője 1 milliárd dollár értékben tervez kibocsátani részvényeket - a The Sunday Times értesülése szerint.
2010. 11. 28. 15:30
Megosztás:

Az USD/HUF árfolyam alapján emelkedhetnek az üzemanyagárak

A nyersolaj ára több mint egy dollárral emelkedett egy hét alatt péntek estig, miközben a forint jelentősebben gyengült a dollárhoz képest ugyanebben az időszakban.
2010. 11. 28. 15:01
Megosztás:

Milliókat adtak a divatcézár bútoraiért

Az előzetesen vártnál jóval magasabb, 2,6 millió eurós áron (727,74 millió forintért) kelt el Wolfgang Joop német divatcézár art deco bútorgyűjteménye a Christie's árverésén.
2010. 11. 28. 15:00
Megosztás:

Matolcsy: a kormány segíteni kívánja az öngondoskodást

A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban, amelyben a miniszter azt sem tartotta kizártnak, hogy tavasszal dönthetnek arról, növelnék az önkéntes pénztárakba adómentesen befizethető összeg határát.
2010. 11. 28. 14:20
Megosztás:

Klímacsúcs - Hétfőn kezdődik a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia

Hétfőn kezdődik a mexikói Cancúnban a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia (COP), amelynek célja a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv felváltása egy új nemzetközi megállapodással.
2010. 11. 28. 14:08
Megosztás: