JAVÍTÁS - Akár milliárdos költsége is lehet a VPOP-APEH névváltoztatásnak
Budapest, 2010. október 26., kedd (MTI) -
Lefelé vezetett az európai tőzsdék útja
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden ismét lefelé haladtak a hétfői emelkedés után, az utóbbi napokra jellemző, enyhe hullámvasúton. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos hátrálással kezdett, és előzetes adat szerint 0,15 százalékos napi gyengüléssel 1.090,56 ponton zárt.
GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)
Budapest, 2010. október 26., kedd (MTI) -
Bukott az OTP, rántotta a BUX-ot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,53 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 23.261,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
RÖVIDHÍR - A nyugat-európai értéktőzsdék ismét lefelé tartanak
London, Frankfurt, Párizs, 2010. október 26., kedd (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék kedden ismét lefelé haladtak az utóbbi napokra jellemző, enyhe hullámvasúton.
Nagyon kapós volt a MOL kötvénye
A felajánlott minimálisan kétmilliárd forinttal szemben 5,05 milliárd forint lakossági Mol kötvényt jegyeztek le - közölte a Mol kedden a BÉT honlapján.
Raiffeisen Bank - forintbetéti kamatok
2010. október 26., kedd (MTI-ECO) -
RÖVIDHÍR - A kétmilliárd helyett ötmilliárd forint Mol kötvényt jegyeztek
Budapest, 2010. október 26., kedd (MTI) - A felajánlott minimálisan kétmilliárd forinttal szemben 5,05 milliárd forint lakossági Mol kötvényt jegyeztek le - közölte a Mol kedden a BÉT honlapján.
Történelmi mélyponton a szerb dinár az euróval szemben
Belgrád, 2010. október 26., kedd (MTI/Reuters) - Folytatódott kedden a szerb dinár év eleje óta tartó gyengülése, s újabb történelmi mélypontra zuhant a szerb valuta árfolyama az euróhoz képest az euró iránti erős vállalati kereslet hatására. Az elemzők azt mondták, hogy a szerb központi bank nem avatkozott be a dinár védelmében.
BUX: 23.261,50 pont, -0,67 százalék záráskor
Budapest, 2010. október 26., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,53 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 23.261,50 ponton zárt kedden.
Iszapömlés - Az E.ON már október 8-án felfüggesztette a számlázást
Veszprém, 2010. október 26., kedd (MTI) - Az E.ON Hungária Zrt., mint az iszapkatasztrófa sújtotta térség áram- és gázszolgáltatója, már október 8-án felfüggesztette a számlázást, azaz méltányossági alapon szünetelteti a fogyasztói díjak beszedését - tájékoztatta Kutas István, a cég médiakapcsolati és PR-vezetője kedden az MTI-t.
Már nem titok ki lesz Warren Buffet lehetséges utódja
Warren Buffet, Amerika második leggazdagabb embere egy kevéssé ismert connecticuti fedezeti alap kezelőjét, Todd Combsot nevezte meg első számú lehetséges utódjaként a Berkshire Hathaway Inc. befektetési igazgatói posztján - jelentette kedden címoldala vezető híreként a The Wall Street Journal.
Négy napnyi erősödésnek lett vége a forint piacán
Nemzetközi korrekciós nyomás alatt gyengült kedden a forint: az eurót kedden délután negyed ötkor 274,81 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtt jellemző 274 forint körüli, illetve a hétfő délután jellemző 272 feletti és éjszakai 273 forint feletti jegyzések után.
Még nem érkezett el az online oktatás ideje..
A Capella Education Company különböző master és bachelor oktatási programokat kínál online tanulás keretében. Olyan területeken lehet a minősítést megszerezni, mint üzleti menedzsment és technológia, oktatás és egészségügyi szolgáltatások.(Solar Capital)
Októberben javult az amerikaiak hangulata - Conference Board
A vártnál jobban nőtt októberben a szeptemberi amerikai fogyasztói bizalom, a szeptember havi csökkenés után - az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet kedden közölt adata szerint.
Vörösiszap - Elengedi egyes károsultak tartozását a Provident
A Provident elengedi a hiteltartozását azoknak a devecseri és kolontári ügyfeleinek, akik a vörösiszap-katasztrófa miatt elvesztették otthonaikat, vagy egyéb jelentős kárt szenvedtek - közölte a Provident Pénzügyi Zrt. az MTI-vel kedden.
Amnesztiáért cserébe 260 millió eurót fizetnek a spanyol adóelkerülők
Összesen 260 milliárd euró bevételhez jutott a spanyol államháztartás azok után, hogy a kormány egy megállapodás keretében adóamnesztiát hirdetett a svájci HSBC bank számláin jövedelmeiket elrejtő spanyol állampolgároknak.
Az APEH visszafizeti a különadót
Az eddig befizetett különadót minden érintett visszakapja, ehhez semmilyen jogszabály-módosításra, illetve új jogszabály meghozatalára nincsen szükség - közölte az APEH kedden az MTI érdeklődésére.
Az idén 10 milliárd forintot takaríthatnak meg a kötelező biztosítót váltók
Tavaly 12 milliárd forintot takarított meg az a másfél millió autós, aki kötelező gépjármű felelősségbiztosításához (kgfb) biztosítót váltott, az idén pedig 10 milliárd forintot spórolhatnak - közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.
Vizsgálják a BAE Systems könyvvizsgálóját
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2010. október 26., kedd (MTI) - Vizsgálják a brit BAE Systems hadiipari óriáscég könyvvizsgálóját, a KPMG-t a BAE kelet-európai országokat is érintő - a brit hatóságok által korrupciógyanúsnak tartott - ügyleteivel kapcsolatban.