QQQQ ETF - A támasz még áll, de csak egy hajszálon múlt

A legutolsó paraszthajszál, kb ennyi tartotta meg az árfolyamot a sorsdöntő támasz szint felett, sőt napon belül be is nézet az alá. (Solar Capital)
2010. 07. 02. 10:10
Megosztás:

DAX - A short zárások segíthetnek emelkedni

A DAX valamivel pozitívabb képet fest a piacról, már hogyha az, hogy „van még hely” esni pozitívnak számít. Az utóbbi időben mutatott relatív ereje közel 8%-os zuhanása ellenére is egyelőre életben tartja a reményeket. (Solar Capital)
2010. 07. 02. 09:55
Megosztás:

Több bank felfüggesztette a devizahitelezést

A bankok kissé tanácstalanok: egy részük felfüggesztette ugyan az új, jelzálog alapú devizahitel igénylések befogadását, miután Matolcsy György bejelentette, hogy július elsejétől csak forint alapú hitelek mögé jegyezhető be jelzálogjog, a részletek azonban még mindig nem ismertek, így a már elbírált és megítélt hiteleket devizában folyósítják.
2010. 07. 02. 09:37
Megosztás:

Búcsúzhat a TvNetWork a tőzsdétől

A TvNetWork Nyrt. július 22-re összehívott rendkívüli közgyűlése a társaság részvényeinek tőzsdei kivezetéséről dönt.
2010. 07. 02. 09:31
Megosztás:

1,8 milliárd euró volt az első négy havi külkereskedelmi aktívum

Az év első négy hónapjában a külkereskedelmi mérleg többlete 1.822 millió eurót (485 milliárd forintot) tett ki, 844 millió euróval (183 milliárd forinttal) többet, mint 2009 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken a részletes számok alapján.
2010. 07. 02. 09:31
Megosztás:

BÉT - De jól belehúztunk megint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,86 pontos 1,23 százalékos erősödéssel 21.091,80 ponton nyitott pénteken. Ezzel sikerült megint felülteljesíteni a nyugat-európai piacokat.
2010. 07. 02. 09:25
Megosztás:

A gondok sokasodnak az indexek pedig csak apadnak

A nyolcadik eső napon vagyunk túl a tengerentúlon egyhuzamban, ami nagyjából képet ad a piac kockázatos eszközökbe vetett bizalmáról. A korábbi napok sikertelensége és újabb negatív makroadatok járultak hozzá az újabb piros napokhoz, bár hozzá kell tenni, hogy az európai piac zárásakor még sokkal nagyobb zakónak nézett ki a csütörtöki egyenleg, mint amely az a nap végére pl. az amerikai tőzsdéken kialakult.(Solar Capital)
2010. 07. 02. 08:55
Megosztás:

Varga Mihály bízik benne, hogy hamarosan megegyeznek a bankadóról

A Bankszövetség ugyan a bankadóról folytatott tárgyalások elhalasztását kérte, Varga Mihály azonban bízik abban, hogy hamarosan megállapodhatnak és azt mondta: annak eldöntésére van mozgástér, hogy az átmeneti adót hogyan vessék ki, illetve, hogy a második, harmadik évtől mi legyen a számítás alapja.
2010. 07. 02. 08:46
Megosztás:

MOL részvény elemzés - töretlen lendület

Csütörtökön némi optimizmus bontakozott ki a piacon, aztán két tengerentúli gazdasági hír is negatívan befolyásolta a kereskedést. Délután 16 órakor kiderült, 30 százalékkal esett vissza a függőben lévő lakásértékesítések száma Amerikában, miközben 10 százalékos visszaesést vártak. A vártnál nagyobb visszaesés oka, hogy megszűnt egy lakástámogatási rendszer Amerikában, ami mindenfajta lakáspiaci adatra rendkívül negatívan hatott. A Mol ára nem változott, 19.400 forintot ért, 5,0 milliárd forintos forgalomban.
2010. 07. 02. 08:46
Megosztás:

Kulcs-Soft - Együttműködési megállapodás a Verlag Dashöfer Kiadóval

A Verlag Dashöfer Szakkiadó és a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. kölcsönös együttműködési megállapodást kötött egymással termékeik viszontértékesítésére - olvasható a BÉT honlapján.
2010. 07. 02. 08:28
Megosztás:

Változott a vezető állású személyek köre a MOL Nyrt-nél

A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. július 1-jével módosult a Társaság Működési és Szervezeti Szabályzata, amely alapján 2010. július 1-től – az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjain kívül – az alábbi vezetői pozíciók betöltői minősülnek a Tpt. szerinti vezető állású személynek.
2010. 07. 02. 08:21
Megosztás:

OTP részvény elemzés - az akarat kevés az emelkedéshez

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,49 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 20.835,94 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével estek az előző napi záráshoz képest. Próbált a piac korrigálni felfelé, de nem nagyon sikerült, a túladottság ellenére sem. Az OTP részvények ára 49 forinttal, 1,03 százalékkal 4.716 forintra csökkent, forgalmuk 17,1 milliárd forintot tett ki.
2010. 07. 02. 08:19
Megosztás:

Az ázsiai piacok is tovább csökkennek

Többnyire a mai napon is veszteségek mutatkoznak az ázsiai piacokon, leginkább a csalódást keltő, tegnap megjelent amerikai makroadatok miatt. Fokozott óvatosság jellemzi a piacokat a délután megjelenő júniusi amerikai foglalkoztatottsági, munkanélküliségi adatok előtt.
2010. 07. 02. 08:10
Megosztás:

BUX index elemzés

Tegnap sikerült viszonylag olcsón megúszni a kereskedési napot, elnézve az európai piacokat rosszabb is lehetett volna, egyébként pedig végig jól tartotta magát az index, csak az amerikai makroadatok tudták meghátrálásra késztetni.
2010. 07. 02. 08:02
Megosztás:

Emelkedéssel indíthatnak a nyugat-európai tőzsdék pénteken

Pénteken emelkedéssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék az előző napi veszteség után. (MTI)
2010. 07. 02. 07:53
Megosztás:

USA - Csökkenéssel indult a harmadik negyedév

Veszteségben zártak a vezető amerikai részvénypiacok csütörtökön, igaz a nap végére a korábbi veszteségek jó részét sikerült ledolgozniuk, melyet a vártnál rosszabb makroadatok okoztak.
2010. 07. 02. 07:49
Megosztás:

Ázsiában emelkedett az olaj ára

Emelkedett a kőolaj ára az ázsiai kereskedésben pénteken kora reggel az előző napi közel három dolláros árcsökkenés után. (MTI)
2010. 07. 02. 07:41
Megosztás:

Bankadó - Az IMF-hez fordulnak a magyar bankok?

Az fn.hu információi szerint hat, erős külföldi anyabankkal rendelkező hazai bank nemzetközi fórumokra szeretné terelni a banki különadó ügyét; jövő szerdán találkoznának az IMF-fel - olvasható a hírportálon. (MTI)
2010. 07. 02. 07:25
Megosztás:

15,2 tonna aranytól szabadult meg az IMF júniusban

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 15,2 tonna aranyat adott el májusban - jelentette be a pénzügyi szervezet csütörtökön.
2010. 07. 02. 06:40
Megosztás:

Csökkent az orosz kőolajra kivetett exportvám

Moszkva, 2010. július 1., csütörtök (MTI) - Július 1-jétől tonnánként 248,8 dollárra csökkent a kőolajra kivetett exportvám az eddigi 292,1 dollárról Oroszországban.
2010. 07. 01. 22:17
Megosztás: