4 havi csúcson zárt Nyugat-Európa - 7000 pont felett a DAX index

Négyhavi csúcson zártak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék, elsősorban az adócsökkentésről szóló amerikai hírek hatására. A frankfurti tőzsde fő mutatója két és fél éve először meghaladta a 7 ezer pontot.
2010. 12. 07. 19:30
Megosztás:

Az ír történelem legnagyobb megszorító csomagja a parlament előtt

Írország eddigi történetének legnagyobb költségvetési kiadáscsökkentését és adóemelését jelentette be kedden a parlamentben az ország pénzügyminisztere.
2010. 12. 07. 19:20
Megosztás:

BÉT - Kedvező nemzetközi hangulatban emelkedtek a részvényárak - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 337,58 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 21.707,61 ponton zárt kedden.
2010. 12. 07. 19:15
Megosztás:

Leminősítés - A Moody's rontotta Budapest és hét bank minősítését is - ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - A Moody's kedden Baa1-ről Baa3-ra rontotta Budapest kötvénykibocsátói minősítését és rontotta hét magyar kereskedelmi bank hitel- és betéti besorolását is; a forint a bizakodó nemzetközi hangulatban ennek ellenére délutánra erősödött, s emelkedtek a részvényárak is a BÉT-en.
2010. 12. 07. 19:02
Megosztás:

Laptoppal a nyelvvizsgán?

Tárgyalások kezdődtek az Euroexam Nyelvvizsga Központ és a Dativus angol-magyar szótárszoftverek fejlesztője, a Dativus Consulting Kft. között. A tárgyalások célja annak lehetővé tétele, hogy a vizsgázók a vizsga alatt ne csak nyomtatott, hanem elektronikus szótárt is használhassanak.
2010. 12. 07. 18:44
Megosztás:

Az EU nem fogja büntetni Magyarországot a nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt

Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2010. december 7., kedd (MTI) - Az Európai Unió nem fogja büntetni Magyarországot a nyugdíjrendszer megváltoztatása, a magánnyugdíjpénztári pillérből az állami nyugdíjrendszerbe visszaáramoltatás miatt - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben.
2010. 12. 07. 18:31
Megosztás:

A RosUkrEnergo kifizette adóságait a Gazprom Export pénzéből

Horváth Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2010. december 7., kedd (MTI) - A RosUkrEnergo kifizette az ukrán Naftogazzal és az orosz Gazprommal szemben fennálló adósságait összesen több mint 2,5 milliárd értékben, mégpedig a Gazprom Exporttól kapott pénzből - jelentette kedden a Kommerszant című orosz üzleti lap.
2010. 12. 07. 18:20
Megosztás:

Megállapodott az EU Oroszországgal, hogy támogatja WTO-tagságát - FRISSÍTETT (Új: sajtótájékoztató)

Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2010. december 7., kedd (MTI) - Minden akadály elhárult annak útjából, hogy az Európai Unió támogassa Oroszország tagságát a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO), a két fél képviselői kedden Brüsszelben jegyzéket írtak alá az EU egyetértéséről.
2010. 12. 07. 18:09
Megosztás:

Kedvező piaci hangulatban emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 337,58 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 21.707,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest
2010. 12. 07. 17:41
Megosztás:

Államháztartás: a novemberi hiány 172 milliárd forint

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – november havi hiánya 172,0 milliárd forintra teljesült, így az államháztartás egyenlege ez év november végén 1.304,8 milliárd forint deficitet mutatott, amely az éves törvényi előirányzat 151 százalékát teszi ki - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t kedden.
2010. 12. 07. 17:40
Megosztás:

Magyarországon 600-900 milliárd forint kárt okoz évente a hamisítás

Magyarországon évente 600-900 milliárd forintos kárt okoznak a különböző áruhamisítások - közölte Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke kedden Budapesten egy háttérbeszélgetésen.
2010. 12. 07. 17:23
Megosztás:

BUX: 21.707,61 pont, +1,58 százalék záráskor

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 337,58 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 21.707,61 ponton zárt kedden.
2010. 12. 07. 17:14
Megosztás:

Elfogadta a parlament a jövő évi költségvetés módosításait és főszámait

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - A jövő évi költségvetés kiadási oldala az eredetileg tervezetthez képest 72 milliárd forinttal, 13.151 milliárdra, a kiadási oldala 71 milliárd forinttal 13.838 milliárdra nőtt, míg a hiánya 1,5 milliárddal 687 milliárd forintra csökkent - döntött a parlament kedden.
2010. 12. 07. 16:57
Megosztás:

GKI-konferencia: megszorítások után gazdaságpolitikai bizonytalanság

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - A gazdaságpolitikai megszorításokkal egy ideig még együtt lehet élni, de a bizonytalansággal csak nagyon nehezen, pedig a 2010 utáni időszakra a bizonytalanság a jellemző - vélekedtek a szakemberek a GKI Gazdaságkutató Zrt. Gazdaságpolitikai dilemmák címmel megszervezett keddi üzleti konferenciáján Budapesten.
2010. 12. 07. 16:42
Megosztás:

Rómában tárgyalt a vidékfejlesztési miniszter

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Róma, 2010. december 7., kedd (MTI) - A tápiószelei génbank gyűjtemény 34.041 tételét emelte ki a nemzeti kincsnek számító, de kihalóban levő növényfajok és terméskultúrák nyilvántartása és hozzáférhetősége példájaként Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a FAO Mezőgazdasági és Élelmezési célú Növényi Genetikai Erőforrások Egyezmény (ITPGRFA) kerekasztal megbeszélésén kedden Rómában.
2010. 12. 07. 16:21
Megosztás:

Jót tett a forintnak a javuló nemzetközi hangulat

Bizakodó nemzetközi hangulatban erősödött kedden a forint: az eurót délután négy órakor 277,77 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 280,01 forint, a késő esti 279,51 forint és a keddre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 278,50 körüli jegyzések után.
2010. 12. 07. 16:20
Megosztás:

Hatalmas rally az energiaszektorban - XLE ETF

Az elmúlt néhány nap emelkedésében is vezető az energiaszektor a részvénypiaci szegmensek közül. Az XLE ETF, amely a charton látható határozott mozgással törte át az ellenállást 64 dollár környékén és az egymást követő napokon sorra új éves csúcsra emelkedett. (Solar Capital)
2010. 12. 07. 16:10
Megosztás:

Elemző- a bankok leminősítése az ország megítélését tükrözi

A magyar kereskedelmi bankok hitelminősítői besorolásának rontása az ország megítélését tükrözi, a cégek ettől nem kerülnek érdemben rosszabb helyzetbe, a finanszírozhatóságuk nem kerül veszélybe - vélekedett a Raiffeisen Bank elemzője.
2010. 12. 07. 15:59
Megosztás:

BNI Magyarország: az idén több mint 1,1 milliárd forint árbevétel

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - A BNI Magyarország tagjai 2010-ben több mint 1,1 milliárd forint árbevételt realizáltak, a szervezet taglétszáma az idén 230 taggal bővült, és három új régióban alakultak BNI üzleti csoportok - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2010. 12. 07. 15:58
Megosztás:

Egy évvel is eltolódhat a lengyel Lotos privatizációja

Varsó, 2010. december 7., kedd (MTI/Reuters) - A lengyel kormány csak 2012-ben dönt a második legnagyobb lengyel olajfinomító-csoport, a Lotos többségi, állami tulajdonban lévő részesedésének az eladásáról, az eddig tervezett 2011 helyett - jelentette be a lengyel kormányfő kedden.
2010. 12. 07. 15:52
Megosztás: