BÉT- nem változott az 'A'-kategórisá papírok besorolása
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. elvégezte az "A" kategóriába tartozó részvénysorozatok besorolásának fél évente esedékes felülvizsgálatát, amely alapján nem változott a tőzsdei kibocsátók kategória besorolása - közölte a társaság csütörtökön a honlapján.
Meghajoltak a makroadatok előtt az európai piacok
Gyengültek a nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, már a harmadik egymást követő napon zártak veszteséggel.
A Mol százmilliárd forint kerettel indít kötvényprogramot
A Mol Nyrt. 100 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot állított fel 2010-2011-re - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Elemzők - 'normalizálódás jelei' a magyar gazdaságpolitikában, valószínű az IMF-kapcsolatfelvétel
Az EU nyomásának hatására immár a "normalizálódás jelei" látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában - vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
BÉT - Alacsony forgalomban kissé esett a BUX - FRISSÍTETT (új: áruszekció)
Budapest, 2010. szeptember 23., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 22.748,70 ponton zárt csütörtökön.
Stagnáló MNB kamatszinre számítanak az elemzők
A Reuters hírügynökség által szeptember 21 és 22-én szakértők körében végzett felmérés eredménye szerint az MNB nem változtat 5,25 százalékos alapkamatán következő, szeptember 27-i kamatdöntő ülésén; a többség szerint az alapkamat már elérte a mélypontot, az első kamatemelésre pedig a jövő év közepe felé lehet számítani.
Hónapokat vehet igénybe a hiteleseket mentő eszközkezelő létrehozása
Az államnak először azt kell eldöntenie, hogy milyen rossz hiteleket kíván átvenni az általa létrehozott eszközkezelő, majd meg kell keresnie azokat a piaci szereplőket, akik ezek megvásárlására pénzt adnak az eszközkezelőnek - mondta Bunna Gyula a PriceWaterhouse Coopers igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Az állam privatizálná a lengyel nemzeti hírügynökséget
A lengyel kincstárügyi minisztérium tervbe vette a nemzeti hírügynökség, a PAP privatizációját az állam terheinek csökkentése érdekében - közölte csütörtökön Adam Leszkiewicz miniszterhelyettes, aki szerint megfelelő előkészítés után a privatizáció 2011-ben, 2012-ben végbemehet.
Már negyedik napja csökken a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 22.748,70 ponton zárt csütörtökön .A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
K&H - nyugdíjpénztári rendszer bizonytalan jövője felértékeli az alternatív befektetési lehetőségeket
„A magánnyugdíj-pénztári rendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok felerősítik az érdeklődést az egyéb hosszú távú befektetések iránt. Az emberek döntő többségének a 25-30 éves időtáv elég megfoghatatlan és nehezen tervezhető előre, ezért olyan alternatív megtakarítási lehetőségek irányában érdemes gondolkodni, amelyek hosszú, ugyanakkor még tervezhető időtávra szólnak” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
A befektetőket kereső vállalkozásokat is segíti az ITD Hungary
Budapest, 2010. szeptember 23., csütörtök (MTI) - A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) külgazdasági tevékenységének támogatását kiemelt feladatának tekintő ITD Hungary Zrt. munkájának homlokterében korábban elsősorban a kkv-k exportjának elősegítése állt, az ügynökség új stratégiája azonban már a befektetőket kereső vállalkozások támogatására is nagyobb figyelmet fordít - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Németország csökkentette állampapír-kibocsátási terveit
Az euróövezet számos országával ellentétben Németországban csökken a hitelfelvételi igény: a német kormány, a dinamikus gazdasági növekedés nyomán, csütörtökön visszavett negyedik negyedéves kibocsátási terveiből.
Megtorpant a forint erősödése
A vártnál rosszabbnak bizonyult euróövezeti makrogazdasági adatok fékezték le az euró erősödését csütörtökön, negatív korrekcióra kényszerítve a forintot is: az eurót délután háromnegyed ötkor az eurót 279,96 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délutáni 278,70 forinttal és a csütörtökre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 279,41 forinttal.
A szerb-magyar gazdasági kapcsolaton lehet még javítani
Szeged, 2010. szeptember 23., csütörtök (MTI) - Jónak mondható a gazdasági kapcsolat Magyarország és Szerbia között, nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, azonban messze elmarad attól, amilyen lehetne - mondta Szatmáry Kristóf, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön Szegeden a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara szakmai találkozójának szünetében az MTI-nek.
Mérsékelten reményt keltő makroadat az USA-ból
A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet amerikai gazdaságra vonatkozó augusztusi összetett konjunktúramutatója (leading economic index).
Nagyot esett a Copart árfolyama
A Copart cég online aukciós és remarketing szolgáltatásokat nyújtanak az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság területén. Ez utóbbi országban a cég biztosítótársaságoktól vesz meg eszközöket maradványértéken és internetes aukció keretében értékesíti ezeket. A cég viszont nagy mozgással kezdte a mai kereskedést.(Solar Capital)
USA - Felpattant a mélypontról a használt ingatlan értékesítések száma
A National Association of Realtors ma nyilvánosságra hozott, szezonálisan kiigazított adatok alapján az USA-ban augusztus hónap folyamán a használt ingatlan értékesítések száma a júliusi elképesztő 27,2 százalékos csökkenés után 7,6 százalékkal 4,13 millió egységre emelkedett a felülvizsgált júliusi 3,84 millió egységről, ugyanakkor 19 százalékkal elmarad az előző év hasonló időszakában mért 5,10 millió egységtől.
A lengyel jegybank kamatemelést fontolgatott augusztusban
A lengyel központi bank monetáris tanácsa az alapkamat 50 bázispontú emelését is fontolgatta augusztusi kamatdöntő ülésén, de végül a szinten tartásról döntött - derül ki a kamatdöntő fórum csütörtökön ismertetett jegyzőkönyvéből.
Folytatódik a tegnapi csökkenés az USA piacokon
Csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok, így folytatódott a tegnap megindult csökkenés, amely öt napnyi emelkedésnek vetett véget. A befektetők hangulatára negatívan hatott, hogy az eurózóna üzleti aktivitása szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkent. Mindez pedig újraélesztette régió peremére szorult országok adósságválságával kapcsolatos félelmeket.