Az AEGON nyugdíjpénztár még 50 százalékos átlépési arány is elvisel
Az AEGON nyugdíjpénztára akkor is életképes maradna, ha a tagok 50 százaléka átlépne az állami nyugdíjrendszerbe, a kisebb nyugdíjpénztárakat azonban a mérsékeltebb arányú átlépés is veszélybe sodorhatja - mondta a társaság vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.
Alig van élet a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 29,43 pontos nyitás után alig változott kedden délelőtt.
Az Apple szemet vetett a Sonyra?
Közel három százalékkal nőtt a tokiói tőzsdén a Sony részvényeinek árfolyama arra a hírre, hogy lapértesülések szerint a japán elektronikai csoport az Apple felvásárlási célpontja lehet.
Dróton rángatják a forintot?
Devizapiaci körkép. (Commerzbank)
Romlott Magyarország korrupciós megítélése
Romlott Magyarország korrupciós megítélése: az ország jelenleg az 50. helyen áll a 178 országot tömörítő korrupciós rangsorban, míg tavaly 46. volt, ráadásul 2010-ben a közép-kelet-európai átlag mögé került - ismertette a 2010-es nemzetközi Korrupciós Érzékelési Index (CPI) adatait Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Jól teljesít a technológiai szektor
Jól látható, hogy a Nasdaq-hoz hasonlóan igencsak felülteljesítő a technológiai szektor, mely vezeti a részvénypiaci emelkedést. A tegnapi kereskedésben új éves csúcsra emelkedett az XLK árfolyama, az új csúcs $24.36. Ráadásul az elmúlt napokban igen komoly forgalom is társult az emelkedéshez. Továbbra is támaszt jelent az emelkedő trendvonal, bár igen meredeken tör felfelé és erős tempót diktál az ETF-nek. Ez nem valószínű, hogy hosszú távon fenntartható, de egy kiegyensúlyozottabb emelkedő pályán tovább folytathatja az emelkedést. (Solar Capital)
1,66 milliárd frank nyereségről számolt be a svájci UBS
Elmaradt az előző negyedévitől a legnagyobb svájci bankcsoport, az UBS nyeresége a július-szeptemberi időszakban, a vagyonkezelői üzletágban azonban tíz negyedév után sikerült megállítani a visszaesést.
Nem áll meg a réz árfolyama
ióta teljesítette a zászló formációból prognosztizált minimális célszintet, azóta nem sokat haladt tovább a réz. Igaz, hogy volt egy komolyabb korrekciós nap, de végül is tegnap ismét új csúcsra tudott menni napon belül, de a kereskedés végére a nyereség egy részét visszaadta. Egyelőre megállapítható, hogy az emelkedés eddigi dinamikája megtört, de az emelkedő trend továbbra is egyértelmű. (Solar Capital)
Kamatot emelt a svéd jegybank
A svéd jegybank (Riksbank) a keddi napon 25 bázisponttal 1 százalékra emelte a kamatszintjét, azonban hozzátette, hogy a gyenge amerikai és európai gazdasági helyreállási folyamat miatt az elkövetkezendő években nem lesz szükség a kamatszint további emelésére.
Lassult a brit gazdaság növekedése, de a vártnál kisebb mértékben
Lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei harmadik negyedévben: a brit statisztikai hivatal kedden közzétett első becslése szerint a hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékkal emelkedett az előző három hónaphoz képest, jóllehet a második negyedévben a felülvizsgált adatok alapján még 1,2 százalékos növekedést mértek. Az előzetes várakozások viszont csak 0,4 százalékos bővülést feltételeztek.
Kissé gyengült a forint délelőtt
Gyengült a forint kedden délelőtt, az eurót 10 óra után 274,03 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, szemben a hétfő délutáni 272,78 forintos árfolyammal.
A Magyar Telekom semleges a „mini-tender ajánlat”-tal kapcsolatban
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint a Series D of Tender Investors, LLC („Tender Investors”) nevű, Delaware-i bejegyzésű korlátolt felelősségű társaság 2010. október 14-én önkéntes „mini-tender ajánlat”-ot tett. A Magyar Telekom nem nyilvánít véleményt és semleges marad a „minitender ajánlat”-tal kapcsolatban - olvasható a BÉT honlapján.
Sávon belül mozog az olaj árfolyama
Nagyon hektikus az olaj árfolyamának mozgása az elmúlt időszakban. Mióta felért a korábbi emelkedő trend alsó széléhez, azóta tart a küzdelem a bennmaradásért. 80 alatt erős vételi érdeklődést lehetett látni, viszont 84 közelében az eladók kerülnek fölénybe. Amíg sávon belül mozog, addig nehezen kereskedhető, kiszámíthatatlan. Ha kimozdul a sávból, akkor lesz érdemes jobban figyelni a termékre.(Solar Capital)
Kevesen pályáznak technológiafejlesztésre
A keretösszegek csökkentése és a feltételek szigorítása miatt 2010 októberéig mindössze 33,1 milliárd forint értékű támogatást igényeltek a vállalkozások a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) technológiafejlesztési pályázatain, noha tavaly az egész évben ez az összeg 136,5 milliárd forint volt - állapította meg a Start Tőkegarancia Zrt.
Gyengüléssel zártak a piacok Ázsiában
Gyengüléssel zárt kedden a vezető ázsiai tőzsdék többsége. A térségben a héten kezdődik a vállalati jelentések időszaka, az elsők között olyan óriások számolnak be a július-szeptemberi időszakról, mint a Sony és a Honda.
Esésben az európai piacok
Gyengüléssel nyitottak kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdék, leginkább az ipari és a banki szektort képviselő vállalatok árfolyamai gyengültek.
Emelkedőben a közepes méretű vállalatok is
Halad felfelé a közepes méretű cégek papírjait tömörítő S&P400 midcap index határidős terméke is. A tegnapi kereskedésben jelentős elmozdulás történt az elmúlt napok kereskedési sávjából, de a nyereségnek csupán kevesebb mint a felét sikerült megtartania a nap végére. Az emelkedő trend mindenesetre sértetlen, bár a tegnapi kitöréshez tartozó forgalmi adat enyhén szólva sem meggyőző.(Solar Capital)
Mennyit fizetünk a jövőben a gázért és az áramért? - kalkulálják...
Csütörtökön folytatódik az egyeztetés a kormány és a közüzemi szolgáltatók között arról az új árképletről, amelynek alapján a gáz és az áram ára alakul a jövőben - írta keddi számában a Magyar Hírlap.
Fontosabb történések a tegnapi napon...
Emelkedéssel zártak az amerikai részvényindexek az előzetesen vártnál kedvezőbb ingatlanadat hatására. Az alapanyag szektor kiemelkedően teljesített, mivel továbbra is kedvez számára a dollár gyengesége a főbb devizákkal szemben. Ez viszont nem mondható el a pénzügyi szektorról, amely szenvedett, főként a hétvégi negatív Fitch komment miatt, melyben az új szabályozások miatt kilátásba helyezte néhány amerikai bank hitelminősítésének lesorolását. A zárás előtt egy kisebb eladási hullám volt a részvényekben, de ezzel együtt mindhárom fő mutató nyereséget tudott felmutatni a nap végén.(Solar Capital)
Mérsékelt ármozgások várhatók a magyar részvénypiacon
Nem várhatók jelentős ármozgások kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint bizonytalan a nemzetközi hangulat, így a BÉT-en is "oldalazó" ármozgásokra számít.