Hernádi - válsághelyzetben mindenkinek ki kell vennie a részét a teherviselésből
Tudomásul kell vennünk, hogy válsághelyzetben mindenkinek ki kell venni a részét a teherviselésből - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön az MTI érdeklődésére az energiaszektorra vonatkozó különadóról.
Előzetes döntéshozatalt kért biztosítási ügyekben az Európai Bíróságtól a magyar Legfelsőbb Bíróság
Budapest, 2010. október 14., csütörtök (MTI) - Versenykorlátozó megállapodás miatt összesen közel 7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 2006-ban két piacvezető biztosítótársaságra, a gépjármű márkakereskedések országos érdekképviseleti szervezetére és három biztosítási alkusz cégre, a bíróságok ezzel kapcsolatos eltérő döntései miatt a Legfelsőbb Bíróságig (LB) jutott az ügy, ez a bírói fórum pedig előzetes döntéshozatalt kért az Európai Bíróságtól - közölte az LB az MTI-vel csütörtökön.
A Hangya programjavaslata a vidék újjáépítésére
Budapest, 2010. október 14., csütörtök (MTI) - A Hangya Szövetkezeti Együttműködés (Hangya) a honlapján (www.hangyaszov.hu) közzétette a vidék gazdasági és társadalmi újjáépítéséhez, az együtt emelkedés megvalósításához javasolt programját - közölte a Hangya csütörtökön az MTI-vel.
Liga: az állam 'lopást követ el' a nyugdíjrendszer átalakításával
A magánnyugdíjpénztári átutalások szerdán bejelentett felfüggesztésével a szerint az állam egyszerűen lopást követ el - tudatta véleményét a Liga szakszervezeti tömörülés csütörtökön az MTI-vel. Az APEH csak a postás szerepét tölti be a nyugdíjjárulékok továbbutalásával, és amennyiben a célzott járulékokat nem kézbesíti a munkavállaló nevére szóló magánnyugdíj-pénztári számlára, azzal követi el a lopást az állam - érvelt a Liga.
Reggel még vették, délután már inkább adják a forintot
Gyengült a forint csütörtökön, miután a piaci szereplők átgondolták, hogy milyen következményei lehetnek a kormány előző nap bejelentett második gazdasági akciócsomagjának. Az eurót 16.30 órakor 274,08 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, szemben a szerda délutáni 272,98 forinttal, és a csütörtök reggeli 271,60 forinttal.
Vártnak megfelelően bővült az amerikai földgázkészlet
Az amerikai kormányzat mai adatai alapján a földgáz készletek az elemzői várakozásokkal megegyező mértékben emelkedtek a múlt hét folyamán.
A KASZ nem kér az egykulcsos személyi jövedelemadóból
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elutasítja az egykulcsos személyi jövedelemadót, és továbbra is ragaszkodik a minimálbér, illetve a szakmai bérminimum intézményéhez - közölte az érdekképviselet csütörtökön.
Munkahelyek tízezreit teremti a megújuló energia
Berlin, 2010. október 14., csütörtök (MTI/dpa) - Németországban öt év alatt megduplázódott a megújuló energiával foglalkozó vállalkozások alkalmazotti állománya, és még a válság legsúlyosabb időszakában is több tízezer munkahely létesült a területen egy új felmérés szerint.
Nagy a mozgolódás a Yahoo részvényekben
Nagyvállalathoz képest szokatlanul nagy a mozgás a Yahoo részvényeiben. A hírek arról szólnak, hogy több cég régóta dolgozik azon, hogy közösen felvásárlási ajánlatot tegyenek a keresőóriásért. A New York Times értesülései szerint a két akviráló cég az AOL és a Blackstone lehet.(Solar Capital)
USA - A gyenge makroadatok csökkenésre kényszerítik a piacokat
A heti munkanélküli kérelmek számának váratlan csökkenése nyomán a kiskereskedelmi vállalatok vezetésével csökkenéssel indult a kereskedés az amerikai piacokon.
Vitaanyagot készített a KESZT a költségvetési szabályok módosításáról
Budapest, 2010. október 14., csütörtök (MTI) - Vitaanyagot készített a Költségvetési Elszámolások Szakértői Testülete (KESZT) a költségvetési elszámolási szabályok megváltoztatására, a javaslatok kiterjednek az egyenleg- és adósságmutatóra, a kiadási főösszegre, valamint a költségvetés prezentációjára - mondta Romhányi Balázs, a Költségvetési Tanács Titkárságának főigazgatója, egyben a testület tagja csütörtökön Budapesten háttérbeszélgetésen.
Százmilliárdos nagyságrendű alárendelt kölcsönt kaphatnak a takarékok
Százmilliárdos nagyságrendű alárendelt kölcsöntőke juttatást kaphat a takarékszövetkezeti szektor az államtól, a takarékok most ugyanis tőkeproblémák miatt csak forrásaik 40 százalékát tudják kihelyezni - mondta Demján Sándor csütörtökön, Budapesten, a Szövetkezeti bankok és a kis- és középvállalkozások 3. európai fóruma keretében tartott sajtótájékoztatón.
Kormányzati 'einstand' a magánnyugdíj-pénztári befizetések befagyasztása
A miniszterelnök szerdai bejelentése, miszerint ez év novemberétől 2011 december végéig felfüggesztik a magánnyugdíj-pénztárakba történő járulékok átutalását, hosszútávon ellehetetleníti a magánnyugdíj-pénztári rendszert - jelentette ki Juhász Istvánné a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára csütörtökön a kétnapos Nyugdíj-, Egészségügy-, és Pénztárkonferencia megnyitóján Siófokon.
Tovább javult csütörtökön a magyar CDS-árazás
Csütörtökön meredeken tovább javult a magyar államadósság törlesztéskockázati megítélése a londoni piacon, miután előző nap - a költségvetési célok tartását megerősítő miniszterelnöki bejelentés után - szintén jelentősen csökkent a magyar törlesztésbiztosítási tranzakciók árazása.
20 éve nem látott mértékű bővülést mutathat idén a német gazdaság
A német újraegyesülés óta a legmagasabb növekedést produkálhatja az idén a német gazdaság - jósolják vezető gazdaságkutató intézetek őszi szakvéleményükben.
Nem tudják tartani Lengyelországban a hiánycélt
Lengyelországban a vártnál jóval nagyobb lehet az államháztartási hiány az idén - közölte csütörtökön a pénzügyminiszter. Elemzők szerint az állampapírpiacon nyugtalanságot okoz a fejlemény, a szükséges szerkezeti reformok azonban a közelgő választások miatt elmaradnak.
Nagyobb lett a vártnál az amerikai külkereskedelmi hiány augusztusban
A vártnál jelentősebben, 8,8 százalékkal nőtt az augusztusi amerikai külkereskedelmi hiány júliushoz képest - az ország kereskedelmi minisztériumának csütörtöki közlése szerint.
Gyengül a forint az európai kereskedésben
A tegnapi erősödés után, ma jelentősen gyengül a forint az európai kereskedésben. Míg reggel még 270.30-nál is járt a jegyzés, addig kora délutánra már 274 felett is született kötés a devizapárban. Jelenleg is ezen a szinten mozog, ami 2.44 filléres azaz 0.9%-os gyengülést jelent a tegnapi záróárhoz képest. (Solar Capital)
USA - Nem számítottak ekkora drágulásra a termelői árakban
A vártnál négyszer nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak szeptemberben - az ország munkaügyi minisztériumának csütörtökön ismertetett adata szerint.
BUX (köztes 2): 23.474,03 pont, -0,74 százalék 14.30 órakor
Budapest, 2010. október 14., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 120,10 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.